2014. október 8., szerda

Szarvak - Horns (2013)

Hadd mutassak be egy zseniális írót: Joe Hill-t. Persze könnyű egy embernek, aki olyan famíliában nő fel, ahol mind az anya és apa szintén zenész. Illetve író. Joe Hill ugyanis Stephen King gyermeke, és örökölte szüleinek tehetségét, mindazonáltal mindehhez hozzápakolta modern és ifjonti lendületét. Az eddig kiadott könyvei ugyanis letehetetlenek (no nem mintha apjáé nem, hiszen a sok siránkozás ellenére a horror királyát minden új műve is bőséggel a műfaj képviselői fölé emeli... Még, ha sokan visszasírják is kábítószeres és alkoholista múltját, de ezt mostanság kötelező a kánonban sikongatni.) Szóval Hill nem volt rest apja nyomdokaiba lépni, szokatlan és ütős regényei igencsak kiemelkednek a ponyvairodalomból, úgy tűnhet, mintha kissé régi panelekből is építkezne, mégis azokat új festékkel keni le.  A "Szív alakú doboz" pörgően gyors és ütős alkotása, majd az azt követő "Szarvak" egyenesen zavarba ejtő, hiszen mindenképpen az intelligens horror és fantasy irányába vonult el. Sajnos korunk nagy alkotói (mármint akik számomra azok), nagyrészt hosszan tartó kirándulásba kezdtek a mesevilágokba (Clive Barker, Neil Gaiman...), ahol nem kell már intelligenset alkotni, csak saját világot teremteni, ahol az író bármit megtehet, ahol nincsenek kötöttségek... Csak éppen elveszítették a könyveik az élüket. Tegyünk össze egy "Pokolkeltőt" mondjuk az "Abarat"-tal. Minden racionalitás elveszett, nincs az a kemény hideg próza, amely orrba vágja az olvasót. De messzire eveztem, csak a remény mondatja velem: ez az új csillag állócsillag lesz a horror egén, és nem fogja megtagadni azt, ahogyan sokan teszik, leértékelve a zsánert, mintha Poe, Lovecraft művei csak gagyi mesék lennének, mintha a rettegés könyörtelen és pszichikailag mélyre hatoló alkotói csak vásári komédiások lennének, nem az érzékek sötét húrjait pengetnék. A horror él, nehéz kihámozni a sok szar és szemét közül, de tegyünk mérlegre egy japánból importált rémmesét, vagy netán egy x-edik "Fűrész"-t, ami Hollywood-ból érkezik, vagy esetleg ezt a történetet, amit igazi író vetett papírra, fantáziával, és nem a futószalagon kipakolt agyonhájpolt tucatsztorikkal manipulál. Persze ez is a filmkészítés fellegvárából érkezett, mégis szerencsére nagyrészt hűen követve a regény fordulatait. Már csak a "Szív alakú doboz"-t kellene mozivászonra vinni, és persze türelmetlenül várom a magyar kiadását a "NOS4A2" című kötetnek is.  Szóval összefoglalva, bár csendben (hiszen King gyermeke nem igazán erőszakolja hogy neve mellett ott virítson, kinek a fiaborja), mégis új művész került a rémtörténetek panteonjába. Ideje is volt.
Mellérakhatjuk Alexandre Aja rendezőt is, aki a "Magasfeszültség", "P2 - A rettegés új szintje" filmjeivel igencsak faszagányosat teremtett. Mondjuk a "Sziklák szeme" remake, és az ázsiai "Tükrök" feldolgozásával ugyan nem alkotott maradandót annyira véleményem szerint, de tegyük hozzá, a "Szarvak"-kal igencsak ügyesen mérette meg magát. Főszereplőként a kis "herrypotter" Daniel Radcliffe pedig sikeresen elfeledtette korábbi melléfogásait, említésre méltóként a "Fekete ruhás nő" című mozi az, amit érdemesnek tartok felírni blogunk falára, egye fene. A korunk kissé selejtes "Brad Pitt"-je, vagy "Caprio"-ja azonban kurva szépen vette az akadályokat, és ügyesen megérett a szerepre. Szóval minden adott volt. Egy nagyszerű könyv, egy rendező, aki horror-ra specializálta magát, és egy kipróbált ifjú színész, aki nem tehet a herrypotter-ről. Nézzük a sztorit, barátaim.:
Ig Perrish nyomorultul rábaszott. Nem elég, hogy kedvese utolsó életben töltött éjszakáján elhagyta, de még annak megölésével és megerőszakolásával is vádolják. Érthető módon Ig barátunk alkoholba folytja bánatát, és egy durva szentségtörésbe, amit a Szűzanya ellen követ el. Hát ne kezdjünk el csodálkozni, ahogyan reggel, rohadt másnaposan azt kell konstatálnia, hogy kicsiny kis szarvak nőttek a homlokára, és, hogy ezáltal az emberek nagy része minden gondolatát kitárja előtte. A lelkész, az orvos, a rendőrök, a ribanc, akivel együtt volt. Mindenki. A szülei, akik nem hisznek 
ártatlanságában, inkább csak elviselik. Igen mélyen merülhetünk ezúton a pszichológia mesterségében, mennyi mocsok lakozik az emberi elmében. Ig megpróbálja ezt a tulajdonságát arra használni, hogy megtudja, vajon ki ölte meg gyermekkori szerelmét, továbbá megkeseríteni az őt gyűlölők életét. Szarvai egyre nagyobbra nőnek, és egyre többet tud meg a bűnesetről, fájdalmas titkokat. Ezenközben igen sok visszapillantást kaphatunk a múltba, remélem annak is tetszik, aki nem támaszkodhat a könyv alapjaira. Nem tehetünk róla, de a mindent elveszített főhős oldalára állunk, hiába visel egyre növekedő szarvakat, és szabadítja fel az emberek mélyén rejlő gonoszt. Ördöggé váló hősünk szánandó, és esendő, hétköznapi módon csak vissza akarja nyerni az igazságát, bármennyire is kígyók tekergőznek testén, nincs semmi, amiért elítélhetnénk őt. Nagy örömmel töltött el, ahogyan a "médiagecik" egymásnak esnek javaslatára, kamerával igyekeznek betörni riválisaik fejét, nem beszélve, hogy ezen pillanatban felcsendül a "Personal Jesus" című Depeche Mode nóta, sajnos csak Marilyn Manson kiadásában. Hát kibaszottul megörültem neki, vissza is pörgettem eme jelenetre, de ez legyen az én gondom.
Radcliffe teszi a dolgát, és ügyesen, nem véletlen, ez a film nem DVD-kre készült, hanem egyenesen a mozikba. Tudom, sok a dicséret, de, ha megnézed, hát Neked is odabasz, Okot ad a figyelemre, az érdeklődésre. Persze nem vethetem le magamról a jelzőt, miszerint elfogult vagyok, hiszen a könyv teljeséggel elragadott, és alig vártam végre, hogy a filmet is a lejátszóba helyezzem. Nem félelmetes, hanem inkább meghökkentő,  izgalmas, és nincs leállás a történetben. Azon emberek nevében viszont nem nyilatkozhatok, akik nem olvasták a regényt, mennyire sikerült szájba rágni a lényeget. Igyekszem azt hinni, jól ment, de lassan megszokom, hogy a véleményemmel egyedül vagyok, és tulajdonképpen hülyeségeket "irocskálok". Sebaj. A 120 perces játékidő elröppent, kellett is ennyi neki, hogy megszülessen a sztori, Alexandre Aja-nak pedig minden tiszteletem, hogy ilyen keményen érdekesre csinálta ezt a kis mesét. A "Horns" tehát nem a Horn Gyula családjáról szól, hanem egy sötét kis mese, ami néha még meg is tudja hatni azokat az embereket, nézőket, akik bele tudnak érezni mások tragédiájába. Az imdb szerint Dráma- Fantasy - Horror.  És kivételesen egyet értek. Minden benne van. hogy a néző kegyetlenül kellemetlenül érezze magát, miközben az emberek szánalmasan szar reakcióját látja. Mert ilyen a világ, ilyenek vagyunk, sötét hátsó gondolatokkal eltelve, nagyrészt a legrosszabbat kívánva mindenkinek. Élvezd hát, és reménykedjünk, hogy Joe Hill tovább folytatja a mesterséget, amire ki lett választva. Naná, hogy 10/10.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem olvastam a könyvet, de egyet értek! Hihetetlen egy mű, a szó legjobb értelmében. Néha van egy-két szál, amit nem értek hogy miért van, pl.: miért segítenek neki a kígyók? ennek van különösebb oka? vagy ezis csak egy jelkép?
Nemsokára beszerzem a könyvet is :)