2011. szeptember 8., csütörtök

Az éjszaka gyermekei - Nightbreed (1990)

A mai napig emlékszem arra az estére. Pár éve álmatlanul robot funkcióban kapcsolgattam a tv-t a csatornák között és az egyikre kattintva megpillantottam ezt a történetet. És a sokadik ismerős jelenetnél leesett, egy jó értelemben vett beteg művész drogos vízióját nézem. Clive Barker a kitekert rém-történet mesélés egyik legeredetibb mestere. Mivel az egyik irkámnál már leírtam, mekkora Istencsászár a manus most inkább eltekintenék a tömjénezéstől. Mostanság elárasztanak minket a megfilmesített írásai, egymás után lehelnek életet novelláiba. Hiszem: magára valamit is adó horrorbuzi filmtárának kötelező darabja kell legyen. Akkor is, ha a film maga nem is annyira rémisztő és tökéletes. Az írójának kiléte miatt (ez esetben forgatókönyvíró és rendező) kötelező. Az aktuális boncolni kívánt film egy klasszikus darab, ezt gyorsan leszögezem mielőtt bárki is köpködni kezdene. Szerzeményünk 20 éves... de még ma is szórakoztató. Napjaink horror-kavalkádjában találkozva ezzel a címmel simán elmenne mellette az ember. Szerencsémre anno a legendás VHS mesebeli tündöklésekor láttam és bár gyűlölöm a kibaszott retró-lázat mégis eljött az ideje egy kis nosztalgiázásnak.


A történet középpontjában Boone (Craig Sheffer- Döbbenet, Hellraiser-Inferno) áll, aki mindig rémálmokból ébred és egy hajdani John Travolta kinézetű szép szál snájdig gyerek. Különleges álmok kínozzák, álombéli helyen jár, bizarr lényektől tarkítva ....újra és újra. Mégsem fél tőlük, nem retten halálra láttukon. Engedve vágyainak valódinak hiszi álmait. Adódnak is ebből problémák, kényelmes fotel egy lesötétített szobában, keresztbe tett lábakkal visszafojtott monoton hangon duruzsoló agykurkász. Boone itt visszatérő vendég.


Rövid kis párbeszéd zajlik hősünk és a sokadik nézésre sem szimpatikus Decker (David Cronenberg), pszichológus úr között. A doki mutat pár gyilkosságról készült fotót. Boone tagadja, hogy bármi köze lenne az esethez. Azért az orvos add neki útravalónak pár nyugibogyót. A nagy beszélgetésben mellé nyúlhatott a piruláknak, páciense nem a nyugalom és béke belső relaxációs szigetén találja magát, hanem egy kényelmes kórházi szobában. Mindeközben a sorozatgyilkos tovább szedi áldozatait. Magához térve új barátra lel. itt sínylődik Narcisse (Hugh Ross) aki nem mellesleg a legjobb arc az egész filmben a legviccesebb aranyköpésekkel. Nos, ő szintén beteg minden tekintetben. Valami félreértés miatt hősünket Midian lényének hiszi, ad némi útbaigazítást, pár jó tanácsot majd bemutat egy rögtönzött önskalpolást áldozatkészsége gyanánt, a zűrzavart kihasználva Boone kereket old. Ha már említettem, megpróbálom leírni mi is ez a Midian. Egy régi elhagyott temető, pontosabban az alatt egy város-féleség ahol az éjszaka gyermekei ,,élnek”. Nehéz megfogalmazni kik ők, emberek és mégsem. Boone menedéket keres az ódon temető falai között. És talán hazaért. Lesz egy kis harapás, átváltozás, aggódó barátnő, rendőri túlkapás, nagy lövöldözés és heppi end, de ezeket már nem írom le. Picit kusza a történet így leírva, nem is nagyon akarom elmesélni, úgyis mindenki látta már, ha meg nem akkor legyen ez a kedvcsináló..

Nem érdekel a 20 diplomás okostojások véleménye mely szerint Clive Barker a Hellraiser történetén kívül semmi érdemlegeset nem alkotott. Lehet nem egy eget rengető film, mégis eredeti. Íróként pedig egy géniusz. Talán a stílusa, az utánozhatatlan, perverzitást súroló karakterek, mittom én, de működnek a dolgai. Arról nem beszélve szórja a történeteket, mint bolond pék a lisztet. Nem sokadik koppintás, prequel, remake, reboot halál tudja micsoda, hanem eredeti sztori akinek ilyenre van igénye az nézze meg. Aki fikázni akarja az oldalt, az is. A film úgysem más, csak egy nagy illúzió egy zseni őrült, elvont világából. A zsenik már, csak ilyenek, ha most készülne biztos más lenne. DE ez így jó, így szeretjük.

A filmről technikai oldaláról lehet bármit mondani, csak azt nem, hogy modern. Látszik rajta az idő, a molyrágta képkockák de aki ettől el tud vonatkoztatni az felfedezheti a báját, az ódon retró szagot a képernyőt bambulva kicsit visszarepülve a múltba. Ezt a filmet lehet szeretni vagy inkább szeretni kell, ez szükséges, enélkül neki se üljön senki. Mert aki azt mondja, hogy szar a film az a kilencvenes évek eleji horror lázat valami hippi kábulatban töltötte. Ezek alap filmek és kész. Nem mondom, kult, mert fogalmam sincs az mit jelent és félni is, csak annyira lehet rajta mint a Szörny Rt.-n De egyre több klasszikus filmet kaparnak elő és modernizálnak. Ezeket látni kell legalább egyszer mielőtt utoléri a nagy remake-láz, de az még jobb ha régen már láttad a sercegős VHS korszakban és most megint átéled a régi pillanatokat..Ha viszont őszinte akarok lenni, akkor az igazsághoz tartozik: nem ez a világ legjobb filmje, nem is lehetne, sőt nem is kell látnod mielőtt meghalsz, persze azért nem ártana így békére szenderedni. Mégis amondó vagyok, ha szeretnél picit nosztalgiázni, vagy csak szereted a régi filmeket és nincs kedved valami fekete-fehér szívszaggatós esőben csókolózós filmet végig nyűglődni, akár ezen is szenvedhetnél, hátha találsz benne némi örömöt és a végén elmorzsolgatsz néhány könnycseppet és szipogva összebújhatsz a csajoddal, áááá ez nem is igaz, senki sem bőg az ilyen filmeken......de egy próbát megért.

Ámen


10/6 a régi szép idők emlékére.

Nincsenek megjegyzések: