2011. március 24., csütörtök

Ördög (Devil) (2010)

Címe alapján John Erick Dowdle alkotása nem tűnt túlságosan bizalomgerjesztőnek. Amolyan igazi B-kategóriás mozit képzeltem magam elé, amikkel a Hálózat TV szokta péntekenként "sokkolni"  az ingerszegény környezetben felnőtt nézőit. Tipikus egyszavas cím, amely már semmiféle különösebb gondolkodást vagy asszociációs képességet nem igényel. Az ilyen bugyuta címekhez nagyon gyakran pontosan olyan egyszerű, a szürkeállományt még véletlenül sem megerőltető huszadrangú film szokott társulni. Az egyetlen reménysugarat arra nézvést, hogy  nem egy újabb tucatszemetet sikerült kifogni, a forgatókönyvíró (M. Night Shyamalan) jelentette, akinek a nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Hatodik érzék, a Jelek vagy éppenséggel az  A falu című alkotás. Ezek után joggal reménykedhettem abban, hogy a meglehetősen klisés cím mögött valami nézhető rejtőzik. Az Ördögben játszó színészek bemutatásától (lévén, hogy egyetlen számottevő filmben sem szerepeltek korábban) ezúttal eltekintenék.

Ezután a rövid bevezető után nézzük magát a filmet. Az Ördög (nevéhez hűen), egy meglehetősen sablonos indítással kezdődik, ugyanis amíg a színészek neveit olvashatjuk egy fiatal fiú hangja hallható, aki elmesél egy rémtörténetet, amivel az édesanyja ijesztgette gyermekkorában. A történet  lényege nagyjából annyi, hogy az Ördög nagy ritkán emberi alakot öltve lejön a Földre, hogy az elkárhozott lelkeket megbüntesse, mielőtt magával vinné a pokolba.  Az Ördög testet öltése természetesen nem megy csak úgy magától. Szükségeltetik, hogy valaki véget vessen a saját életének, mert csak egy öngyilkosság nyithatja meg az Ördög számára az emberek közé vezető utat. Ezekkel a gondolatokkal zárul a fiatal narrátor monológja. Ezek után már meg sem lepődünk  azon, hogy a film nyitó jelenetében egy felhőkarcoló sokadik emeletéről kiveti magát valaki, majd egy éppen ott parkoló furgon tetején landolva kileheli a lelkét. Ennél egyértelműbben és szájbarágósabban már nem is lehetne tudtunkra adni, hogy az Ördög éppen ebben a pillanatban jött le a Földre, hogy az eltévedt bárányok lelkeit magával vigye a kénköves pokol legmélyére. Ezt követően megismerkedünk a főszereplőkkel. Elsőként a nekikeseredett  Bowden nyomozóval (Chris Messina), aki egy cserbenhagyásos autóbalesetben elvesztette feleségét és gyermekét, és aki  azóta sem tudta túltenni magát a tragédián. Leginkább azért, mert a baleset okozóját nem sikerült elkapni.  Ahogy az ilyenkor lenni szokott Bowden nyomozó pont ahhoz az üzletházhoz közeli kávézóban önti ki a lelkét egy ismerősének, amelyikből az öngyilkos kiugrott. Természetesen ki mást is kérnének fel a furcsa eset kivizsgálására, mint az éppen Isten létezésében is kételkedő nyomozót. Eközben az események egy másik (jóval érdekesebb) szálon futnak tovább. A már említett irodaház liftjébe belép öt egymásnak teljesen idegen ember. Látszólag semmi közös nincsen bennük legfeljebb annyi, hogy egyszerre szállnak egy liftbe.

A film lényege azonban éppen ezzel a látszólag semmitmondó, hétköznapi eseménnyel kezdődik. A lift ugyanis teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül két emelet közt megáll, és nem megy tovább. Az épület biztonsági szolgálata, a fiatal és vallásos Ramirez (Jacob Vargas) és az idős ám szkeptikus Lustig (Matt Craven) személyében, természetesen észleli a bajt és azonnal megpróbál kapcsolatot teremteni a liftben rekedtekkel, ám hiába látják őket a  lift kameráin keresztül, és hiába tudnak szólni hozzájuk, nem hallják őket. A csapdába kerültek így tulajdonképpen egymásra vannak utalva. Mindez nem is lenne probléma mindaddig, amíg váratlanul el nem kezdenek fogyatkozni.  Mivel kizárólag ők vannak a liftben, hirtelen mindenkiben csökkenni kezd a többikkel szemben meglehetősen hamar kialakult bizalom. Az ismeretlenekből (az egymásra utaltság okán) kialakult, és megrendíthetetlennek látszó sorsközösség egy szempillantás alatt hullik darabokra. Amilyen könnyen megtalálták egymásban azt, akiben feltétel nélkül bízni tudnának, ugyan olyan gyorsan találják meg azt is, aki képes lenne megölni őket. Fordul a kocka. Egy szempillantás alatt lesznek sorstársakból ellenségek. Ez az a pont ahol a film elhagyja a sablonokat és egy egyedi, izgalmas, feszültséggel teli mozivá válik. A bezártság, a tehetetlenség, a kétségbeesés szinte tapintható. Hirtelen mindenki potenciális gyilkossá változik át, és mivel a néző előtt sem világos, hogy a liftben rekedt öt ember közül ki az, aki minden előzmény nélkül elkezdi lemészárolni a többieket, még izgalmasabb a történet. A film készítői gondosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se lehessen kitalálni melyikük lehet az, aki ilyesmire képes. Nincsenek se tipikus "jófiúk", se kifejezett rosszak. Ahogy a történet halad előre, úgy derül ki, hogy mind az öt liftbe rekedt embernek a lelkén szárad valami. Mindenki gyanús, mindenkinek a múltján ott éktelenkedik az a bizonyos "fekete folt". Ettől lesz a sztori még érdekesebb, még inkább mentes a sablonoktól. Nincsenek kedves, rendes, minden bűntől mentes ártatlan emberek. Helyette hétköznapi, esendő figurák vannak, akiket a "véletlen" összezárt, és akik mind bűnösek valamiben. Egyszerre ellenszenvesek és szimpatikusak, szánalmat keltők és szeretetet ébresztők. Mégis bármelyikről el tudnánk képzelni, hogy bekattan és legyilkolja a többieket. 

Nagyon perecízen, fokról-fokra bizonytalanodik el a néző azzal kapcsolatban, hogy melyikük lehet a gyilkos. Szinte az orránál fogva vezeti mindvégig, majd amikor már azt hiszi minden egyértelmű, egy jókora csattanóval a feje tetejére állítja az egészet. Nagyon jó megoldás továbbá az is, hogy a film légvégéig nyitva hagyja a legfontosabb kérdést, nevezetesen azt, amiről a címe alapján a film szól, hogy a csapdába esett emberek között maga az Ördög van jelen, vagy az öt ember valamelyike kattant be a bezártságtól és kezdett őrületében mészárlásba. Nincs szájbarágás, nincs sablonos célozgatás arra, hogy valójában ki vagy mi gyilokja a liftben ragadtakat.

Mindent összevetve, a meglehetősen sablonos és kiszámítható jelenetektől hemzsegő kezdés ellenére, az Ördög egy igencsak nézhető alkotás. Amilyen szájbarágósan indul, olyan jól folytatódik. A nagyon pontosan felépített cselekmény, a végig fenntartott izgalom és az egyszerű történet ellenére sem üresjárat, sem felesleges töltelék nincsen benne. Egy igen kellemes, a régi klasszikus krimiket idéző történet ötvözve némi misztikus horrorral. Mindez úgy, hogy nem egy borzalmas  kotyvalék,  hanem egy igenis fogyasztható különlegesség lett az eredmény. A szereplők (annak ellenére, hogy teljesen ismeretlenek), kifejezetten jól játszottak. A zenére és az operatőri munkára különösebb panasz nem lehet, de azt sem lehetne mondani, hogy valami egyedülállót alkottak volna. Nekem helyenként kicsit hatásvadásznak tűnt  a film,  mintha kifejezetten a moziknak készült volna. A kevesebb néha több. Összességében, a gyenge kezdést és a kissé bárgyú utolsó jelenetet is beleszámítva, az Ördög nem egy rossz film. Egyszer mindenképpen megnézhető.

7/10


2011. március 3., csütörtök

Storm Warning (2007)

Ausztrália... Fegyencek, kenguruk, koalák, bumeráng, Krokodil Dundee, egymástól mérföldekre álló farmok, gyönyörű tájak... Több sztereotípia most nem jut eszembe. Ja, kihagytam a lényeget: születnek ott horrorfilmek is... Első találkozásom eme ország (vagy kontinens? Kérdezzük Ford Fairlane-t...) borzongató mozijaival mindenképpen a Pokolszülött (Razorback) című alkotás volt. De említhetem emellé kapásból a Dying Breed, Wolf Creek, Véres hétvége, Lake Mungo, Halál a mocsárban, Road Kill című műveket is. A "The Dark Lurking"-et is feljegyezhetem ezekhez, de nem szívesen, mert igencsak mércén aluli fos volt... És itt van nekünk az éppen boncolás alá eső Storm Warning is, amelyet valahogyan szerencsétlen módon eddig elkerültem. Okát ne kérdezzétek, hiszen még csak szándékosság sem volt ebben a mozzanatban, mert emlékeim szerint a trailer alapján kellemes csemegének tűnt, bár az alapsztori bővelkedhet klisékben első olvasásra... Már előre leszögezem: nem bántam meg a rá áldozott másfél órát.
Forgatókönyv-írónk Everett De Roche, aki ebben a műfajban a fentebb említett gyilkos vaddisznós "Pokolszülött"-et álmodta meg még anno 1984-ben, és emellett olyan történeteket vetett papírra, mint a "Vágóhíd négy keréken" és a szintén említett "Véres hétvége". Emellett számtalan sorozatban vett részt ötletadóként, olyanokban, mint a "Matlock" és "Flipper"... Bár nehéz dolga nem volt ezzel a sztorival, mert lehetett volna egy tucathorror is a panelek alapján, ámde rendezőnk, Jamie Blanks gondoskodott az egész életre keltéséről és a feszültség adagolásáról. Az ő kezéhez tapad a "Véres Valentin" 2001-es feldolgozása, ahogyan a sokadszor szóvá tett "Véres hétvége" és a "Rémségek Könyve" is. Egy rossz szó nem lehet erre a munkájára, el kell ismernem, meglepően ügyesen sikerül megteremtenie a terror hátborzongató légkörét. Nem lehet szó nélkül elmenni a színészek tökéletes alakítása mellett, és itt külön kiemelném a megfélemlítettséget bravúrosan átéreztető egyetlen női szereplőt, Nadia Farès-t , és a szadista gyilkos suttyókat alakító arcokat, (David Lyons, Mathew Wilkinson, John Brumpton)... A direktoré mellett ő munkájuk tette kiemelkedővé a többi hasonló film dömpingjéből a "Storm Warning"-ot. Csapjunk bele a nem túl gordiuszira sikeredett cselekménybe:
 A középkorú juppie pár, Rob, az ügyvéd, és francia felesége, Pia egy horgászással egybekötött csónakázás mellett döntenek kikapcsolódásképpen. Bambulás közben belekeverednek egy sekély földművelésre használt csatornába, ahol már nem lehet csónakkal tovább menni, ráadásul hatalmas vihar kerekedik. A pár menedéket keresve egy farmra jut, ahol senki nincs, behatolva a házba, telefont keresve konstatálhatják, hogy egy igazi disznóólba kerültek, és nem lenne szerencsés megvárni a házigazdákat. A férjben a meggyőződés akkor szilárdul meg eme irányban, amikor felfedezi a távol lévő tulajdonosok marihuána-ültetvényét. Késő bánat, hazatér a nyakig felfegyverzett társaság, Jimmy és Brett, no meg apjuk Pop, aki azonban azonnal nyugovóra tér. A família igazi világtól elzárt kis közösség, a vidéki suttyóság minden ismérvével felszerelve, tele gyűlölettel és az erőszakra való hajlammal. Nem erőltetik meg különösen magukat vendéglátóként, és némi alázás után rögvest foglyokként tekintenek a párra. És elkezdődik a pokoljárás. A levegőben feszülő fenyegető erőszak szinte tapintható, és nyílvánvaló, hogy eszük ágában sincs elengedni a szerencsétlenül járt házaspárt. A szellemi terror alatt álló áldozatok előtt már kirajzolódik a nemsokára fizikaiba is átcsapó durvulás. Hamarosan a pajtába zárják őket, puskatussal szétzúzzák Rob lábát, és vonzó felesége előtt igencsak sötét jövőt rajzolnak fel, nemi erőszakkal és minden egyéb csemegével megterhelve...
Ha azt hitték, hogy ezzel kimerült a borzalom tárháza, hát tévedtek, felébred ugyanis a jó öreg Pop, aki még ebből a családból is kiemelkedik hideg szadizmusával. Menekülni kell, mielőtt eljön a reggel, vagy a kanos papi megkívánja a szép Pia-t. Ideje lesz némi ellenállást tanúsítani, mert különben a biztos halál várja őket hosszas megaláztatások után... Ez az a helyzet, amelyben vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg, így ideje félretenni minden gátlást, és a feleség nem rest megtenni ezt...
Gyomorszorító atmoszféra lengi be az egész mozit. Szinte tapintható a fenyegetettség, és a megaláztatások ökölbe szorítják a tehetetlen ember kezét. A néző érzi a kiszolgáltatottságot, és mi más kellhet ahhoz, hogy együtt gyorsuljon a pulzusod az áldozatokkal? Brutális és kegyetlen erőszakkal átitatott jelenetek, súlyosan lélekre telepedő nyomasztó hangulat, és izgalom, ahogyan főhőseinkért szorítani kezdünk. Mert eleinte még nem is kimondottan szimpatikus a házaspár, gazdagok és szépek, könnyedén éldegélő befutott figurák. Aztán, ahogy durvul a helyzet már akaratlanul is melléjük állunk lélekben.
 Kiemelendő még a fényképezés. Gyönyörű tájakat láthatunk, megspékelve a közelgő vihar nyomasztó képeivel, majd az égiháborúban fürdő roncstelep-szerű farm a villámok fényében igen hátborzongatóan hat. A halálesetek és az ötletes vérengzések igen "élethűekre" sikeredtek, ha élhetek ezzel a képzavarral. Minden szempontból jól sikerült túlélő-horror ez, hatással volt rám, és bár csak a végére indul be a gyilkolászás, végig érezhető a feszültség, és az erőszak mindent átitat benne... Fentebb említettem az alaptörténet ismerősségét, és ami leginkább beugrik, az a "Sziklák szeme", a "Texasi láncfűrészes..." és a "Halálos kitérő". Lehetne egy mondattal is elintézni, a "szokásos gyilkos-família-terrorizálja-az-embereket" kitétellel, mégis tartalmaz némi pluszt, az ügyesen megteremtett légkörrel. Csakis ajánlani tudom, megérdemel egy 10/9-est. Uff.