2010. március 28., vasárnap

Légió - Legion (2010)

Charlie angyalai.


Felvirradt a nagy nap és Isten bácsi úgy döntött eleget látott báránykáinak idétlenkedéséből. Templomba se járunk, teszünk a Tíz parancsolatra. Ráadásul még kedvenc fiát is engedtük keresztre feszíteni. Igaz, ha Jézus tudta volna mivé leszünk foggal-körömmel tiltakozott volna az akrobata mutatvány ellen. Egy szó mint száz, a nagyfőnök úgy döntött ideje ledarálni ezt a planétát. Mivel ő nagyon elfoglalt és éppen nem ér rá, vagy valami ilyesmi, a mocskos munkát kedvenc angyalaira bízza. Szóval az apokalipszis már csak órák kérdése....

Mielőtt azonban bármiféle pusztítsukelanyamvadtakat feliratú billentyűt megnyomhatna a nagy Földet irányító ketyeréjén, egyik jobbkeze a parancsnak ellenszegülve a dezertálás mellett dönt. Paul Bettany, mint Mihály angyal (hehe, így feliratozták a moziban, szerintem meg nem kell mindent lefordítani), szárnyait ledobva a földi halandók megmentésére siet. Ő még lát fantáziát az emberiségben, értelmet a megmentésünkben. Beférceli szárnyai helyeit, fegyver-arzenált ragad, kocsiba pattan és már indul is.

Közben, hogy ne egy Michael angyal road movie peregjen a szemünk előtt, a Mojave sivatag egyik istenhátamögötti (ez egy szóvicc volt), poros útszéli csehójába tévedt emberekkel ismerkedünk meg. Akiket érdemes kiemelni az a szemrevaló pincérnő Charlie (Adrianne Palicki), férfi neve ellenére ő egy nő és nem mellesleg (a rohadék) állapotosan bagózik!! A mogorva tulaj Bob (Dennis Quaid) és fia Jeep (Lukas Black). Csupa mókás név. Senki ne keseregjen, ha nem ismerte fel őket, Dennis Quaid kivételével én senkiről sem hallottam. Az említésre méltóbb szereplők közül kifelejtettem a kampókezű néger szakácsot. Ő a kis társaság legistenfélőbb tagja. A legjellemzőbb mindannyiukra a reménytelenség, no meg a törvényszerű kiégettség. A többi odatévedő idegent pedig az egyszerűség kedvéért nevezzük átutazónak. Statiszták akik gyors és többnyire unalmas halált halnak. Azon érthetetlen és felesleges dolgok résztvevői, amik bonyolítani szeretnék az amúgy pofonegyszerű történetet. A cselekmény olyan szereplői akik azon egyszerű ok miatt vannak egy átlagos forgatókönyvbe beleírva hogy, kitöltsék az üres részeket, másrészt nehogy már a főhősök essenek el leghamarabb.

A kis társaság sorsát megpecsételi egy odatévedt néni, aki némi falatozás után furcsa ám ugyanakkor zavaros, hehe intelmeket hablatyol. Igazán színészeink szeme akkor kerekedik el amint előadja a körbemászokaplafonon magánszámát és pár oktávval mélyebben nyomja süket szövegét. Előkerülnek a ezmiafaszvolt és a hogyapicsábalehetez kérdések és ily módon, már annyira meg sem lepődnek Mihály színre lépésénél. Az igazi műsor éjszaka jön el. Az embereket megszállt angyalok imbolygó léptekkel lepik el a környéket. Mindenkire halálosak, ki olyan balga, hogy útjukba mer állni. Előkerülnek az automata mordályok, egy pillanat alatt mindenki Rambo lesz és lassan térdig gázolnak a töltényhüvelyekben. A torkolattűz nappali fényt varázsol az éjszakába. Két nagy harc közötti szusszanásban nehezen, megosztja velük Mihály földre jövetelének igazi okát. Miért támadt rájuk a rút sereg. Charlie szíve alatt hordott gyermekének életben maradása záloga a Földünk jövőjének. Elhozza újra a fényt az embereknek és lesz megint világbéke. Ekkor felharsan az égnek nagy kürtje, az úr végső csapásként rájuk szabadítja Gábriel angyalát.....és, ha sikerrel jár magasztos céljában elmarad a happy end. Nem lesz, csak apokalipszis....itt a vége fuss el véle.

Egy olyan filmről kell írnom, amit már régóta vártam és most amikor eljött a idő: nem is tudom mit mondjak. Sok film foglakozik a bukott, meg nem értett ill. köztünk lévő, emberré vágyó angyalokkal. Felsorolást mellőzendő: mindenki látott ilyesmit. Aki esetleg az elmúlt időszakot kómában töltötte, az ne ezzel a filmmel kezdje az ismerkedést a műfajjal, én nem szeretnék semmit sem erőltetni. Azt mondják: mindenkinek magának kell eldöntenie mit tud felmutat majd égi bíráinak. Nem lennék az elsőfilmes író-rendező Scott Stewart helyében. Más nem, csak a jóindulat megmentheti meg a purgatóriumtól. Egy gyakorlottabb rendező talán jobban gatyába rázta volna a dolgokat. Néhol a színészeken eluralkodik az erőltetett lazaság, vagy simán elvész a történet a zűrzavarban. Ami szintén rossz fényt vet a filmre az a máshonnan összelopott részek. A legelkeserítőbb, hogy a filmnek megadatott a lehetőség. Volt benne fantázia és sajnos egy rakás érthetetlen momentum is valahogy belekeveredett a megvalósításba. A kedvencek: megérkezik a jégkrémes kocsi , kiszáll a sofőr és megnyúlik keze-lába. Várja az ember, az ijesztő vagy valami meglepő dolog történését és tessék, 3-4 lövéssel simán leterítik. Ezen tényleg meglepődtem. A másik rész aminél felhúzva maradt a szemöldököm az a mami szaladgálása a plafonon. 30 éve mindenki rémüldözött volna, most meg inkább hangos röhögésbe fulladt. Nem is kell erőltetni magunkat a legnyilvánvalóbb logikai baki észrevételéhez. Ha Isten annyira megakarta büntetni az emberiséget, akkor miért nem húzta ki egyszerűen a csatlakozót? Mért nem tenyerelt rá lazán a mindenkit megölök nagy piros gombra? Ehelyett leküldte sebezhetetlen angyalait, akik mit tesznek? Nem kardokkal, bárdokkal esetleg botokkal csapnak szét köztük, inkább embereket megszállva dülöngéltek élőhalott módjára. Ezt csak én nem értem? Véget vetek az akadékoskodásomnak. Ahogy tanult kollégám szokta mondani ,,könnyed szombat délutáni popcorn mozi” kolával baráti társasággal. Sajnos valahol igaza is van, de én valahogy többet vártam a kurva jó filmtrailer alapján.

Nem lehet elmenni a film hibái mellett és szívemhez közeli helyet is foglal el ez a műfaj. Amióta kijöttem a moziból ide-oda csapongok a véleményeim között. Olyan ez, mint az édes-savanyú cukorka. Aki fanyar szájízzel jött ki a teremből, vagy állt fel a monitora elől annak nem okozott mást, csak kesernyés utóízt és köpködött nagyokat. A többi szerencsés (ők vannak kevesebben), köztük én is, ha nem is elégedetten, de bólogathatunk. Már, csak egy mondatot fűznék hozzá. Moziból kijövet az égre nézve kiszakadt belőlem egy halk sóhaj: köszi srác, hogy kaptunk még egy esélyt!

Neked annyi amennyi. Nekem 8.
ámen

Porno Holocaust (1981)

Figyelem! Az alább írás a boncolt film témájának szexuális tartalma okán igen gyakorta tartalmaz trágár kifejezéseket, a nemi aktus köznyelvben előforduló szinonimáit, továbbá mindkét nem genitáliáinak (ez nem egy olasz fagylalt-márka) hétköznapi használatban fellelhető megnevezéseit. Éppen ezért felhívnám a széplelkűek, álszentek és egyéb életképtelen olvasók figyelmét, hogy sértődötten lapozzanak tovább. A többiek maradhatnak.


Körülbelül két éve elindított blogunkban mindeddig egyszer foglalkoztunk kimondottan erotikus tartalmú filmmel, a „ Három bajor Bangkokban” című alkotás ürügyén. Hiszen egy szexfilmet nem lehet leírni, hacsak nem a szereplők szexuális technikáját pontozzuk és analizáljuk. Másrészt, a magam részéről vagyok oly’ elvetemült, hogy leginkább, ha választhatok, akkor az amatőr filmek érdekelnek jobban ebben a műfajban, azoknak viszont nem sok tartalmuk van, de lássuk, hogy is nézne ki egy ilyen leírás:
„Marika igazi háziasszony, aki férje kedvéért otthagyja a gáztűzhelyen rotyogó bablevest, igyekezvén érzékien levetkőzni, ahogyan a filmekben látta, majd néhány meghívott jó barát, szomszéd, esetleg kutyusuk, Bobby minden testnyílásán át kielégíti őt és viszont.”
Lássuk be, ez bizony elég szegényes. Ha mégis profi pornó, akkor leteszem a garast a ’80-as évek művei mellé, amikor is még igazi nők dugtak igazi férfiakkal, és nem külön istállóban tenyésztett egykaptafa kancákat hágtak a klónozottnak kinéző csődörök. Ez irányú konzervatívuzmosomon egyetlen dolog ejt sérülést, a hölgyek „aljnövényzete”, amely számomra bizonyos fokig kimondottan nem tartalmaz libidó-faktort, sőt, eléggé lohasztónak tartom.
Harmadrészt pedig ki a fene tud végignézni egy pornófilmet? Senki.
És egy horrornak álcázott pornót? Nos utóbbira képesnek éreztem magam, és ismét csak mélyen humanista indíttatásból, hogy Ti, Kedves Olvasók gazdagabbak legyetek egy élménnyel, miután elolvasva kritikámat úgy döntötök oktalanul, hogy megtekintitek az említett művet.

Hogy alantas ösztöneinket összehangolja, (erőszak és szex), megszületett a sexploitation műfaja. Lehetett ez akció, horror, krimi, a lényeg, hogy rövid időn belül ismétlődően a szereplők nekiálltak enyelegni igencsak naturálisan és célzottan ábrázolva, miközben a főtéma szinte mellékessé vált, sőt, őszintén szólva csak sallangnak tűnt. Rendezőnk, Joe D’Amato nem volt rest, és bele is vetette magát a műfajba egy kis kitérőnyi időre. Nem kell ám csodálkoznunk, hiszen az eredetileg Aristide Massaccesi névre hallgató direktor szinte válogatás nélkül ontotta különböző minőségben (leginkább természetesen az alsóbb spektrumokban mozogtak ezek…) és különböző műfajokban a filmjeit. Háborús film, fantasy, western, dráma, na és a két kedvence (ahogyan nekem is), a horror és pornó, mindegy volt az 1999-ben elhunyt filmgurunak, aki munkái során több álnevet használt, mint a kuruc.info szerkesztői. Érdekesség, hogy mindezek ellenére bizony sikerült neki maradandót is alkotnia, mondjuk ennyi elkészített film esetében azért a valószínűség-számítás szerint is kötelező ez.
Megemlíteném az „Anthropophagus”-t, és a „Buio Omega”-t, amelyek kiemelkednek a többi közül, és igazi klasszikussá érlelődtek az évek során. De ifjúságom videoélményeiből kiemelném még az „Ator, a harcoló sas” című fantasy szösszenetet is. A pornófilmeknél meg kurvára mindegy részemről a rendezés, hacsak nem kell negyedórán át a ki-be csúszkáló péniszt nagytotálban néznem, attól hülyét kapok. Szereplőink nagyrészt a hasonlóan „hátborzongató” film csapatából jöttek, az „Erotic Nights of The Living Dead”-ből, (Szintén D’Amato), és az állandó alkotótárs sem hiányozhat, George Eastman, aki volt olyan hülye, hogy nem írt magának egyetlen dugást sem a forgatókönyvbe, helyette csak egy gagyi meghalást.
De térjünk rá a sztorira.

A történet akár egy igazi horror alapja is lehetne, le is írom „szárazon”, nézzétek csak:
Tudósok kis csoportja egy eddig kísérleti atomrobbantásra használt trópusi szigetre utaznak, hogy a környékbeli halászok gyilkos mutánsáról szóló legendáit kivizsgálják.
Ugye milyen jól hangzik?
Tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy tudósaink csatolt része mind nimfomán ribanc, akik minden alkalmat megragadnak egy alapos kúrásra. Az elhanyagolt feleség Simone és a grófnő általában egymás karjaiban lelnek kielégülést, míg a fekete asszisztens, Annie a melléjük kirendelt Hardee kapitányt elégíti ki minden tekintetben. A szigetre való utazás, amikor is megindulnak az események valójában, a negyvenedik percben kezdődik el, addig csak rizsázás, leszbi akció, és a szexmániás grófnő egy nyilvánosházban két fekával múlatja az időt. Továbbá a kapitány, aki a néger asszisztenst pakolja meg.
De meg is érkezünk a tett színhelyére, ahol felfedeznek egy átlagosnál nagyobb mutáns rák-fajtát, de aztán csak lődörögnek és kutatás ürügyén basznak, mint az üregi nyulak. Egyetlen komolyabb leletük egy farönk a tengerparton, amin igen jól lehet üzekedni. Ki is használják, két pár is. Ám a veszélyt nem érzékelik, amellyel mi, nézők már szembesülhetünk, méghozzá hörgő lihegés formájában a bozótból. Az elhanyagolt feleség professzor-férjétől megkapja eddigi legnagyobb dugásukat, (ezt mondja is), amely kemény másfél percig tart, aztán szerencsére mindketten meghalnak. És megláthatjuk a borzasztó mutánst is, egy torz arcú nagydarab néger méretes farokkal, aki halálra szopatja (!) a nőt.
Megdöbbenve fedezik fel a holttesteket, és a gyanú alapos: nem állat végzett velük. Az indok erre az, hogy csakis egy ember bassza meg a gyilkolás előtt áldozatait. Zseniális, én mondom!
Hajójuk eltűnik, valaki elvágta a köteleket, nincs menekvés… Annie-t elrabolja a mutáns, de őt nem bassza szét, inkább kedveskedik neki, és itt kiderül, hogy egy robbantás idején ott tartózkodó fasziból lett a szörnyeteg.
Hőseink hullanak, indokolatlanul sok és piros vér kíséretében, és a kedveséért aggódó kapitány van olyan lovagias, hogy a rettegő és síró grófnét vigaszképpen megkúrja. Igazi gálánsság ez, ilyen egy úriember! Később kevéssé úri módon a mutáns halálra keféli szegény lányt, aki nagyon szimpatikus nimfomániája miatt nekem.
Annie-t kiszabadítja lovagja, majd jön a végső harc a gonosszal, ami abból áll, hogy egy szigonyt belelő, aztán lefekszik a földre, de hogy miért, azt nem értem, hacsak nem ő is a faszt várja? Majd menekülés csónakon, amit egy teljesen felesleges (nem dug senkivel) mellékszereplő hozott a szigetre. És a happy end, Hardee és Annie közösülése a kis csónakban.

Az eredmény érdekes. Valahogy nem szerencsés a két műfajt ötvözni: mert született ezáltal egy nagyon unalmas és bugyutácska horror, vagy egy túlbonyolított pornó. Egyik sem túl izgalmas lehetőség. Mintha egy pizzára még csokis palacsintákat tennénk: külön finom, de egyszerre csak egy ízkatyvaszt kapunk, ami megfekszi a gyomrunkat. Színészi játék, hát, beszélnek, meg mozognak, eme téren egyébként sem vártam túl nagy durranást, karakterfejlődéseket és drámai jellemábrázolásokat. A nők jók és formásak, bár néhány nagyobb mellű nő biztosan nem rúgta volna fel a költségvetést, de nem elégedetlenkedhetünk, hiszen igen egzotikus hölgyet is sikerült felhajtani a főszerepre. Izgalom, feszültség, haha, sehol, a vége felé már az aktusok is kissé untatnak, a zene a szokásos ’70-es évekbeli olasz filmeknél használt furcsán nem odaillő dallamok.
Az olyanokon meg nem is akadunk már fent, hogy pl. egy korábban atomrobbantásra használt sziget mitől is nem sugárfertőzött, vagy akit homlokon basznak egy farönkkel, annak mitől ázik már eldőlése pillanatában vértől mindene.
Kimondottan, műfaj-ritkaságképpen ajánlom azoknak, akik kíváncsiak a szex- és horrorfilmek crossover-ére, és azoknak, akik szeretik a ’70-es évek filmjeit. (Érdekes a párhuzam, ahogyan elnéztem a gyönyörű napsütötte tájakat, szállodákat, eszembe jutott, hogy itthon akkoriban panelházak, betonozás és vasfüggyöny jutott osztályrészként a sötét ránk-zárt országban.)
Ja, hogy a holocaust-hoz mi köze? Szerencsére semmi, mert az a kutyát nem érdekli. Gondolom a "Cannibal Holocaust", "Zombie Holocaust" alapján született a cím.

Emmanuelle–filmbe oltott mutáns-történet, kap egy 10/4-et, főként a puncik miatt nem húzom lejjebb.

2010. március 14., vasárnap

The Children (2008)


Bár még egyetlen képkockát sem láttam a filmből, ám a rendkívül bárgyú címe miatt, az első negatív kritikát máris elkönyvelhette tőlem. Igaz ugyan, hogy a film főszereplői gyerekek, de azért illett volna legalább egy minimális gondolkodás mielőtt címet adnak az alkotásnak. No de mindegy is, legyen ez az ő bajuk. Ha bánják egyáltalán.


Tom Shankland, aki a film rendezője és forgatókönyvírója is egyben, (lassan megszokott módon,) ezt megelőzően nem készített egyetlen említésre méltó alkotást sem. Úgy látszik jelenleg a "minden hülye filmet forgathat" időket éljük, ám annyi baj legyen, legalább sok film születik így mindig lesz mit a sárba döngölni. Pocsék cím, ismeretlen rendező, sablon történet, jelentéktelen szereplők. Sokáig úgy festett, hogy ez a film sem lesz kivétel a sok tucat-horror közül, amelyeket szinte futószalagon gyártanak a filmgyárak, hogy egy héttel később már valamelyik bevásárlóközpontban 990 forintért árulják a pénztárnál a gumicukor és a nyalóka mellett.


Ám van ebben a filmben valami, ami mindezek ellenére megmenti attól, hogy a nézhetetlen szemét kategóriájába essen. Pontosan nem tudom megfogalmazni, hogy miért, de nekem tetszett a film. Na nem egy remekmű, nem szegezett a fotelhez, de mégis valamiért szerintem egy egészen jó kis film lett a "The children". Annak ellenére, hogy a történet (mint megjegyeztem) meglehetősen egyszerű, mondhatni primitív: egy fiatal pár a gyermekeivel, a téli szüntet adta szabadidőt kihasználva, meglátogatja a nő testvérének családját, akik mondani sem kell, természetesen egy erdő közepén egy hatalmas faházban laknak szinte hermetikusan elzárva a külvilágtól. A vendégségbe érkező pár egyik gyermeke persze amint kilép az autóból egyből rosszul lesz és elhányja magát. Ezzel a szinte szájbarágós jelenettel tulajdonképpen el is kezdődik a film fő cselekménye. Nem bonyolítják túl annyi szent. Ezt követően egy kis családi idillel sikerül a feszültséget a nullára redukálni, majd szerencsére túllendülnek a felesleges nyálverésen és ha kicsit nehezen is de újra egy horrorfilmet kapunk.


A gyerekek egymás után lesznek rosszul, mintha valamilyen fertőzést kapnának el egymástól, amit persze furcsa módon senki sem vesz észre, vagy nem vesz komolyan. Még akkor sem amikor az egyik gyerkőc már másodjára vágja bele valakibe a nagykést. Talán a liberális gyereknevelés eredménye vagy egyéb oka van, de tény, hogy a szülők nem veszik komolyan porontyaik egyre deviánsabb viselkedését. Ezzel még meg is békülnék, mert a mai világot és a gyerekek agresszivitását figyelembe véve akár még az ilyen szülői hozzáállás is lehet valóságos. Ám nagy hiányossága a filmnek az, hogy semmiféle magyarázatot nem ad arra, hogy a gyermekeket a szüleik ellen fordító fertőzés voltaképpen micsoda, kitől kapták el, az odaérkező pár gyermekei hozták magukkal vagy az őket vendégül látó család kölykei voltak már eleve megveszve. Semmiféle magyarázatot nem kapunk ennek a vírusnak vagy minek a mibenlétére. Ez elég nagy hiba véleményem szerint. Ám lehet, hogy mindez szándékos, gondolkodásra kényszerítve a nézőt. Némi magyarázatot próbálnak adni a filmben a gyerekeket megtámadó kórságra, ám az olyan klisés, olyan szánalmasan banális, hogy a falat kapartam közben: "Nem hiszem, hogy őrültek, de szenvednek valamitől. Betegek. Hányást láttam az erdőben."


Ez az egyetlen kísérlet arra, hogy megpróbáljanak magyarázatot adni a gyerekek furcsa viselkedésére. Ezen a közhelyektől, kliséktől hemzsegő mondaton kívül egyetlen apró próbálkozás sem történik arra nézvést, hogy megfejtsék a titokzatos vírus okát, amely a szolid kisgyerekekből velejéig gonosz, rezzenéstelen arcú gyilkosokat faragott. Mint írtam, lehet, hogy ez szándékos rendezői húzás volt a nézők szürkeállományának munkára bírása végett. Ez az, ami soha sem fog kiderülni.


Mindent összevetve voltak kifejezett jó momentumai is a filmnek. Ilyen például a gyerek szereplők játéka. Amíg a film felnőtt szereplői meglehetősen átlagos teljesítményt nyújtanak, addig a gyerekek helyenként kifejezetten hátborzongató hitelességgel alakítják a faarcú, érzéketlen gyilkosokat. Bizarr belegondolni abba, hogy ha nem is a kortársaik, de a náluk 8-10 évvel idősebb fiatalok sajnos a valóságban sem sokkal barátságosabbak. Így nézve még nyomasztóbb hangulata van a filmnek, noha sok mindenre lehet panaszkodni, de az első húsz perc szirupos marhaságai után következő hetven perc hangulatára biztosan nem. Persze adott minden ehhez. Ház a téli erdő közepén, a külvilágtól elzárt két fiatal pár, akik a segítség legapróbb reménye nélkül próbálják túlélni az ellenük forduló gyerekeik terrorját. Ezt az amúgy végtelenül klisés, bár ennek ellenére meglehetősen nyomasztó hangulatot csak emeli a gyerekek alakítása. Brutalitásban, az elhalálozások változatosságában nincsen hiány, ami sajnos szintén a rideg és kegyetlen valóságot juttatja eszünkbe. Egyedül a gyilkosságok közben alkalmazott kapkodó vágások idegesítőek a számomra, amelyeknek köszönhetően néha azt sem lehet tudni ki támad kire. Ezt leszámítva az operatőrre nem lehet panasz, sőt! Van egy finom jelenet, amikor ráközelít a hóra, amint azt szép lassan vörösre itatja a ráömlő vér. Nos ezért az egy közeliért megéri megnézni a filmet. A zene sem rossz, sőt kifejezetten jónak mondható. Olyan igazi sejtelmes horror-filmzene ami jó ideig az ember fejében visszhangzik a film megnézése után is.


Összességében, bár nagyon sok klisét tartalmaz, mint horrorfilm nem nyújt rossz teljesítményt. A hangulat időnként ugyan az elvárhatótól kissé családiasabb, de az akciójelenetek kellően brutálisak, a gyerekszereplőkből áradó fagyos érzéketlenség pedig megfelelő feszültséget teremt. Arról a mellékesnek nem nevezhető tényről már nem is beszélve, hogy meglehetősen sokkoló látni, ahogyan a szülők szembeszállnak az életükre törő gyermekeikkel. Mindezt összevetve a "The Children" egy olyan mozi, amit legalább egyszer mindenképpen ajánlott megnézni!


7/10

2010. március 10., szerda

A vámpírok kora - Daybreakers (2009)


….Szívd, még szívd....

A rémségek panoptikumában biztos helyet bérel magának a vámpír, mint jelenség és mint mítosz egyaránt. Mert kár lenne tagadni, ennek a műfajnak legendája van, de most nincs kedvem ilyen folklór-szarságokat boncolgatni. Az okosabbak biztos történelmileg is alátámaszthatnák és tényekkel szolgálhatnának, Nosferatu klasszikusától kezdve Vlad Tepes történetéig. Maradjunk annyiban; ez egy film és kész. Amint a bevezetőmből látszik, ez egy vámpíros mozi és valahogy ez a fajta műfaj távol áll tőlem, pedig mint a legtöbben, én is szeretek film közben rettegni és a mellettem ülő kezét szorongatni a félelemtől. Na jó, a ,,30 days of night" rohadtul tetszett láttam a ,,Penge" és "Underworld" filmeket, azoknak semmi köze a félelemhez, sima akciófilmek, vámpírok kardokkal és csúzlikkal. És ha már ennyi felesleges dolgot leírtam, ideje rátérni a filmre..

Ez a film az aminek (tudtommal), nincs még magyar címe és ha lesz is biztos valami kacifántos hangzású lesz (közben képekre vadászva találtam címet, túl lassan írok), azért sem változtatok a leírtakon és különben is igazam lett a béna címmel. 2019-re valami szokásos globális vírus vérszívóvá változtatta a Föld lakosságát. A maradék túlélő-ember pedig gyárak mélyén mesterséges vegetatív állapotban hagyja (nem önszántából) kipumpálni magából az éltető nedűt. Aki még idejében el tudott rejtőzni az apró sejtekbe verődve szervezi az ellenállást...

A vámpírrá vált civilizáció ugyanúgy éli mindennapjait akárcsak a mi társadalmunk. Metrón utaznak, a tehetősebbek átalakíttatták járműveiket. Dolgozni járnak, szerelmesek, meg ilyenek. Egyetlen gyengéjük a szokásos napfény-fóbia. Ezt leszámítva remekül alkalmazkodtak ehhez a létformához. Talán annyi különbség van, a napi koffein adagjukat nem tejjel, hanem vérrel kortyolgatják. Mégis az ember lett az alsóbbrendű faj.

Akarsz beszélni róla?

Edward Dalton (Ethan Hawke) és kis asszisztenciája a vérpótló szeren munkálkodik, mert fogytán a drága idő a készletek megcsappanásával. Evolúciós zsákutca? Befellegzett a romantikus ellenhálhatatlan vérszipolyos könyveknek. Ó Istenem, ez nem is lehet igaz!!! Bocs.......Kísérleteik sorra kudarcba fulladnak és közben fény derül arra is, hogy az idilli társadalomban nem minden működik olajozottan. Mélyen a tökéletesség látszata alatt, a szegényebb réteg már magán viseli a az eljövendő változás előjeleit... A vérhiány szemmel látható kezdeti tünete a hegyesre deformálódott fül és a legvégére marad egy kis átváltozás valami túlméretezett denevérré. Ó, szegény Batman! Ezt hősünk saját bőrén is megtapasztalja, mármint a hegyes fülkagylót. Ő a legemberibb vérszívó, inkább tartózkodik a hemoglobin fogyasztásától ráadásul még egy embernagyságú denevér is rátámad saját otthonában. Szerencsére betoppan testvére, aki főállású embervadász. Az elpusztított dögről kiderül, a néhai kertész bácsi volt valamikor. A doki lakásában nagy az átjáróház, később tiszteletét teszi nála Audrey (Claudia Karvan), aki mellesleg ember, valami partizánféle és hogy nehezítse hősünk helyzetét, gyógymódot kínál Edwardnak. Van ellenszer, nem kell vámpírként senyvednie. Újra futhat lassított felvételként a napos tengerparton, nézhet hunyorogva a naplementébe koktélt szürcsölgetve, meg ilyenek. Cserébe nem kell mást tennie, csak találkozni Elvissel (William Dafoe) aki kiutat mutat a vámpírok sanyarú életéből. Megkezdődik a végső felvonás. Most egy titkot árulok el: ez nem mindenkinek áll érdekében. A vezető vérellátó cég vezetője Charles Bromley (Sam Neil), egy igazi kapitalista fasz. Neki jó a vérívás, főleg most, amikor megtalálták kutatói a tökéletes művért. Amitől gazdagabb lehet, mint bilgétsz, ő lehet az első számú vámpír űrturista. A történetről nagyjából ennyit, és most vissza az én ostoba gondolataimhoz.

A Daybreakers legnagyobb erénye számomra a történet jövőbe helyezése, mert az író vagy kicsoda az idő kerekét előre tekerte jó 10 évvel, ami nincs is olyan távol és mégse holnap lesz. Persze tudjuk, ez csak fikció. Engem nem nyűgözött le különösebben ez a másfél óra. Lehet szeretni ezt a filmet, én mégsem fogom. Megnéztem, mert nagyon vártam. Most elérhető közelségbe került és csalódtam. Többet reméltem. A másik oldalt nézve, az alkotók igyekeztek egy átgondolt alapos világot kitalálni, belezsúfolni mindent amitől emberinek látszanak a már nem is ember lények. A látványra sem lehet panasz. Döbbenetes jelenet amikor láncra verve fényre vonszolják a mutálódott társaikat. Ez elég hatásos és drámai pillanat. Ezen kívül nem sok új színt tudtak hozzátenni a már amúgy is színes vámpírdivat kavalkádhoz. A hegyes fogúak itt is olyan "Penge-szerűen" robbannak szét (sajnos nekem), én unalmasnak találtam a filmet. Lehet bennem van a hiba, de én így láttam, ezt éreztem. A film elején van egy olyan jelenet, amikor Edward ül a kocsijában és nem látszik a visszapillantóban. Később ennek a momentumnak nincs is több szerepe, ilyen drága lenne egy ilyen trükk? Ismert neveket szerződtetni is felesleges volt, nem sok mindent tudtak hozzátenni a szerepekhez, jó most nem lehet nagyot villantani egy akciófilmben. Viszont ennyi erővel valami feltörekvő csillag is eljátszhatta volna a jeleneteket. Tény, Drakula ivadékai reneszánszukat élik a művészet minden ágán a sorozatoktól elkezdve a magukat tényleg vérszívónak képzelő gót picsákig és még kitudja hol a divathullám vége.....

ámen

10/6

2010. március 5., péntek

Farkasember - The Wolfman (2010)

A szerencse úgy hozta, (bár néhány mozilátogató szerint bizonyára nem volt ez olyan nagy öröm), hogy kis szerkesztőségünk négy tartóoszlopa együtt tekinthette meg a filmet a moziban. Ezért is alakul most úgy kivételesen, hogy három (a negyedik lusta dög) szempontból elemzünk röviden egy múvit. Negyedik írónkat hiányolom, hiszen az ő véleménye teljes mértékben elítélő volt, ellenünkben, akik jószívűen nem pontozzuk mínuszosra az alkotást.

Csabex :

Gyorsan a tartalom, mert a többiek úgyis restek lesznek bepötyögni néhány mondatban:
Lawrence Talbot hazautazik ősei birtokára, mert testvérét különös halál érte. Ott vár reá apja, és bátyja volt kedvese is. A sötét kis faluban átkot rebesgetnek, és mire nyomozáshoz kezdene, már meg is harapja valami furcsa lény. Innentől kezdve természetesen harcra kelne a benne lakozó szörnnyel, és azzal is, aki farkasemberré tette.
Röviden írom le a tartalmat, ennyi elég is, meg hát, őszintén szólva nincs túlkomplikálva. Nem is vágott földhöz különösebben, de ennek ellenére tisztességes iparos munka. Mivel az eredeti ’41-es sem volt agyonbonyolítva, hát a remake-től se várjunk túl sokat. Szerencsére ez az újrázás időben távol esik a valóditól, nem egy pár évvel ezelőtt készült sztorit dolgoz fel, ezért elfogadhatónak tartom az egészet, hogy nem távolodtak el az igazitól, és maradt egy kissé kiszámíthatónak és persze sablonosnak. De mit is vár az ember, hiszen a „farkasemberes”-filmek alapjait ennek eredetijében fektették le.
Tetszik a tradícionalizmus, nincs semmi új hülyeség belekavarva.
Del Toro jól alakít, rutinosan, hiszen jó színész, igazi karakteres típus, csak nem értem, miért hasonlít olyan nagyon Vágási Ferire. A másik nagy sztár, Anthony Hopkins alakított, tette a dolgát, ezt csak vállvonogatva jegyzem meg, langyos víz volt.
A díszlet nagyszerű volt, bár néha mintha a „Sherlock Holmes”-ét kölcsönözték volna ki, de végül is érthető, hiszen egyazon korban játszódnak szinte. Az ég általában olyan sötét és baljós színű, mint valami festményen, kitűnő hátteret biztosítva az egésznek.. Akcióban van ugyan részünk, de csak finoman adagolva. Állítólag nem engedték megvágni a filmet, hiába a korhatáros filmek korlátai, inkább 18 éven felülieknek készült. Van néha benne vér és bél is, de szolidan. Valahogy nem is horrornak éreztem, inkább valamilyen korabeli időkben játszódó kalandfilmnek. Nem varázsolt el nagyon, de szépen volt elkészítve és nagyon jól hozta a korszak hangulatát. (Már amilyennek mi, mai emberek elképzeljük...)
Kap egy 10/7-et.
UI: Questor, Te tényleg megnézted a "Twilight"-ot??? Ne bassz má'... :)
Questor:

Mint már a Kukorica gyermekei esetében is említettem, nem vagyok kifejezetten híve annak, ha valaki egy korábban már más által sikerre vitt filmet egy az egyben, vagy rosszabb esetben a saját szájíze szerint átértelmezve, újraforgat. Véleményem szerint, mondjon bárki bármit, ehhez nem kell sok sütnivaló másfelől nem is túl elegáns dolog idegen tollakkal ékeskedni. Esetünkben azonban mégsem ugyanaz történt, mint például a már említett Kukorica gyermekei című filmnél. Itt ugyanis egy igencsak régi, sokaknak talán már semmit sem mondó, a George Waggner által 1941-ben rendezett azonos című, klasszikusnak számító horrorfilmről van szó. Az ilyen méltatlanul elfeledett, bizonyos körökben mégis alapműnek számító horrorfilmek kellő alázattal történő feldolgozása leginkább elismerést vált ki belőlem a rendező iránt. Az iránt a rendező iránt (Joe Johnston), akiről az igazat megvallva nem sokat hallottam, bár utólag utánanézve azért akadt néhány nevesebb rendezése (Az ifjú Indiana Jones sorozat, Jumanji). Joe, nagy titkot nem árulok el, ezúttal sem készített feledhetetlen remekművet, de azt sem állíthatom, hogy valami hatalmas nagy borzalmat vitt volna vászonra.

A történet nem korszakalkotó, sőt meglehetősen sablonos ám ez többszörösen is megbocsátható. Egyrészt, mert mégiscsak egy régi klasszikus újjáélesztéséről van szó, másrészt én a magam részéről kifejezetten örülök, hogy megmaradt a szokványos farkasemberes filmek „kliséinél” és nem csempészett bele olyan marhaságokat, mint például a Twilight nevű szemét kiagyalója; a soha sem alvó, nappal is járkáló, jövőbe látó, kizárólag állati vérrel táplálkozó úgynevezett „vegetáriánus” vámpírokkal. Én kifejezetten örülök annak, hogy a történet (ahogyan az illik) a megszokott korban, az 1800-as évek Angliájában játszódik és nem mondjuk napjainkban. A helyszínek csodálatosak, a díszletek, a hangulat, a színek úgyszintén. Mindent összevetve a külcsínnel az égvilágon semmi baj nincsen véleményem szerint. Olyan, amilyennek lennie kell. A történet, mint már utaltam rá, azonban sajnos kissé lapos, könnyen kiszámítható, túl sok meglepetést nem tartalmazó lett. Nincsen jelentősebb logikai csavar benne, sok az üresjárat. Ezen, mindenképpen kellett volna változtatni. Talán a szereplők jobb kiválasztása is lendített volna valamicskét a film nézhetőségén, mert bár a főszereplők között olyan sztár is szerepet kapott, mint a John Talbotot alakító, Sir Anthony Hopkins, ám őszintén szólva meglehetősen nagy csalódás volt a játéka. Üres, szürke mintha maga is kissé unta volna az egészet. Ugyanezt mondhatnánk el a másik főszereplő, a fiát alakító Benicio Del Toro játékáról is. Egyedüli kivételt jelentett a farkasembert üldöző Aberline nyomozót alakító Hugo Weaving. A Mátrixban Smith ügynököt alakító Weaving remek teljesítményt nyújtott, egyszerűen lejátszotta a vászonról valamennyi színészt. Már ezért megéri megnézni ezt a filmet, amely mindent összevetve egy meglehetősen klisés de a hagyományokat messzemenőkig tisztelő, a klasszikus farkasember filmek hangulatát idéző mozi lett. Arról, hogy manapság ez már kevés ahhoz, hogy maradandó alkotás szülessen, nem csak a rendező tehet.
10/6

Parkaboy:

Ahogyan én láttam:
A filmről kijövet elkapott egy megfoghatatlan és megnevezhetetlen hangulat, olyan „se” érzés. Tudjátok, se jó-se rossz és erre nincsen megfelelő szó. Félúton a kettő között. Pedig a filmben nem sok hiba volt, kibuggyantak a belek, torkok szakadtak fel hatalmas karmoktól és a vér is folyt hektó számra. Minden pontosan úgy történt ahogy egy ilyen filmtől elvárná az ember. Mindez minőségi tálalásban a horror film rajongók szájíze szerint. Kimondottan tetszett amikor a színész úr visszaváltozott emberré, akkor a ruhája szakadt volt, a megjelenése csapzott és tiszta véres volt , nem nem patyolat tiszta, mint a legtöbb filmben. Aki pedig keresi az ilyen gótikus hangulatú filmekben a romantikát az sem kellett csalódottan felálljon a helyéről, mert az a csók is elcsattant amire számítani lehetett. Voltak nagybetűs Oscar-díjas színészek. Járhatunk az őrület határain, a film végére mindenre választ kaptunk és mégis olyan érzésem van, mintha film közben kijöttem volna a teremből. Valami nem volt kerek, pedig állítólag a sikertelen próbavetítések okán még pót-jeleneteket is forgattak a teljesebb történet végett. Rossz száj íz. Gondolom a külföldi NAGY mozis magazinok amikor a címlapra helyezték a filmet, ilyen szalagcímeket biggyeszthettek oda: "Del Toronál senki sem tud nagyobb átéléssel belemerülni a „műanyag” jégkockákkal teli kádba" és "senki sem tud hihetőbben farkasemberré változni". Bevallom őszintén, én nem láttam a film 1941-es eredeti változatát és nem is fogom valószínű soha megnézni, ennek tudatában nem hasonlíthatom össze a két filmet. Viszont, ha a képzeletbeli mérleget valamerre billentenem kell( és nem adhatok közepes pontot), akkor inkább 7- pont mint 3.


2010. március 2., kedd

Deadwater aka. Black Ops (2008)

Kivel is harcol egy amerikai hős katona, míg világ a világ?
A gonosz nácikkal, meg a rohadék arabokkal. Ha éppen nem partra száll 23 ezredszerre, de ugye ez még benne van a nácis kategóriában.
A gonosz nácik pedig amikor nem éppen zsidóvért ittak zsidóhús mellé, akkor bőszen kísérleteztek. Mindegy volt ezeknek, csak kísérlet legyen, Hellboy, szellemek, V2, farkasemberek, robotok… Bármi belefért, ami elég okkult vagy áltudományos, hiszen mind hülyék voltak. (Amellett, hogy zsidóvért és húst fogyasztottak, ezt SOSE felejtsük el.)
Vagy az arabok. Na. Hát azok meg folyton Allahra hivatkozva gyermekek százait ölik meg, és valami elhanyagolható és homályos indokokat adnak a szájukba a forgatókönyvírók, hogy bezzeg az én népemet ti taszítjátok nyomorba, satöbbi, erre nem is kell odafigyelni, terroristaduma.
Íme, így mutat egy eccerű amerikai világképe, akarom mondani már lassan az egész világé, mintha még mindig az első és második világháborús propagandaplakátok és fantazmagóriák harsány színeit bámulnánk. Ha éppen nem tudsz kitalálni valamit, akkor birizgáld meg ott lent amerikát a libidójánál, és máris meredten figyel rád.
Na jó, ez enyhén túlzás volt jelen filmünk esetében, mert különösebben nagy visszhangot nem váltott ki, viszoooont,,, ta-damm: tartalmazza a nácis és a terroristás klisét is egyszerre! Nálam pedig ott jön képbe az egész, hogy a mű a horror-kategóriába esik.
A mindössze 8 filmes (+ egy sorozat) rendező, Raoul Renier, illetve dehogy, Roel Reiné bizony még a forgatókönyvet is írta, gondolom már csak a díszletet (egy darab hajót) és Lance Henriksen-t kellett felhajtania, hogy megálmodott történetét DVD-re manifesztálhassa. Na jó, azért annyit már most előrebocsátok, mielőtt biztosak lennétek benne Kedves Olvasók, hogy szarkazmussal átitatott szavaim ellenére mégsem „olyan” gány a film.

A helyszín: egy ősöreg hadihajó, valahol odakünn a Perzsa-öbölben. Egy úszó Abu Ghraib, ahogyan a múviban is minősítik, hiszen arra pont jó, hogy arabokat (=terrorista) kínozzanak rajta nyugodtan, távol a világ zajától. Valami szar kerül a ventillátorba: egy láthatatlan erő mindenkit kinyír a bárkán, (na jó, majdnem mindenkit) valódi mészárszéket teremtve.
John Willets ezredes (a jó öreg Lance, remélem nem kell senkinek bemutatni? Na jó, néhány klasszikus: Bolygó neve: Halál, Terminator, Pumpkinhead és még sok-sok…) parancsot kap, hogy a hirtelen semmi jelet nem adó hajót vizsgálja meg, mielőtt az iráni-parthoz sodródik. Vele megy kis csapata, és egy faszi meg egy nő feszes trikóban (nem bírtam nem meg jegyezni, na), akik valamiféle furcsa műszerekkel érkeznek. Willets amúgy is érintett az ügyben: fia, Colin is a hajón szolgált.
Megérkezvén négy túlélőt találnak: természetesen Colin-t, egy gépészt, egy szakácsot és egy igen veszélyes terroristát, Fadawi-t, akit a vérfürdő elkövetésével gyanúsítanak.
Mi más is várna a vizsgálódó kis csapatra, minthogy szépen egyenként elkezdenek nem kimondottan végelgyengülésben hullani?
Persze kiderül, hogy az ezredes főnökei már tudták, mi vár a csapatra, ezért kapták maguk mellé a két fentebb említett egyedet a különös bisz-baszaikkal, akik afféle szellemirtók. Megtudjuk azt is, hogy a gyilkos kísértet egy náci kísérlet eredménye! Meg még kiderül egy-s más, amelyek enyhén homályosak számomra, de valószínűleg az alkotók előtt is.

Én nem is tudom, de a végére már kissé feszengve vártam. Oké, meghaltak, oké náci szellem, de valahogyan egy embert sem tudtam sajnálni az elhullottak és az élők közül. Nem mondom, hogy meg kell szeretni egy film szereplőit, de azért nem árt, ha némi izgatottságot érzek, amelynek alapfeltétele, hogy valakivel együtt érezzek
Pedig köztudott, hogy én szeretem a hajókon, vízen játszódó horrorfilmeket, de most valahogy zavarólag hatott a sötét folyosókon való ide-oda futkosás. No meg kissé már unalmas a háttérben elosonó figura, aki után majd mindenki szaladni kezd. A könyökömön jön ki.
Oly’ sokszor láthattunk hasonlót különböző köntösökben, hogy komolyabb hypertóniát nem tud okozni már. Én értékelem, hogy valami újszerű készült most el, ötvözve a különböző sablonokat, de… Az egész valahogy kissé érdektelen.
Pozitívum számomra mindenképpen a zene. A főcímé, az arabos énekléssel, de végig egészen jó zörejek szóltak. Vér is van bőven, meg hullák, némi feszültség is felfedezhető benne egy kevéske izzadtságszaggal.
Nem áztatom el teljes mértékben a filmet, mert olyan szar nem volt, itt-ott azért felfedezhető benne pozitívum is, de azért erősen csak a horror- és Lance Henriksen rajongóknak javallott.
10/5