2014. január 11., szombat

Contracted (2013)

Bár a fanyalgók, a sznobok, az önmagukat kritikussá kinevezők, és hivatásos kritikusok fanyalognának, én azonban kijelentem, hogy teljes mellszélességgel egyetértek Stephen King-gel: A legerkölcsösebb, legkonzervatívabb moziműfaj a horror. Bár durván, és ugyan tabukat döntögetve, de alapjaiban szinte biblikus módon oszt igazságot. Amolyan Ószövetségi stílusban. Hiszen eme zsánerben aki drogozik, az bizony megbüntettetik. A házasságtörők ráfáznak. A gonosz elnyeri büntetését. És nem beszélve a paráználkodókról. És ezzel az utolsó mondattal rá is kanyarodhatunk az éppen boncolásra váró filmünkre, amely itt fekszik előttünk előkészítve, és szikére várva.
 Samantha kissé zavart lány. Régebben a kábítószerrel voltak problémái, manapság immáron leszbikusként éldegéli világát. Nikkibe szerelmes, akiről az első pár percből levághatjuk, hogy egy rideg picsa, aki a szerencsétlen leányzót használgatta egy ideig, aztán már csak nyűgnek tekinti. A nyitó képsorok azonnal elborzaszthatják a finom lelkületű nézőket, nem látunk sokat, csak egy pár női lábat, amelyen lábcédula fityeg, és ritmikusan mozog. Éppen egy hullaházi nekrofil aktusra következtethetünk ebből a pár pillanatból, méghozzá helyesen. Szerencsére a készítők nem konkretizálják a dolgot, éppen eleget bíznak a mocskos fantáziánkra, és jó is így, hiszen amit nem látunk, azt még borzasztóbbá teszi a képzeletünk, és eme momentum a "Contracted"-ben csak egy egyszerű kis magyarázat, mi és miért fog történni a későbbiekben. És következik Samantha, akit Nikki kidobott, az anyjához költözött haza, majd vigaszképpen házibuliba indul, ahol aztán kegyetlen módon lerészegedik, és (ímhol a paráznaság és a megcsalás, az erkölcsi tanúság) összeismerkedik egy B.J. nevezetű fickóval, majd a következő percben már egy autó hátsó ülésén fekszik, ahol éppen az "úriember" szexualizálja őt. Az éles elméjű, és kevésbé éles elméjű nézőknek is egyértelmű: B.J. az, aki nemrég még egy női holttestet tett magáévá. Főhősnőnk ramatyul ébred, borzalmasan érzi magát, mindezt azonban betudja a másnaposságnak. Homályos emlékeiben felmerül az aktus, és szégyelli is rendesen... Másnap megérkezik a menstruációja, (hogy időben-e, azt nem tudhatjuk, mindenesetre vérzik rendesen...), és lágyéktáján furcsa kiütések jelentkeznek. Munkája közben különös hangokat hall. Meglátogatja háziorvosát, aki meglepődve veszi tudomásul, hogy nagyon lassú a szívverése, majd influenzát állapít meg nála. Később a szeme alaposan bevérzik, furcsa váladék folyik vaginájából, és szemtanúi lehetünk, ahogyan a wc-ről felállva egy kis fehér féreg hullik ki belőle. (Haha, a fehér féreg búvóhelye - Bram Stoker) Később vért hány és vizel, haja csomókban hullik, anyja pedig arra kezd gyanakodni, hogy visszatért régi hobbijához, a kábítószerhez. A körme is elkezd leesni, a fogai fájdalom nélkül kiesnek. Egyre borzasztóbb állapotba kerül, miközben szerelme eltaszítja, anyja nyaggatja, és a munkahelyét is kezdi elveszíteni. Csak Riley marad mellette, aki régóta reménytelenül szerelmes belé - ő kivételesen férfi. Orvosa semmi biztosat nem tud mondani, komolyabbat csak a vérvizsgálat után merne kijelenteni. Időközben kiderül: B.J. - t körözi a rendőrség, nem tudni miért. Samantha lába alól egyre csúszik ki a talaj, visszatér a droghoz is, hogy valahogy átvészelje ezt a borzalmas időszakot. Külseje mind jobban eltorzul, és ráadásul vigaszt keres folyamatosan a körülötte egyre hidegebbé váló világban, amelyet nem kap meg. Mintha már nem is ő irányítaná önmagát, vagy a zavarodottság, amely ott lappangott benne mindig is, a bizonytalanság egyre jobban közelítene a kitöréshez. Aztán ez meg is történik, és onnantól kezdve a horror másfajta vízeire evezünk, hogy végül egy igen ismerős alműfajban csúcsosodjék ki a történet.
Nem is mondok többet. Nem igazán tudok olyan filmet mondani, amelyet szinte fel-felszisszenve, borzadva néztem végig - ezen kívül. Ez az úgynevezett bio-horror, az organikus-horror, a body-horror, amely az átalakulás, a test torzulása, és betegségekről, az önmagunk elvesztéséről szól. Az ember egyik legalapvetőbb félelméről szól, és amely valóban realisztikusabb bármilyen démonok, földönkívüliek és egyebekről mesélő történeteknél: a betegségről, amely tönkretesz szépen lassan, mint a rák, és az AIDS. Már a kisfiam is tudja: nem félünk a kísértetektől, csak a devizahiteltől. És itt a másik rémisztő csatorna, amely ott lappang a tudatban: a halálos kóroktól. Irtózva és összeszoruló szívvel nézzük Samantha leépülését, mert bár nekrofilokkal nem párzunk, ott van a pakliban minden lehetőség a nemi betegségekre, amennyiben szabados életet élünk, vagy amennyiben a partnerünk él olyat. Ez az amitől görcsbe rándul az ember gyomra, és hatásaiban lesújtó tud lenni. Következzenek az alkotók és szereplők: a sztorit Eric Englund írta és rendezte meg, aki eleddig a horror és thriller műfajban tevékenykedett. Kiemelném tőle a "Madison County" című filmet, amely egészen élvezhető kis slasher lett, és amelynek már készülőben van a második része. Okosan mellőzi a félrevivő szálakat, B.J. arcát csak homályosan látjuk, és a maga nyerseségében undort és borzalmat keltve sikerül végigvinnie minket az előttünk lezajló eseményeken, mégis távolságtartóan, nem a képünkbe mászva. Persze elszalad néha a ló vele, de ez semmiképpen nem hátrányként jegyzem fel. Samantha szerepében a kissé csúnyácska Najarra Townsend, aki perfektül játssza a szerepét, és nagyszerűen alakul át egyre csúfabbá, és kétségbeesettebbé. Az eredmény riasztó, fájdalmas, az alapvető emberi rettegésre okosan rájátszó filmecske. Az ember mintha a "Dirty Sanchez" néha öncsonkító és brutális képsorait nézné, ugyanazt a zsigeri undort, hányingert érzi, persze sokszorosan. A mozi utolsó harmadáról egy szót sem szólok, ahogyan a történet simán átcsusszan egy másfajta rémisztésbe, majd egy újabba. A befejezés zseniális kis fogás, és átevez ismerős vizekre. A bennünk lapuló félelemre építő,  éppen ezért riasztó és taszító rémálom, amin végigmehetünk Eric Englund jóvoltából. Ami negatívum, az az, hogy nem értjük: normális ember már az első tünetek után azonnal kórházba rohan, itt pedig csak a háziorvost látogatja meg kétszer hősnőnk. Persze valamilyen szinten érthető, hiszen az ember bizonyára nehezen veszi rá magát a nemibeteg-gondozó meglátogatására, na és persze az orvosokba vetett hit, és az alapvető reménykedés (nem vagyok beteg, ez nem is olyan súlyos, majd meggyógyulok...), amely talán eltéríti Samantha-t az azonnali sürgősségi kezeléstől, ráadásul fundamentálisan kissé gyenge lelkületű. Az erkölcsi mondanivaló is érezhető az egy éjszakás kalandokról... De összegezve: ez a film nem csak gyomorilag hat, nem csak undort kelt, hanem feszült várakozással is tölt el: mi sül ki belőle? Valószínűleg nem egy párkapcsolat-építő tréning végignézni, és nem is szórakoztató történet, drámai  és torokszorító. Mindenképpen ajánlott: 10/9.