2016. október 29., szombat

Tarzan legendája - The Legend Of Tarzan (2016)

Ismét körünkben üdvözölhetjük vendégbloggerünket, SemiAuto - t, olvassátok:

Az első Tarzan-regény 1912-ben jelent meg. Sokan talán kissé gyermetegnek tartják a majmok nevelte angol lord karakterét, de tény, hogy olyan hőst adott a világnak, ami a mai napig megihleti a filmkészítőket. Számtalan jobb-rosszabb feldolgozást megélt a történet, de valahogy sosem sikerült a könyvekhez méltó alkotást összedobni. A két végpont talán a Johnny Weissmüller-féle makogó idióta és a Christopher Lambert-féle befordult filozófus. Ezek között elég széles skálán helyezkednek a mozgóképek Tarzanjai, de ez nem is csoda, tekintve, hogy a rajzfilmekkel és a sorozatokkal együtt csaknem 60 (!) készült. Ezek közül most inkább a legutóbbival foglalkoznék.
  Azok kedvéért, akiknek nem ismerős az alaptörténet (meglepően sokan vannak!), dióhéjban a következő: "Kulcsfiguránk egy angol főnemes, Lord Greystoke fia, akit – szülei halála után – az afrikai dzsungelben élő emberszabású majmok nevelnek fel, így erejét és érzékszerveit tekintve felnőtt korára szinte természetfelettinek nevezhető képességekre tesz szert."
  Esküszöm, én vártam a mozit. De komolyan! Az első trailer láttán úgy éreztem, hogy most végre egy igazi Tarzan-filmet készítenek! A technika, és úgy egyáltalán minden feltétel adott volt hozzá. (Leszámítva, hogy Arnold Schwarzenegger már túl öreg, hogy eljátssza a majomembert, de sebaj.) Aztán a második előzetes után kezdtem kicsit félni. Semmi bajom Samuel L. Jacksonnal, de ha már egy ilyen történetbe kerül - és egyáltalán abba a korba, amelyben az játszódik, miért pisztollyal harcolászik, miért nem lándzsával és íjjal? Nem baj, még ezt is kimagyarázzuk valahogy, csak lássam már! Aztán jött és én megdöbbentem.
  Az 1800-as évek végén a belga király hatalmas kölcsönöket vett fel a afrikai gyarmata, Kongó kiaknázására, ezért olyannyira eladósodott, hogy szinte már a zsoldosait sem tudta kifizetni. Elküldte tehát egy bizalmas emberét, hogy szerezze meg a legendás Opar gyémántjait. A helyi bennszülött törzs főnökével rövid tárgyalás után megállapodnak, hogy megkapja a gyémántokat, ha elviszi neki Tarzant, mert az megölte az ő fiát, és ezért bosszút akar állni. Ám a Dzsungel Ura jól el van Londonban, alig lehet rávenni, hogy visszatérjen szülőföldjére. A gaz ellen megpróbálja elrabolni őt, de végül Jane-nel is beérik, tehát hősünknek ismét nyakába kell vennie a vadont, hogy megmentse. Útjára elkíséri néhány bennszülött barátja, valamint Amerika első néger nagykövete, akivel időnként megmentik egymást.
  Megtekintése közben egyetlen érzés motoszkált bennem, de az egyre erősebben: EZMOSTMÁRMEGINTMIAFASZOM?! A tisztelt stábanak sikerült elejétől a végéig kiforgatni a történetet. Mondjuk mit is várhat az ember olyan rendezőtől, mint David Yates, aki eddig leginkább sorozatokat, valamint a Harry Potter filmek kb felét rendezte, és egy Adam Cozad/Craig Brewer forgatókönyvíró párostól, akik kb. semmi érdemleges sztorit nem raktak össze? Mit mondjak, ezt sem kellett volna.  
 Kezdeném a történethű momentumokkal, mert azzal hamarabb végzek:
 Rengeteg karakter ismerős a könyvekből (ja, aki nem olvasta, az így járt, annak bemondásra kell elhinnie);
Kala, Tarzan majom-mostohaanyja egy fiatal néger nyilától hal meg, az ifjú kannibál meg Tarzan által; felesége Jane Porter; aki egy nő (bizony sajnos ma már ez is pozitívumként élhető meg). Ja és apját a majmok ölik meg.
Bizony, nem túl nagy a felhozatal, de ugyebár, aki a kicsit nem becsüli... Na akkor most jöjjön, amitől a sírás kerülgetett:
 Ott van mindjárt Samuel L. Jackson. Hát hogy is mondjam, hogy rasszista is legyek, meg nem is... A sztori az 1800-as évek végén játszódik. Tehát talán nem túlzás néminemű anakronizmusnak tekinteni Dr. (!) George Washingtont, aki a polgárháborúban való aktív részvétel után beállt zsoldosnak, aztán indiánvadásznak, majd a sok kegyetlenkedéstől megcsömörlötten, az USA nagykövetének. Persze teljesen természetes, hogy egy olyan helyen, mint a viktoriánus London, egy ilyen csekélység senkit nem zavar. Innen is látszik, hogy Anglia mennyivel felvilágosultabb Amerikánál, ahol még az 1950-es években is kifilézték azt a feketét, aki nem a busz hátuljában foglalt helyet.
 Jane apja valamiféle missziót üzemeltetett, ahol angolul tanította a bennszülötteket, akik olyannyira szerették, hogy gyakorlatilag a törzs tagjainak tartották őket.    
 Lord Greystoke nem csak, hogy jól elvan Londonban, de folyton próbálja levetkőzni vadember mivoltát. Tagadja majom-anyját és váltig hangoztatja, hogy az ő anyja Lady Alice. Különösen zavaró számomra, hogy Fazekas Attila magyar kötetekbe készült rajzait valahogy semmilyen Tarzan-ábrázolás nem tudja überelni. Jelenlegi vademberünk is viszonylag csenevész, nem az a "gorilladöntögető" típus.
 Különös módon, Jane-nek jobban hiányzik a dzsungel, mint férjének. 
Nem tudtam, sírjak vagy nevessek, mikor címszereplőnk visszatér "hőn szeretett" dzsungelébe túracuccban, hátizsákkal. Ahha. Köszönjük Emese. Még régi törzsfőnök barátja is így fogadja: "Tarzan! Hogy nézel ki?" Egyébként nekem is ez volt az első gondolatom.
 De ahol végérvényesen meghal a film, az a trailer után az egyik legjobban várt jelenet; a harc. A "majmok urát" lazán elpicsázza egy majom, amit az pironkodva így kommentál: "Ezt most ő nyerte." Mivan?? Hát milyen Tarzan az, akit lenyom egy emberszabású? Ez lett a dzsungel urából? Ja és nem ez az egyetlen eset! Hősünket lépten-nyomon elverik, mintha csak egy mellékes karakter lenne, akit a másnak kell megmentenie. Legjobb eredménye egy döntetlen, amit szintén ő maga jelent be az Opari kannibálok (értitek? Nem majomszerű férfiak és gyönyörű nők, mint a könyvben, hanem egyszerűen csak fekák) főnökének: "Mi nem bírunk veletek, ti nem bírtok velünk". Mondja ezt, miután a komplett majomcsorda fogcsattogtatva beszambázik a nép közé, hogy jól széjjel tépje őket. Dzsungeltudománya kimerül abban, hogy lengedezik az indákon és különféle állatok párzásra hívó hangját utánozza. Ráadásul nem lehet nem elsiklani afölött, hogy egyes jeleneteket, mitha csak az Avatar-ból másoltak volna ki. Gondolok itt a fákon való futkorászásra, a szikla tetejéről a mélybe vetődésre, amit az ágak és levelek tompítanak, valamint arra a jelenetre, amikor az egyik genyó karaktert a rohanó bivalyok patái alatt éri utol végzete.  
  Egy idő után az érdektelenségbe fullad az egész. Természetesen a pol.korrektség jegyében, ha már van egy néger hősünk, akkor annak feltétlenül el kell sütnie pár vicces beszólást, hogy oldja a nem létező drámai feszültséget... Ami csak nem akar összejönni, mert olyan egysíkú karakterekkel van tele a film, hogy szinte már könyörög az ember, hogy oké, vigyék Jane-t, Tarzan meg hagyja a picsába az egészet és egyen egy banánt, csak ne alázzák tovább a legendát!
 Egy dologra nem lehet panaszunk, az pedig a látvány. A cgi nem mászik az arcunkba, szelíden meghúzódik a háttérben és "teszi a dolgát". Az ember szinte a vadonban érzi magát, márpedig egy Tarzan-múvinál azért eléggé lényeges, hogy ne legyen olyan érzése a nézőnek, hogy a nagymama előszobájában forgatták, néhány páfrány, meg könnyező pálma  között. De hiába a szép látvány, attól még nem lesz jó az egész, hogy a könyvekből összegerebléznek egy rakat karaktert, aztán bevágják a közösbe, hátha lesz belőle valami. Nos... nem lett. Annyi, de annyi jó ötletet meríthettek volna a regényekből és mégis egy ilyen katyvaszt sikerült alkotni belőle. Én szégyellem magam a készítők helyett is.
Egy dologra viszont igenis jó ez a förmedvény: Bizonyítja a torrent társadalmi szükségszerűségét és probléma-megelőző funkcióját. Ugyanis, ha pénzt adtam volna ezért a szarért, több, mint valószínű, hogy felgyújtom a mozit.
 Mély fájdalommal kell közölnöm, hogy sok más ikonikus figura után a dzsungel hősét is utolérte a korunkra jellemző politikai korrektség és a kötelező deheroizálás bizarr szükségessége és bizony kíméletlenül megerőszakolta.
Továbbra is várnunk kell arra a Tarzan-filmre, ami végre hitelesen dolgozza fel a könyvet.
Nagy jóindulattal 3/10, mert mint fentebb említettem, a környezet tetszetős volt.