Drive - Gázt! (2011)




Ez a film tényleg gáz.
Az elolvasott kritikák alapján arra számítottam, hogy egy pörgős esemény- és akciódús mozit fogok végig izgulni, de ehhez képest még a vasárnapi szent mise is izgalmasabb. Azt gondolom, hogy oltári nagyot szerettek volna a film készítői alkotni, és pont ez a nagyzolás teszi az egészet számomra nézhetetlenné. (Többet biztos nem fogom megnézni). Szokták mondani a kevesebb néha több, vagy valami ilyesmi.
Pedig reménykedtem, hogy a dán rendező (Nicolas Winding Refn) belevisz egy kis európai beütést ebbe az amerikai akciófilmbe, de ez ügyben a hiányérzetem meg is maradt.
A zenéje tetszett, ahhoz képest, hogy abszolút nem illett a filmhez, azért jó volt hallgatni a 80’-as éveket idéző dallamokat.

A történet egy fiatalemberről szól, akiről azon kívül, hogy nagyon jól vezet, más nem nagyon derül ki. Beszélni nem szeret, csak szépen nézni és hallgatni. Ryan Gosling alakítja a fapofa főszereplőt Drivert. Az életben sem szeretem az ilyen csendes pszichopatákat, és a mozivásznon sem lett szimpatikus. A pókerarc, a kis mosoly szájának szélén már-már idegesítő volt és még ellenszenvesebbé tette a karaktert számomra.
Szóval a történet: Adott a csendes sofőr, aki napközben autókban turkál éjjel meg illegálisan gyakorolja azt amihez a legjobban ért: a hallgatást és a vezetést. Merthogy rablóknak sofőrjévé szerződött , aki a fosztogatás után elfurikázza a szajrét és annak új tulajdonosait.
Driver szomszédságában lakik egy fiatal mimóza kinézetű és lelkületű anyuka, Irene, kisfiával, akit sajnos  egyedül nevel, mert a férjapuka dutyiban tölti idejét.
Hősünk pártfogásába veszi a nőt és a gyereket, furikázza őket meg miegymás, hallgatnak nagyokat szépen csendben. Kocsikáznak romantikusan, miközben szól a muzsika, egymásra nézegetnek, időnként mosolygásra adják a fejüket, és így telik el sok perc a film rovására. 
Driver főnöke és egyben ügynöke, Shannon szeretné, ha a férfi profi autóversenyeken indulna, ezért szereldéjében egy kocsi megépítésén fáradozik, melynek szponzora  Bernie és Nino, akik nem állnak messze a gengszterségtől és a zsidóságtól sem. Még az ő párbeszédeik élvezhetőek úgy ahogy.
Ám az idilli semmi sem történést végre megszakítja Irene férjének szabadulása. A férfinak a sitten szerzett adósságának fejében ki kell rabolnia egy zálogházat. Erre a börtönben szerzett barátok egy jó alapos veréssel emlékeztetik is. Főhősünk persze pont arra jár, és hát felajánlja vezetői képességeinek tudatában a segítségét. A rablás rosszul sül el a szó szoros értelmében, mivel kétszer  meglövik a frissen szabadultat, aki  a helyszínen életét is veszti. Ezután Driver magánakcióba kezd és a nála maradt lopott pénzt szeretné visszajuttatni a gazdiknak, ám azok már bosszút forralván szeretnék elkapni, ezért nem marad más lehetősége, minthogy leszámoljon ellenfeleivel.
 Nahát, ahogy leírtam, az sokkal izgalmasabb, mint maga a film.
Persze megmagyarázzák a nagy kritikusok, hogy ez egy akció és művészfilm egyvelege, de ha ilyen az eredmény akkor nekem nagyon nem vált kedvencemmé a két műfaj keresztezése. Művészileg amúgy meg nem fedeztem fel benne semmit, ha csak nem a sok hallgatással akarták azt kifejezni. Másra nagyon nem tudom fogni. Vagy én vagyok műveletlen - na, ez is egy opció.
Sikerült  egy olyan filmet  kifognom, ami nem fog soha a kedvenceim közé tartozni.
 Sajnos teljesen másra számítottam, mint amit kaptam. Elég nagy hiányérzetem volt a megnézése után. A történet nagyon jó, de a rendező elképzelése, hogy ebből egy szelíd szarságot kell csinálni, eléggé negatív irányba terelte a pontozhatóságát.
Autós üldözéssel kezdődik, amikor még csillogó szemmel lestem, hogy ez egy jó kis száguldós, autós-akciós filmecske lesz. De ezzel el is húzták a mézesmadzagot, hogy utána már csak azért is várd, hátha történik valami. A száguldós jelenetet követte egy szerelmi vívódásos rész, amiben ugye jókat hallgattak a szereplők egymás mellett ülve. Persze értem én, hogy ha valakivel jól érzed magad, akkor nem feltétlen kell állandóan pofázni, de ez egy film. Itt azért elvárható a kommunikáció.  Ha az egyik feltett egy kérdést az fix, hogy a másik csak bambult bele annak gambájába, pedig értelmes ember választ ad ha kérdezik. Ezt én locsifecsi fel nem foghatom a kicsiny agyacskám 10 százalékával.
A férj szabadulása után aztán fordulóponthoz érkezett a sztori és még történt is valami, ami megint csak a létra 5. fokáig mászott fel izgalmi szinten, ott megállt aztán szépen lassan lefelé mászott újra. Abban a 10 percben, amiben akció is volt, vérrel áztatott motel szoba és liftben széttaposott arc is szerepelt, de sajnos még ez sem tudta elég izgalmassá tenni a dán rendező alkotását.
A leszámolás sajnos elég amerikaiasra sikerült, sok értelmetlen bakival és sületlen nagyotmondó dumákkal. Érthetetlen cselekedetek kíséretében számol le az őt üldöző maffiavezérekkel, amin szintén felhúztam magam. Nem értettem miért vesz maszkot a fejére, ha utána úgy is leveszi, nem értettem miért hagyja ott a pénzt, ha már nincs kinek odaadni.   A szerelmi  szállal sem tudtak mit kezdeni, inkább le sem zárták, vagy direkt nyitva hagyták a történet kiagyalói.  Nem tudom, de már nem is érdekel.
Hősünk elillant még mielőtt az angyalka kinézetű szomszédasszonya megrágja a dolgot és inkább visszamenne hozzá.
 Összességben egy nagy „katyvasz” volt a képernyőn  100 percben. A jól induló mozi nem hogy nem akció, de még  művészi elemekkel  sem volt megfűszerezve. Néha pislákolt egy kis remény, hogy kialakul egy izgalmas mozi, de azt kell mondjam, hogy túlzottan sok jó kritikát kapott ez a film.


0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur