Húsdaráló - Meat Grinder aka. Cheuat Gon Chim (2009)

Egyenesen Thaiföldről érkezett közénk eme alkotás, némi suttogó-propagandával vegyítve, amely szerint még a "Grotesque (Gurotesuku)" című vérbő japán gore mozin is túltesz, amely bizony naturálisabb jeleneteivel elég sok ember ingerküszöbét basztatta meg. Ez az állítás nem különösebben állja meg a helyét, a hasonlóság kimerül abban, hogy mindkettő ázsiában készült. Az utóbb említett film, nos, mondhatjuk azt, hogy nincs túlbonyolítva történetileg, de nincs is ezzel baj, nem arra készült, hogy pipafüstbe burkolódzó filozófusok merengjenek felette, míg jelen alanyunk tartalmaz sztorit, motívumokat és az elborzadáson (egyeseknek hányingeren) kívül még egyéb érzéseket is megpenget lelkünk húrjain. (Most mondjátok, hogy nem volt szép ez a költői kép...)
Amerika kullog Ázsia után a horror terén, de ál-prűdsége lehetetlenné teszi, hogy ilyen műveket rakhassanak le az asztalra, nem beszélve a kurva nagy lustaságról, amelynek következményeként forgatókönyvírói az istennek sem akarnak túllépni a "fiatalok az erdőbe indulnak, aztán jól kinyírják őket" -sablonon. Ha pedig importálnak is onnan valamit, alaposan kiválasztják, nehogy túllépjenek a bazári ijesztgetésen, mert ne'adj Isten még rászoknak az állampolgárok a gondolkodásra, az meg odabaszna az épülő "szép új világnak".
Rendezőnk, a leírhatatlan és kiejthetetlen nevű (most jön a copy-paste:) Tiwa Moeithaisong, aki már belekontárkodott ebbe a zsánerbe, ezért némi gyakorlata akad e téren, ez egyébként meg is látszik. Jöjjön a sztori:
"Az élet szívás" - rohan át gyakorta mindannyiónk fején, és ez igen közel áll az igazsághoz. Főhősnőnk, Boot pedig alaposan megkapja a magáét, nem elég, hogy egy őrült anya nevelte, aki nem volt rest bántani őt gyakorta, apja erőszakolta, majd odaadták az első embernek feleségül, miután teherbe esett, még férje is félrekúr a bébiszitterrel, miközben tetemes szerencsejáték-adóssága fejében Boot és kislánya feje felől el akarják venni a házat. Mindezek mellé még azok a hangocskák is elég zavaróak lehetnek, amelyek a fejében megszólalgatnak. (Én aztán tudom, milyen szar, néha én is alig bírom elnyomni ezeket a gyilkos sugallatokat, ehehehehe) Ki ne készülne ki ilyen állapotok mellett?
Mégis igyekszik kézben tartani az életét, egy kis mobil kajáldája van, amellyel tésztát és leveseket árul. No, ne gondoljunk semmi modern dologra, hiszen valahol a 70-es évek forrongó diáklázadásainak ideje körül járhatunk. Bele is keveredik egy ilyen akcióba, melynek során elhagyja menekülőben a kerekes büféjét, mielőtt a rendőrök összevernék. Segítője Attapol, egy ifjú diák, aki elrángatja a balhé környékéből. Miután visszatér a cuccához, és hazaszállítja, meglepődve veszi tudomásul, hogy kiskocsijának belsejében egy fiatalember holtteste van.
Különös családi öröksége egy recept, amellyel nagyszerű étkeket lehet készíteni - emberből. Fel is dolgozza a srácot, mert a megélhetés és a szükség nagy úr, valamiből el kell tartani a kislányát. Ez is csak szimpla megélhetési bűnözés, mondhatjuk rá.
Az emberhús nagyon finom, kapós lesz, hamarosan már egy kis vendéglőt is nyithat, majd a szerelem is bevilágítja egyre inkább elborulóban lévő elméjét, az ifjú Attapol személyében. Kis kellemetlenség ugyan a követelőző faszi, aki a házát akarja, de ezt is megoldja egy vidám vacsora idején, ugyanis alaposan lemészárolja őt és két segítőjét, akik később kulináris különlegességként szolgálnak majd a kedves és mit sem sejtő ínyenc vendégek számára. Szerelme viszont ráébred: Boot elmebeteg, és megtudhatjuk mi történt férjével és a bébiszitterrel. Szegény Boot-ot több sokk is éri, melyek megadják a végső lökést a zavaros és sötét őrület bugyraiba.

 Durva alkotás. Megvan az a jó szokása ezeknek az ázsiai horroroknak, hogy az egész egy emberi dráma, amelyhez szinte mellékesen adnak horrort, mert igen, itt nem az az aspektus érdekes, amikor húst vág, vagy amputál, vérben tocsog, ez csak kellék, hogy kibontakozzon előttünk a szörnyű dráma. Olyan mélyen vezetnek bele bennünket a hányatott sorsú hősnő lelkébe és életébe, hogy -kövezzetek meg érte, vagy inkább az alkotókat- hogy egyszerre csak úgy éreztem, hogy sajnálom őt, és szinte együttérzek vele. Szóval hatással van az emberre. A kameraállások dicsérik a rendezőt, és ezekben a filmekben olyan jellemző "színtúltelítettség" is mesterien vannak kezelve. A kontraszt a múlttal kiböki a szemed: hiszen az emlékek megfakulása jól nyomon követhető a fekete (vagy inkább kék)-fehér pillanatokban. Zeneileg sem a a feszültségre lett kihegyezve minden, inkább pillanatnyi hangulatfestésként működik, szomorú, agresszív, de hiányzik a felfokozó és egyben felkészítő muzsika, mert, mint mondottam, itt nem a rémisztgetés a fontos. Megragadó a finoman erotikus jelenetek párhuzamba vonása a holttestek mosásának szintén meztelen jeleneteivel... (Vagy csak egy sznob balfasz vagyok, aki hülyén gondolkodik.)
A karakterábrázolásokról már inkább nem is szólok, elég annyi, hogy sikerül velünk az őrült nő tetteinek mozgatórugóit láttatni, de az is lehet, hogy ez csak velem működött. Kínzás, vér és erőszak természetesen bőven van benne,, de nem a központban, inkább afféle adalék az elborult elme érzékeltetéséhez. Az őrület pillanatai az empatikus nézők számára (mint én vagyok) teljesen hitelesek és átérezhetőek.
Negatívum: a néhány érthetetlen mozzanat, amely megint csak lehet az én "szegénységi bizonyítványom", de a kissé zavaros momentumok gyaníthatólag az európai elme számára nehezen emészthetőek.
A lényeg: ismét kaptunk egy horrort, amely jó ázsiai szokás szerint nem az ami.
Jó étvágyat kívánok hozzá:
10/8