2009. augusztus 30., vasárnap

Clive Barker: Book Of Blood (2008)


„A halottaknak autópályája van, az utak útkereszteződésekbe futnak, melyek a mi világunkba érnek, és ha egy ilyen kereszteződésbe érsz, meg kellene állnod, hogy hallgatózz, mert a halottaknak van miről beszélniük....”

…. hallgatóztam, meg feszülten figyeltem, talán még az arcom is eltorzult az erőlködéstől és mégsem történt semmi, pedig én becsszó mindent megpróbáltam. Ezért inkább ültem és néztem a filmet, és a nyugodtabb pillanatokban azon merengtem, ha egy … mosóporra az lenne írva Clive Barker ajánlásával blabla, et cetera, az emberek azt is megvennék? Mert, az úriember neve mostanság elég kelendő. Senki ne értsen félre, a tehetségéhez szikrányi kétség sem fér, csak a marketing gépezet ketyeg. Szeretett írónk novellájának vászonra álmodásából készült a következő film, melyből megtudhatjuk, milyen érzés lehet a holtak üzeneteinek első élő bőrkötéses kiadásának lenni.

Útszéli pihenő, lent a térkép- és a világvégén. Különös, szétesőfélben lévő alak fogyasztja reggelijét. Egy másik pedig őt szeretné zsákmánynak egy becses és annál ritkább gyűjteménybe. Azért, hogy ne kelljen sokat írnom, azt füllentem (az első pár percből kiderül a film várható befejezése), semmi említésre méltó nem történik és ne vigyük túlzásba az agyerőltetést, megelőzendő egy agyvérzést... Gyorsan leleplezem a titkot: a fiú egy véres könyv.(a testén vágások, betűk jelennek meg). Valóban ez valami fura és némi magyarázatra szoruló dolog, ha már belejöttem a titkok elárulásába mondok még párat.

Clive Barker nem az az ember akinek bármi is határt szabhat fantáziában, és ezt előszeretettel a világ tudtára adja kismillió történetében. Bármilyen áron éri el azt az utánozhatatlan (rá jellemző) hatást, az elméje úgy néz ki, feneketlen kút. Az sajnos már beárnyékolja, hogy történetei sorra megfilmesítésre kerülnek és hát ezek általában a szarabbnál is fosabb végtermékek. Most, hogy kipanaszkodhattam magam, folyt köv.

Általában (ezt a filmekből tudjuk), ha a szellemvilág érintkezni akar velünk, akkor lelökdösi az asztalra helyezett könyveket, eldugják a tárgyakat (nem az Alzheimerre gondolok), olyan érzésünk van, mintha állandóan figyelnének, netán túlvilági üzeneteket kapunk, melyet bepárásodott üvegfelületen olvashatunk. Vagy, nem is olyan váratlanul megszólaló hangeffekt hozza a frászt hőseinkre, akik ezt követve grimaszolva próbálják követni a rendezői instrukciókat. A dolgokban jártasabbak tudják; léteznek helyek, házak, amik vonzzák a túlvilági dolgokat. Ahol mindig valami paranormális történik, mint a következő jelenet, ahol egy fiatal leányzót rongybabaként dobál egy láthatatlan identitás. Apuci meg anyuci „véletlenül” kint reked a szobából és mire megjön a segítség... már nem lesz kinek segíteni. A lánynak leszakad az arca: ez a mutatvány hatalmas vastapsot érdemelne. A lényeg itt most mégsem a lány, hanem a házikó ami hozza a szokásos horror-klisét. Rideg, régi, ijesztő padlástér és persze régen meghalt benne valaki... meg most is.

Picit ugrunk: kis betekintést kapunk a széteső-félben lévő alak múltjába. Becses neve Simon, s éli az egyetemisták életét, nem mellesleg van egy különleges képessége. Fogékony a nem e világi dolgokra. Eme különcség szemet szúr egyik professzorának, aki túlbuzgó módon keresi a válaszokat az évezredes kérdésekre. Hőssé avanzsált színészünket berkeibe fogadja az ő kis szellemvadász-csapata különleges képességei okán. Munka után nem tv-t néznek közben az asszonyt verve, hanem mint céloztam rá: keresik a magyarázatot a megválaszolhatatlanra (milyen hosszú szó). Na, szóval miután fogták a kis motyójukat és szépen berendezkedtek a szellemek lakta házba nem sok idő elteltével elkezdődnek az ilyenkor szokásos dolgok, kézzel fogható rémálmok, falremegés, véres szökőkút, rejtélyes írások a falon és mégis mindenki ott marad, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy nagyon megfizethetik őket ezért a munkáért, vagy nagyon elfogultak... és persze lebbennek fel fátylak a sötét és még rémisztőbb múltról. Haladva az elkerülhetetlen végkifejlet felé...
A direktor úr igyekezett a feszültséget okosan és egyre nagyobb intenzitással adagolni, sajnos nálam a hatás valahogy elmaradt...Talán,egyedül sötétben nézve, van hatás,meg együttállás, meg összkép.
A film végére megértjük az okot, hogy Simon miért néz ki oly ramatyul, persze ezt most nem írhatom le miért használják bársonyos bőrét a lelkek élő üzenőfal gyanánt. Nézzétek meg és majd megtudjátok. Egyedi történet a szokásos klisék megoldásaival.
10/6

ui: Aki bennfentes a filmgyártók köreiben az tolmácsolja nekik az üzenetem: Légyszi a "Korbácsból" ne csináljatok filmet!!!!!!!!!!

2009. augusztus 27., csütörtök

A szék - The Chair (2007)


Néha a filmcímek beszédesek. Ott van például a „Texasi láncfűrészes mészárlás”, a „Szörnycápa”, az „Apácák szőrös pinával” és az „Amatőr fasszopók”. Bizony, az ily módon elnevezett filmekről rögtön tudhatjuk, mit tartogat, nem zsákbamacskát árulnak a készítőik. De ott vannak az olyan egyszerűek is, mint a „Kör”, „Kocka”, és egyéb geometriai alakzatok, esetleg a „Sejt”, amikről sejt-elmed sincs mi a francról szólhatnak, mígnem elolvasod a tartalmukat, vagy meg nem nézed őket. Ebbe a kategóriába esik a prózai egyszerűséggel csak „A szék” –re keresztelt alkotás is, amely ismeretlenül akár valami hülye 15 perces művészfilm is lehetne, tudjátok, olyan, amiket hajnalban adnak csak a televízióban, fekete-fehér és kaotikusan rajzolt. De persze nem az.
Direktorunk, Brett Sullivan nem ismeretlen a témában jártasak előtt, rendezésében láthattuk a „Ginger Snaps 2.”-t, de benne volt a keze az első részben, és a „Fűrész 4.”-ben is. (Na ezért nem rebegek hozzá hálaimát.) Színészeink nem különösebben túlfoglalkoztatott sztárok, amit viszont nem annyira értek, hiszen nagyon ügyesen vitték hárman (a néhány mellékszereplőtől eltekintve) a hátukon az egész mozit. (Nem szó szerint.) Különösen a kissé egérarcú, de mégis kellemes külsejű fiatal főhősnőnkre hívnám fel a figyelmet, Alanna Crisholm-re. Nem csak azért, mert kurva jól mutat hálóruhácskájában, de alakítása is hiteles volt az egyre „elvarázsoltabb” leányzó bőrében. De azért abban a rózsaszín kis nadrágocskában sem nézett ki rosszul. (Igen, a férfiak állatok.)
Ő Danielle, aki albérletbe költözik egy kissé a külvárosinak tetsző házba. Okát azt nem tudjuk meg, valószínűleg egyedüllétre van szüksége, hogy egyetemi disszertációját megírhassa nyugodt körülmények között. Nos, ez utóbbiakat a sivárság és magány ellenére nélkülöznie kell, ugyanis, ahogyan az szokás ilyen esetben, furcsa dolgok történnek. Tárgyak mozognak maguktól, különös zajok borzolják idegeit. Azt kell mondanom, a csaj mégis nagyon kemény lehet, mert mi már régen leléptünk volna, ám ő nem retten, sőt, még egy kamerát is beállít az ágyára irányítva, no nem arra, amire ismét egy egészséges felnőtt férfi gondolna, hanem, hogy éjszakáiról felvételt készítsen. Az ijesztő jelenség hatására felhívja húgát, aki gyanakodva szemléli ezt az egészet, azt hívén, hogy testvérének kiújult a paranoiája, amely ellen – mint megtudjuk – gyógyszert is kellene szednie, de mostanában azt is kihagyogatta. Később kiderül, félelmünk nem alaptalan: a ház régi tulajdonosa egy hipnotizőr, a hülye nevű Mordechai Zymytryk volt, aki egy gyerekgyilkost (amely ráadásul az ő unokáját is megölte) arra kárhoztatott, hogy lelke 100 évig szenvedjen a halálba hipnotizálva. A kiszabott idő letelt, a gonosz entitás viszont visszatért. Danielle-n pedig egyre inkább elhatalmasodik valami, főként, miután egy befalazott szobában rálel egy kis zenedobozra, meg egy gramofonhengerre, amelyet átírat cd-re, és meghallgat. A gyógyszereit kidobja, és a padlásszobában talált széket előcibálja, amelyre különös szerkezetet kezd el szerelni, biciklilánc, fogaskerekek és szíjak segítségével. Húgától eltávolodik, már nem vegetáriánus, viszont egyre inkább kedvtelve szemlélgeti az ablaka alatt az utcán játszogató kisfiút, megígérve neki, ha új játéka elkészül, ő lesz az első, aki kipróbálhatja. Volt faszija is feltűnik, aztán el is. Vajon ki lesz, aki kipróbálja elsőként a kissé kényelmetlenre alakított ülőalkalmatosságot?
Megvallom, átolvasva az egész picinykét sablonosnak hat. De ez tévedés. Nem véletlenül nyert több díjat ez az alkotás: megérdemelten. A hangulat és a feszültség egészen gyomorszorongatóra sikeredett, valóban szó szerint néha összeszorul a szinte ránk boruló félelemtől a bensőnk. Rendhagyó kameraállások és zeneileg is eltalált felfokozások teljesítik ki a hatást, amit egy horror-filmtől elvárunk. Vér nincs sok, de szerencsére kárpótol bennünket az érzés, amelyet nyújt az egész mozi. Valamiért jól sikeredett, és a fentebb említett Alanna nagyszerűen érzékelteti a változásokat, amelyek Danielle-t lassan átalakítják. Nem is értem, miért kapott ilyen kevés filmben szerepet, főleg egy olyan világban, ahol akár még egy párizshilton is sztár lehet.
A negatív zónába kerülhet a végén összehozott kis hülyeség, amely a főhősnőnk professzorát érinti, és a végjáték során, ahol az időtényező nagyon fontos, a szinte percek alatt beköszöntő sötét éjszaka, amely valószínűleg csak azért kellett, hogy megfeleljenek a szokásos horror-kliséknek. Még jó, hogy nem kezdett el villámlani és mennydörögni.
A kötelező csavar a végén sem okoz nagy meglepetést a műfajban jártasaknak, de azért jól esik, na. Egyébként nem kell megijedni, ha tetszett ez a film, nem kell nélkülöznünk sokáig, mert készül a második része 2010-re. Csak nehogy szék-rekedést kapjunk tőle. (Jóvanna, tudom, hogy szar poén, de nem tudtam kihagyni!)
Ajánlom mindenkinek a filmet, mert kellemes kikapcsolódás és szórakozás (már annak akinek ez azt jelenti, hogy másfél órán át borzong).
10/9


2009. augusztus 23., vasárnap

Mulberry Street (2007)

New York - New York: avagy moss lábat,különben lerágják a patkányok!!!

Naaaa, most aztán le nem mossuk magunkról, hogy nyaljuk a "After Dark Film Festival" seggét, mert eme film is itt került bemutatásra 2007 esztendejében. Mentségemre szolgáljon nem egyeztettem semelyik blog-szerzővel sem, hogy mi most erre hegyezzük ki a firkákat. Ez mind a véletlen műve (és pár napja megírtam, csak dög voltam feldobni).

Behelyezve lejátszómba a lemezt őszintén bevallom nem vártam semmi jót (amint megkaptam a dvd-t beletekergettem mi legyen a következő irkálni való), és nem volt valami bizalomgerjesztő amit láttam. A Gyűrűk Urá-ban megismert orkok tapadtak neki egy ablaknak. Persze ilyenkor szokott jönni egy meggyőző érv, jelen esetben, mekkora siker volt mindenütt, már amennyire sikeresnek nevezhetünk egy (tudtommal)független alkotást.

No akkor : a csatornákban alant, mélyen patkányok szaladgálnak. Kerestem azt amelyik állítólag főzni is tud, de nem találtam Lecsó nevezetűt, olyat meg végképp nem amelyik fakanállal rohangál. Ezek a kezdő képkockák és nem valami elfajzott természetfilm képsorai.

Fent a reggeli kábulat Manhattan utcáin, háttérben a szabadságszobor, sportos férfi kocog, látszik rajta ex-katona. A főbb szereplő. Kamerás lohol utána, meg előtte, csak hogy meglegyen a mindennapi betevő kameraman pocskondiázás, mire ezt kigondoltam a csóka elfáradt, de nem a futó hanem a kamerás, mert lemaradt, (biztos liheg is), meg elunja magát és ha már ecce forog a film el kezd nézelődni. Talál is egy police által lezárt területet. Doboz, benne női hulla hiányos(nem ruha) hanem test darabokkal. Kezd formálódni a kép? ….a lényeg, ez valami horror film-féleség. Most akkor felvesszük a történet fonalát, de nem kell félni, sem két kézzel kapaszkodni a madzagba, nem lesz bonyolult.

Anya keltegeti kamasz kölkét. Fiú -anya, bűzlesz a sörtől és a cigitől, Anya- én is szeretlek. Ó imádom az ilyen párbeszédeket. Valahol egy másik lakásban nincs víz, és a kuszaság ellenére van összefüggés, egy épület, és a ház nem az utca éke. Inkább a nyomortelep széle. Életképek az amerikai "Szomszédokból". Picit felgyorsítom a cselekményeket, nehogy unatkozzon aki olvassa elcseszett soraimat és mutatok egy trükköt: az intelligens patkányok (bizony, ezek olyasfélék) bevisznek a házba egy zenélő izét, ezek után mi a helyes sorrend? Valaki tudja? Kerekesszékes odagurul, lehajol, felvesz, kiegyenesedik, meghal......

A furcsánál is különösebb események kezdetüket vették. Támadások tömkelege. A zabos, akarom mondani fertőzött patkányok, megrágcsálják a delikvenseket, akik később szintén ,, megvesznek,, lesz nagy nirvána és trancsírozás, csak folyjon a vér, és ha már folyik, akkor fény derülhet az ellenfelekre is. Baszott nagy patkányemberek, vagy emberpatkányok. A patkány kór terjed mint a pestis, csak ez most a modern változata. Hőseink összezáródnak lakásaikba. Mindenki a saját életbenmaradását igyekszik biztosítani, több-kevesebb sikerrel. Mint mondottam, nem lesz bonyolult a történet... Lesz sírás, meg romantika. A bezárt, egymásnak mégis kicsit idegen közösség egymásra talál. Sokszor elhasznált jelenetek, ennek ellenére nézzétek meg, rohadt jó lett!!

Ugyanakkor, ha kritikusszemmel nézzük az események összképét, észrevehetjük azért nem minden ilyen szép és jó. Adódott egy-két mosolygós jelenet. Úriember megfertőződik és nagy fájdalmában felkeresi a mellékhelyiség oltalmazó nyugalmát, majd észreveszi: kiszőrösödött a füle hegye, amit aztán egy borotvával szőrtelenít. Hát nem édi? A másik: az elbaszott maszkok, emberek átváltoznak nagy patkányokká, hegyes fül, meg malac orr és manó pofa. Ezt ők sem gondolhatták komolyan!! Igen ez a kötekedős rész, illik megjegyezni, ha már itt tartunk. A filmekben mindig akadnak logikátlanul viselkedő emberek. Pl.: ha én bemegyek hugyozni a mosdóba és a benti ajtó alól folyik a vér, ráadásul furcsa hangot hallok (nem nyögésre gondolok), eliszkolok. Erre a szereplő mit csinál?... Na persze hogy odamegy (mert azt írta a forgatókönyvíró), most komolyan nem futna el mindenki? Csak én vagyok ilyen beszari...

Senkit nem akarok megbántani az esetleges faszságaimmal, ezek csak az én szegénységi bizonyítványom miatt vannak, mert maga a film tényleg valami eszméletlen! Mindenki vágja; a történet a jól bejáratott alap-zombi sémára épül. Fertőz-harap-terjed-pesszimista befejezés egy másik rágcsálóra átültetve. Az alapszituáció ez, a különbség a megvalósítás eszméletlen módja és megoldásai. Az alkotók olyan érdemleges dolgot hoztak össze, ami engem szíven talált, vagy csak fáradt vagyok a kötekedéshez. Megpróbálom leírni. Amikor nézed a filmet és úrrá lesz rajtad, (talán a film megfogalmazhatatlan bája) elkap a hangulat, először kiszipolyozza a gondolatokat a fejedből, egy köztes állapotként a szem az egyetlen kapocs a külvilággal, majd megtölt valami olyasmivel, amitől, ha a vége főcím elhalad a szemed előtt, zsibbadtan, kábán mosolyogva térhetsz nyugovóra. Minden cinizmus nélkül állíthatom, ezek a megélt pillanatok adják a horror filmek rajongásához vezető szenvedélyt. Jól tudom, ha egy pszichológus darabjaimra szedne, biztos találna valami belemagyarázni való sötét gyermekkori elfojtott titkot, pedig az nem nagyon akad, csak a gyerekes csodálat a műfaj iránt. Ámen.

Aki látta már, az biztos azt gondolja túlértékeltem a filmet, de ez az én szubjektív véleményem és másé jelen esetben nem érdekel!!! Ne reklamálj!

10/9

2009. augusztus 21., péntek

Pokolba taszítva - Drag Me To Hell (2009)

Sam Raimi neve a horror-rajongók szemében fogalom. Bár sokat nem alkotott különösképpen ebben a zsánerben, mint pl. Romero, vagy Craven, esetleg Toepler Zoltán (haha), de amit letett az asztalra, az alapmű, megkerülhetetlen és egyéb szuperlativuszok. Mondjuk kórusban: "Gonosz halott", naná. Persze ehhez kellett egy Bruce Campbell, na ő pont nem szerepel jelen boncolgatás alatt álló filmünkben. Sajnos. Aki nem szakavatott a horror-műfajban, annak ismerősebb lehet a "Pókember" filmekről, amelyek ugyan a jó kategóriába esnek, bár enyhén lebutított és összevont formában tálalják a hálószövő kalandjait. Szóval a rendező nagy név, ezáltal az elvárásaim is nagyok voltak, és kötelezőnek tekintettem, hogy a művet moziban nézzem meg, Néha a paraszt elmegyen a nagyvárosba, hogy légkondicijóóós helységben nézze mög a mozgóképet, na. Nem beszélve arról a hülyeségről, hogy nem vagyunk különösebben elkényeztetve, hiszen kedvenc műfajunk igen ritkán konvertálódik a gyöngyvászonra, kivéve az agyonsztárolt, ám annál kevesebbet nyújtó tömegnézőknek is könnyen emészthető sablonos horrorokról. Én meg ilyen kivételes alkalmak idején kénytelen vagyok elhagyni a kisvárosomat, hogy végre rettegjek mán' egy csöppet. Mert ugye a jó öreg vidéki mozik ideje leáldozott, nincsenek lehajtható ülések, olajos padló és évtizedek pattogatott kukorica-szaga, helyette cola-tartó és fejet lerobbantó hangerő a menő, meg a nyakgörcs, ha a jegyedet óvatlanul a felső három sor alá vásárlod meg. Bruce Campbell és Tom Savini, no meg Asia Argento kivételével nem számít ki szerepel egy rémfilmben (milyen hülye szó), úgyhogy csak egy szereplőre térnék ki, a cigány öregasszonyt játszó Lorna Raver-re, aki odabasz az országimázsunknak alaposan, mert magyarul átkozódik. Nesze neked, legutóbb a "La Terza Madre" boszorkányai kiabáltak a nyelvünkön, élném már meg, hogy egyszer pozitív szereplő makog "hazaiul", még, ha olyan hülye és karcos akcentussal is, mint a nyanya. Azért elég gáz, hogy hazánkról a cigányok jutnak eszébe az embereknek ott a távoli Ámerikában, már azoknak, akik egyáltalán tudják, hogy létezünk. Óhatatlanul felmerül a film tartalmának olvasása és nézése közben Stephen King "Sorvadj el"-je, bizonyítékul, hogy odaát, a nagy vízen túl kurva romantikus elképzelések élnek a cigányságról, akik a valóságban a bicskát részesítik előnyben a szóbeli átok helyett. Biztos tudják, hogy van nekünk egy Gyurcsókunk, aki átoklevétellel is foglalkozik, lazán, telefonon keresztül, tévéképernyőn.
Filmünk '69-es felütéssel kezdődik, de nem orálisan, hanem évszámban. Egy kisfiút visznek a helyi kuruzslóasszonyhoz, mert rohadt szarul van (ez főszereplőnknél érdekes módon nem jelentkezik), mert ellopott a cigányoktól egy nyakláncot. (Ja, hogyne, ez a valóság reciproka.) Rövid úton megnyílik alatta a márványpadló, és elviszik a pokolba.
Főszereplőnk, a vidéki kislány Christine, bankban melózik, és bőszen áhítozik a munkahelyi előléptetésre. Éppen ezért úgy dönt, hogy kemény lesz főnöke elvárása szerint, és a nála hitelhosszábításra kuncsorgó gusztustalan vén némbert elutasítja. Sajnálatos módon még meg is alázza a véletlen folytán Ganush-asszonyt, akit nem olyan könnyű lerázni, mert munka után a mélygarázsban megtámadja, és trófeaként egy gombot is eloroz tőle. Itt kezdődik a bonyodalom, mert ennek segítségével ráúszít egy démont, Lamiát, aki három nap után a pokolba szállítja a lelkeket. A zaklatás azonban az első napon elkezdődik, kísérteties hangok, és ijesztő jelenségek formájában, így hitetlen barátjával Christine nem átall egy indiai jóshoz fordulni, aki alaposan beszarik, miután belenéz a hölgy jelenébe-jövőjébe.
Gusztustalan álom jön, továbbá egyéb iszonyatos és túlvilági fenyegetés, majd főhősünk bocsánatot kérni indul, de ez sem jön össze: a vénasszony meghalt, nincs aki visszavonná az átkot. A szar nyakig ér, az idő fogy, ezért még kedvenc kismacskáját is feláldozza, hogy megmeneküljön. Na ez sem sikerül. Felkeresi a film elején megismert kuruzslóasszonyt, hogy egy szeánsz keretében lerázza magáról a vészes terhet, de ez sem megy. Míg végül az indiai jós megoldást kínál, amely borzalmas, és Christine megfogadja a tanácsát.
Többet nem írok, nem vagyok poéngyilkos, és mindenki rövidebb lenne, ha megtudna bármit is a továbbiakról. Azt meg ugye nem akarjuk, inkább azt, hogy nézzétek meg.
A zene Christopher Young munkája (ugye Hellraiser-rajongókként tudjuk, kiről van szó), és nincs benne hiba. Viszont úgy egészében van némi probléma. A film kissé hatásvadász, és a feszültséget általában megöli a figyelmeztető felfokozás, mint a "Szomszédokban", amelyben előre tudatja a muzsika, hogy most aztán izgalmas jelenet következik. Valahogy nem tudtam megíjedni a "váratlannak" szándékozott jelenetektől, hiszen ezer ilyet láttam már. Raimi túl sokat áldozott a moziban bemutathatóság kedvéért, és véleményem szerint csak az utolsó 20 percben találta meg önmagát, de azok a percek szerencsére kárpótolnak bennünket, még, ha könnyen kitalálható is a végére helyezett fordulat is. De mégis feljavítja a filmet. Undorító jelenetek vannak azért, mert az kell, de nehéz elviselni, hogy hanghatásokkal akarnak bennünket sokkolni. Moziban még elmegy, de otthon, az asztali lejátszóban nézve nem fog ütni az egész. Gyilkosság és halál - ilyet ne is várj, bár némi izgalom azért kijut az egyszeri nézőnek, a "Gonosz halott"-on felcseperedett mozilátogatók viszont enyhe csalódottságot fognak érezni, mint jómagam is. Remélem a mester nem fogja az időben egyre messzebbre húzódó "Evil Dead" folytatást leamortizálni így a népszerűség kedvéért.
Azért a 10-ből 8-at megkapja, mert egészében azért nem volt olyan rossz, ahogyan "Quaestor" barátom mondotta volt: ezer ennél szarabb filmet is láttunk ebben a kategóriában. Eredetileg 7 lett volna, de a befejezés, a temetős jelenettől feldobta az egészet. Ez van, lehet, hogy túl sokat vártam tőle...

UI: A mozi előtt is sokkoltak már: a Nyugati tájékán előforduló "Zöld Íjászban" három Arany Ászok 1260 kemény forint volt. Kerüljétek azt a helyet!




2009. augusztus 20., csütörtök

The Hamiltons (2006)

Mielőtt a film elemzésébe kezdenék, érdekességképpen megemlíteném, hogy a film szerepelt a a 2006-os torontói "After Dark Film Festival" programján. Ezt a filmes rendezvényt kifejezetten a horrorfilmek szerelmeseinek rendezik meg 2006. óta minden évben, a Halloweent megelőző héten. Ezen belül is ki van emelve 8 horrorfilm, amiket nagyon stílusosan "látnod kell mielőtt meghalsz" ("8 films to die for") mottóval reklámoznak. Nos ezek között volt annak idején a "The Hamiltons" is.

A film alkotói (írói és rendezői is egyben) bizonyos Mitchell Altieri és Phil Flores, ismertebb (?) nevükön The Butcher Broters. Szimpatikus név, ám van egy olyan érzésem, hogy így sem lettünk egy fikarcnyit sem előrébb. Bizonyára mert úgynevezett "független filmesekkel" van dolgunk. Ami nem baj, sőt. A legtöbb esetben garancia egy kifejezetten jó filmre. Ez esetben ez csak részben sikeredett hiszen filmnek film de, hogy mennyiben tekinthető kifejezetten jónak, arról majd később. Előbb nézzük a szereplőket. Nos akárcsak a rendezés tekintetében, itt sem tolonganak a világsztárok. Csupa ismeretlen, nevesincs szereplő (némelyik meglehetősen sok hozzá hasonlóan "ismert" filmmel a háta mögött). Úgy látszik a kezdet eléggé siralmas. Ám természetesen ettől még lehet ez egy jó kis horror is.


"Tiszta udvar, rendes ház"

Ennyi bevezető után nézzük miről is szól a "The Hamiltons". Amint a címéből adódóan várható volt, a történet egy családról szól. Ám mivel a filmet (ha jól rémlik) nem a "mozidélután a Disney-vel" sorozatban láttam, nem árulok el nagy titkot ha közlöm, ezúttal nem egy szokásos "hűdenagyonszeretjükegymást" mintacsaládról van szó. Közel sem. Történetünk egy hirtelenjében szülök nélkül maradt gyerekek, normálisnak csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető mindennapjait meséli el. Arra az apróságra nem tér ki a film, hogy a szülőket vajon mi lelte, miért távoztak olyan hirtelen az árnyékvilágba, minden előzmény nélkül belecsap a lecsóba és már ott is találjuk magunkat az árván maradt Hamilton-csemeték között. Na de sebaj, kicsire nem adunk... Történetünk tehát négy, hirtelenjében árván maradt gyerek mindennapjairól szól. A gyerek szó természetesen igencsak idézőjelesen értendő, mert a négy közül három ,valószínűsíthetően közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz. Természetesen ezt is csak feltételezem, mert konkrét utalás erre sincsen. Tény, hogy négyük közül egyedül a legnagyobb, David Hamilton (Samuel Child) hajlandó dolgozni, azaz ő tartja el a családot. Igaz, munkahelye nem nevezhető éppenséggel ideálisnak. A legidősebb Hamilton ugyanis egy vágóhídon dolgozik. Bizonyára nem a munka, hanem sokkal inkább a családról való gondoskodás, a házvezetés az oka annak, hogy hősünk nem kifejezetten férfias típus. Magyarul buzi. De ez jelen esetben mellékes. Sokkal érdekesebb az, ami a tökéletes rend és tisztaság mögött van. A Hamilton család ugyanis első ránézésre akár egy ideális család is lehetne. Legalábbis ami a környezetet illeti. Sehol egy porszem, sehol egy apró szemét, az egész lakás ragyog, ami már csak azért is említésre érdemes mert minden egyes bútor a konyhától a szobákig hófehér. A külcsíny tehát tökéletes. Ám, mint legtöbbször, esetünkben is a csillogó felszín csak arra jó, hogy eltakarja a belső rothadást. A család tagjai ugyanis, leszámítva a legfiatalabb Hamiltont Francist, (Cory Knauf) előszeretettel zárnak a pincébe fiatal lányokat. A látszólagos idill mögött tehát, mint oly' sokszor, a velejéig rohadt valóság húzódik meg. A pincében fogva tartott lányok "beszerzése" a család legsármosabb, ám picit labilis idegzetű középső fiútestvér (Wendel Hamilton szerepében, Joseph McKelheer) feladata. Legalábbis azt a két lányt, akit a film ideje alatt megismerünk, ő ráncigálja magával egy kissé félresikerült randi hozadékaként. Ez természetesen a két lányra értendő, akiket a középső Hamilton fiú egy - egy jól irányzott ütéssel eszméletlenre ver, hogy mire felébredjenek a pincében találhassák magukat, egy - egy húskampóra függesztve. Nem túl fényes kilátás és ha még azt is hozzávesszük, hogy a legidősebb fiú David, esténként néha- néha leoson Wendel társaságában, hogy akár a falusi gazda a füstölt kolbászból, egy - egy katonát lecsippentsen belőlük és a pince egy elzárt részében ordenáré hangon nyüszítő, vonyító Lenny nevű "valaminek" (kiléte a film végéig titokban marad) vesse oda vacsorára... Nos, ha így nézzük tényleg nem egy életbiztosítás a Hamilton fiúkkal megismerkedni. Zárójelben jegyzem meg, hogy az egy szem leánytestvér sem éppen normális (Darlene Hamilton szerepében, Mackenzie Firgens), de rá most nem térnék ki. Ott tartottam, hogy furcsa egy társaság a Hamilton család. A csillogó, rendezett és boldogságban úszó már - már giccses felszín alatt különös, beteg és perverz mindennapok rejtőznek. Ebbe, a felszín alatt meghúzódó titkos világba, a legkisebb Hamilton csemete, Francis, szemén (egészen pontosan a videó-kameráján) keresztül tekintetünk be. Az ifjú Hamilton ugyanis iskolai feladatként kapta, hogy mutassa be a családját, s ő ezt így kívánta abszolválni. Ebből kifolyólag elég sok "kézi kamerás" felvétel látható a filmben, ami kifejezetten jót tesz neki, mert ezáltal átélhetőbb, valóságszerűbb az egész. Egyfajta dokumentumfilm jelleget kap tőle a film és egy idő után szinte elmosódik a fikció és a valóság közötti határ. Mintha egy valódi család életébe pillantanánk bele. Nagy különbség nincsen... Ez a hatás köszönhető többek között a viszonylag jó színészi játéknak és a még jobb operatőri és zeneszerzői munkának.

A kissé debil család életébe tehát Francis szemén keresztül láthatunk bele, aki (egyedüliként) nem hajlandó részt venni a többiek által művelt borzalmakban, ám mivel túlságosan önnálótlan és maximálisan függ a testvéreitől (leginkább a példaképének tartott, a családot összetartó Davidtől) kénytelen együtt élni velük. Arról nem is beszélve, hogy nem túl etikus dolog ha az ember a saját testvéreit küldi hűvösre. A film egyetlen drámainak mondható szála is ebből a paradox helyzetből adódik. Francis undorodik az enyhe szadizmussal és perverzióval "megáldott" családjától, ráadásul rokonszenvet érez a fogva tartott és megkínzott lány iránt, - mire ugyanis erre az erkölcsi magaslatra eljut, a másikat már felfalták a testvérei, - ám képtelen elárulni a családját. "Jobb későn, mint soha", mondhatnánk, mert ha kicsit később eszmél már lehet, hogy őt is felkarikázzák és vadasmártással nyakonöntve szervírozzák. Ez a kettősség végül ellenálláshoz vezet, ám nem kívánom lelőni a film "poénját". Lényeg az, hogy Francis végül rájön, tegyen bármit is, fusson akár a világ végére is a családja elől, a vér nem válik vízzé. :-)

Összességében ez egy remek mozi lenne, ha az első egy órát külön értékeljük az utolsó fél órától. Odáig ugyanis, hogy Francis fellázad a családi hagyományok ellen és drámázni kezd, majd hóna alá kapva egy félig halott lányt nekivág a vakvilágnak, a film egész jó. Sőt. Itt nem elsősorban a sztorira hanem az atmoszférára gondolok. A vágás, a végsőkig feszített hangulatú zene, a színek természtessége, az időnkénti kézikamerás "home-movie" jellegű bevágások egy rendkívül jó atmoszférát teremtenek. A család bemutatása, a kegyetlen, szadista lélek és a felette álarcként feszülő tökéletes felszín ábrázolása rendkívül jóra és valósághűre sikeredett. Beleértve még az áldozatok szenvedésének bemutatását, a nyugodt családi idill hirtelen dühös pokollá változását majd újra lecsendesedését és mintcsaládkénti tetszelgését.

Aztán jön a kijózanító befejezés, ami mindent elront. Lelepleződik minden, fény derül a család titkára, de minek?! Az addig szépen adagolt, idegeket tépő hangulatot sikerül megfejelni egy olyan végkifejlettel, amely az egész beteg viselkedést egy ócska tucatsztorivá silányítja. Hatalmas hiba volt a drámai szál is a végén, ám az még elviselhető, de így a kettő együtt, katasztrófális. Így lesz egy számomra 10/9-es filmből 10/5-ös. És még jóindulatú voltam.

Mindenesetre a zeneszerző, a vágó, az operatőr véleményem szerint kivételesen jó munkát végzett. Kár, hatalmas kár a dilettáns befejezésért.

10/5

2009. augusztus 15., szombat

Cry_Wolf (2005)

A címe alapján azt gondolhatnánk, hogy ezúttal is csupán egy újabb elcsépelt, ezerszer (és többnyire teljesen feleslegesen) vászonra vitt, szokásos "farkasemberes" filmmel van dolgunk. Ám már az első meglepetés is pozitív. Jelesül az, hogy megérzésem ezúttal becsapott és vérfarkas helyett egy izgalmas, fordulatokban gazdag, nézhető, és helyenként bizony nagyon is élvezhető thrillert kaptam.

Itt azonban álljunk meg egy gondolat erejéig. A filmet ugyanis előszeretettel tüntetik fel "horror"-ként, talán az eladhatóság miatt, ám véleményem szerint ez a film minden csak nem az! Horrorként nézve, egyetlen árva szót sem lenne érdemes pazarolni rá, (ott lenne a helye valahol a Troll 2 és a Démoni Szél című celluloidszemét között) ám mint thriller, egész pofásra sikeredett.

Rendezője (Jeff Wadlow) ez előtt a film előtt nem alkotott egyetlen maradandó, de még feledhető filmet sem. A főszereplők közül is egyedül talán a Dodgert, az egyetem legmenőbb csaját, alakító Lindy Booth nevezhető ismertnek (Koponyák 2., Holtak hajnala) a többiek (Julian Morris, Jared Padalecky) nem kifejezetten. Majdnem elfelejtettem, hogy számítástechnika tanárt alakítva , főszerepet kapott még a filmben a 90'-es évek rock-ikonja, Jon Bon Jovi is. Ami nem volt nehéz, tekintve, hogy maga a cselekmény 4-5 diák és egy tanár körüli bonyodalmakra épül. Ezt hívják költségtakarékosságnak. Amit az egyetlen helyszín (egy amerikai egyetem) csak fokoz. E rövid bevezető után nézzük a történetet. A film egy már - már szokásos és kötelező, "fiatal lányt kerget egy őrült a sötét erdőben kibelezési szándékkal" jelenettel indít, majd ezt megfejelve egy borzasztóan banális esemény következik. A fák között, halálra rémülten rejtőzködő lánynak megcsörren a mobilja, (mikor máskor hívják vissza, ha nem ilyenkor?) a gyilkos így észreveszi és agyonlövi. Ez jobb esetben a filmet szponzoráló mobilcég kérése volt, amit a rendező/forgatókönyvíró ezzel a baklövéssel oldott meg, rosszabb esetben (és erre már gondolni sem mernék) eleve így képzelte el. Akárhogy is van, egy ilyen első jelenet után tíz emberből négy, úgy vágja ki a lejátszóval együtt a lemezt a kukába, hogy attól még a szomszéd is összepisálja magát. Ám aki ezek után sem kapott szélütést az elkönyvelheti, hogy jól döntött hogy nem vágta ki a szemétbe az egészet. A folytatás már közel sem ennyire rossz, sőt! Örömmel láttam, hogy a kötelező kliséket (tinédzserek, egyetem, titokzatos gyilkosság) leszámítva igyekeztek a szolgai másolás helyett a rögösebb utat választani, és egy viszonylag egyedi történetet kitalálni.

Egy átlagos amerikai egyetemre (apuci kapcsolatai révén) balhés múltú új fiú (Owen szerepében Julian Morris) érkezik, akit számomra kissé furcsa módon, egyből kiszemel magának az egyetem legfurább, legmenőbb csaja (Dodger szerepében Lindy Booth) majd egyből be is mutat szűk baráti körének, akik persze azon nyomban be is fogadják. Hülyén kezdődik, de legalább sok "felesleges üresjárattól" megszabadulunk, ami ennél a műfajnál nem kifejezetten alapkövetelmény. Az új taggal bővült társaság bizarr játékot eszel ki. Nem, sajnos nem valami szado-mazo kikötözősről van szó, de majdnem. Titokzatos e-mailt küldenek az egyetemen tanulók számára, amelyben a nemrég történt gyilkosság részleteit közlik, továbbá azt, hogy a következő áldozatok (merthogy sorozatgyilkosnak adják ki magukat) hol és milyen módon fognak elhalálozni. Gazdag a fantáziájuk annyi szent. A kissé morbid játék lényege, hogy sikerül-e megőrizni az inkognitójukat, és csőbe húzni a többieket, vagy valaki lebuktatja őket. Rájön-e valaki arra, hogy ez csak egy tréfa. Mindenkinek más fogalma van a viccről. :-) Gondosan felépítik a gyilkos elképzelt személyiségét, beleértve az öltözékét és a fegyverét is. Ezt követően "cry_wolf" néven szétküldik az egyetem tanulóinak a gyilkosság részleteit tartalmazó e-mailt. Azonban a terv nem várt fordulatot vesz. Valaki "Wolf" néven visszaír főhősünknek (Owen) chat-en, vagy valami hasonlón és jelzi, hogy finoman szólva sem találja viccesnek amit csinálnak és nyomatékot adva nemtetszésének, kilátásba helyezi főhősünk kibelezését.

Ezt követően, az addig sem unalmas cselekmény fordulatszámot vált és még nagyobb iramot kezd diktálni. Mindenki gyanúsít mindenkit. A játékot kieszelő társaság tagjai egymásra mutogatnak, mindenki a másikról feltételezi, hogy ő áll a hirtelen megelevenedő gyilkos mögött. Az ismeretlen közben kilép a virtuális világból és egyre többször rémíti halálra valamelyiküket. Az egész tréfa kezdi elveszíteni humoros jellegét. Már ha volt egyáltalán. No de mindegy. Aki másnak vermet ás... :-) Ám hiába az egymásra mutogatás, az egymás gyanúsítása, valahogy mindenki tisztázni tudja magát és ártatlannak bizonyul. Egyre inkább tűnik igaznak Owen azon kissé abnormális teóriája, hogy valahogy a valódi gyilkoshoz is eljuthatott az e-mailjük. De szerencsére nincs idő ezen töprengeni, mert tovább gyorsulnak az események. Főszereplőink szépen sorban kezdenek elhalálozni, ráadásul éppen olyan módon, ahogyan ők azt a viccnek szánt e-mailben elképzelték. Itt már az ember kapkodja a fejét, hogy most akkor ki is a gyilkos, mi is történik? Majd újabb fordulat következik (egy meglehetősen nagy) és kiderül, hogy ez mégiscsak egy vicc. Vagy mégsem? ... :-)

Összességében ez egy nagyon jó kis film. Inkább thriller, mint horror, de annak jó. A feszültséget hiányoltam belőle, amit sajnos a túl gyors cselekmény, az állandó fordulat nem tett lehetővé. Azonban ennek köszönhetően nincsen üresjárat, ami viszont nagy szó. Végig kénytelen az ember figyelni, nehogy elveszítse a cselekmény fonalát. A sok fordulat, csavar bőven ad gondolkodni valót. Nem egyszerű popcorn-mozi, hanem helyenként még a szürkeállományunkat is megdolgoztató film. Színészi teljesítményről nem beszélhetünk, de nem is volt rá szükség. Hozták, amit hozni kellett. A hangsúly a történeten volt, ami viszont egyedinek mondható még akkor is, ha nem tökéletes. DVD-polcok nélkülözhetetlen darabja éppen úgy nem lesz, mint amennyire kultuszfilm sem, de figyelemre mindenképpen érdemes.

10/7

2009. augusztus 8., szombat

Bone Sickness (2004)

Én most komolyan mondom: szükség van a független horrorfilmekre. Néha nagyon ütős mozikat hoznak össze a nem „mainstream” studiók által szponzorált kis társaságok. Gondoljunk itt csak az „Altered”-re. De van, amikor egyszerűen értékelhetetlen, borzasztóan klisés szarkupacot építenek. Hogy a „Csontbetegség” melyik kategóriába esik, azt egyelőre nem árulom el.
A „Morbid Vision Films” nevű eléggé gyermekcipőben járó cégecske (melynek okait alant olvashatod) amely még csak nem is különösebben termékeny, és eme alkotás író-rendező-főszereplőjének maszturbációs játszótere, Brian Paulin-é. Ezenkívül még kemény két darab horror írható a számlájukra, amelyeket még nem láttam, de most már nem is szeretném. Nyomós okom van rá. Térjünk is rá erre a „nyomós okra”.
Alex nagyon beteg. Különös kór emészti, amely, a cím alapján könnyen kitalálható, a csontrendszerét teszi tönkre. Nincs már sok hátra neki, éppen ezért kedvese, a nagycsöcsű Kristen, és barátja, Thomas (személyesen Mr. Paulin, aki az ifjú Meat Loaf-ra hajaz leginkább) temetőből kiásott szétrohadt hullák csontvelejével etetik, hogy majd attól meggyógyul. Miafasz? Hogy szerethetik… Thomas van olyan önfeláldozó, hogy maga teremti elő a különös kezeléshez szükséges anyagot, ráadásul boncteremben is dolgozik, amely így valóságos patika olyanoknak, akik ennyire barmok. Mindeközben gyilkosságok történnek a temetőben, amely helyszínt ráadásul szó szerint öt percenként megcsodálhatjuk, minden ok nélkül bevagdosva, gondolom azt hitték, hogy ettől majd nagy-nagy feszültség fog elönteni minden nézőt, és nem az értetlenkedés hímes mezejére löknek vele. Ja, és alatta a búgó hang és zörejek, esetleg égdörgés valószínűleg a filmzene. Megérkezik a rendőrség, két árva nyomozó személyében, akik olyan pengék, hogy néhány baltás gyilkossághoz nincs szükségük semmiféle helyszínelőre, nyombiztosítóra és egyéb felesleges sallangokra, meg minek a sok statiszta, napersze.
Alex a gondos ápolásnak köszönhetően egyszerre csak véres kukacokat szarik és okádik, amelyeket igyekszik sietősen visszatömködni a szájába. Párja így lel rá, gyorsan kórházba hajt vele, és estére már haza is engedik vele, mert ez bizonyára otthon is kezelhető állapot. Eközben a temetőben, amely érthetetlen okokból állandóan zöld lámpákkal van megvilágítva talajközelben, és gomolygó szárazjég füstje teszi rockkoncertessé a terepet, felkelnek a zombik. Jabizony, de nem egyszerűen, hanem majd tíz percig nézzük azt, amelyet már a másodiknál megununk. Gondolom ez valamilyen íratlan szabály az amatőr filmeknél, hogy ha valamilyen mozzanat tetszik más mozikban, azt kell mutatni nagyon sokáig. Ez a kis formula később a vérengzés idején hatványozottan beigazolódik. Mert bizony az kitörik, de olyan alapos kidolgozottsággal, hogyha ezt a sok munkát a forgatókönyvbe fektetik, nem az egy idő múlva kibaszott unalmas „vér és bél” effektek kidolgozására, akkor garantált az Oscar-díj. Addig viszont csak visszamaradott tinédzsereknek való, akik szeretnék megbotránkoztatni barátaikat, szüleiket és egyéb ismerőseiket.
A halottak nagyon idegesek lesznek társaik kifosztása miatt, ezért is gondolják úgy, hogy feltámadnak, és majd jól móresre tanítják a köcsög embereket. Thomas házánál meg is esik az összeütközés a fegyveres rendőrökkel, de ennyi erővel akár magyar rendőrök is mehettek volna harcolni, annyira béna balfaszok. (De legalább a zombik nem kiabálják, hogy „Magyar rendőr velünk tart!”) Főszereplőink hullanak, Alex pedig zombul, és a sírkertben a végén feltűnnek még a „Vitéz Lászlóból” jól ismert ördögök is, akiket László barátunk csak „Csokipofáknak” titulált anno. Alexnél viszont nincs palacsintasütő, aztán jön a baszott nagy zombi-apokalipszis, és imáim meghallgattattak, vége ennek a szarhadék filmnek. ÁMEN.
Az elején azt mondtam: szükség van független horrorfilmekre. Hiszen ezek adják a friss vérátömlesztést a manapság kissé megfáradt műfajnak. Viszont azt nem hiszem, hogy ennyire amatőr mozik bármit is lendítenének a műfajon. Az elején még amolyan „Necro-Files” utánérzésem volt, valószínűleg a fentebb említett dilettáns hozzáállás miatt, no meg a láthatóan szűk költségvetés nyomán. Aztán az érzés elmúlt, mert a „Necro-Files” humoros volt, betegessége ötletességgel párosult, itt meg az ötlettelenség az unalommal. Mondhatni, a rengeteg beles-véres jeleneten és a gagyi forgatókönyvön „vérzik el” az egész. Az első fél óra után még több, mint egy óra tömény unalom vár ránk, hacsak nem az az ember számára a filmművészet kilimandzsárója, hogy az élőhalottak étkezési szokásait megfigyelhesse. Újabb fél óra múlva már az is dögfárasztó lehet.
A hideg ráz az „öncélú” kifejezéstől, mert már nagyon kopottra használták, most mégiscsak ez jut eszembe, mert ez tipikus példája ennek. Pornófilmben az amatőr a legjobb, úgy látszik a másik kedvenc műfajomban nem. Ez a szar annyit sem ér, amennyit a szalag, amire felvették, hát így álljatok hozzá. Esetleg kezdő maszk- és trükkmestereknek ajánlom, továbbá a deviáns feltűnési viszketegségben szenvedő hülyegyerekeknek. A színészet szót pedig nem javaslom használni a „szereplők” teljesítményére.
Jaaa, hogy pozitívum? Igen, van benne néhány csöcs is.
Egy kemény 10/1.
Még a nagymellű Kristennel is.


BA Bone Sickness
Uploaded by horreurcomtv. -

2009. augusztus 3., hétfő

Dead Set (2008)

Esetleg aki nem unja még a zombik különböző formában és minőségében támadó seregének végtelen folyamát, annak itt egy újabb film. Következzen egy újabb lehetőség: nyálcsorgatásra, vagy az ásításra. Egy újabb nap, újabb bátor próbálkozás. Szem nyitva tart, film indít. Ez most fura móka lesz, mert hagyományos értelemben nem film, hanem egy 6-részes minisorozat, röpke 150 percben elmesélve, lám-lám, eljött az idő a sorozatsztárrá növés pillanatának. A sorozat létrejöttéről nem írok semmit, mert akit érdekelnek az előzményei az úgyis megleli a neten a dolgokat. Viszont mi lássuk az alkotóknak sikerült-e valami értelmeset összeeszkábálniuk.

Mindenki hallott már a "Nagy Testvér" mindent látó (frusztráló) jelenségéről. Mindenütt kamerák, minden lépést figyelnek, de itt a körülmények nem olyan hányattatottak, mint Orwell klasszikusában. Semmi depi, itt mesés idilli kép várja a nézőt. A mindenki által ismert Big Brother talán az egyik legfelkapottabb valóság-show. A helyszín Anglia. A házban zajlik a szokásos szarakodás. Megismerhetjük hőseinket. Halványan kirajzolódó jellem nélküli jellemábrázolás, unalmas szereplőkkel, semmi érdemleges. Az első részek elég vontatottak, ha nem lenne néha váltás a kinti életre, az ember feje könnyen lebiggyedne.

Mint feljebb írtam a képsorok nem csak a házban játszódnak, hanem a stúdió színfalai mögött is. Készülődés az esti kiszavazásra.”- Ti most őrjöngjetek, amíg nem halljátok Davinát beszélni,, Kulisszatitkok a média damilrángatós világából. Az utcákon egyre nagyobb a káosz, nem tudni miért, de a zombik hatványozódnak. Mégiscsak jó a matek valamire, tudok ilyen nagy szavakat is. A kiszavazás kezdetét vette, az élőhalottak meg egyre közelebb kerülnek a nagy tesó házához. Olyan izgi, valamelyik szőke picsát vagy a transzveszcica köcsögöt csócsálják meg a zombik először? Szavazzatok! A tel. szám ; 06 91….

Miután megtudhattuk melyik nyomorék utazhat haza a szüleihez bömbizni, addig a többiek öröm-partit rendeznek, konfetti, pezsgő és persze az elengedhetetlen táncikálás. Istenem, olyan arik!!!!Közben a falak másik oldalán a zombik is partit rendeznek, a menü svédasztalos néző-vacsora és felfújt stábtag, szakácsné kedvence módra.

A történet három főbb szálon mozog, persze egyszerre-olyan Tarantino-Guy Ritchie képzavarban.
Az első szál: persze, hogy a házikóban lakó vesztesek, kiegészülve a főnök mindenes titkárnőjével, vagy mi a fasz a csaj...
A második :a házban rekedt titkárnő hősszerelmes pasija, aki érdembeli szereplését egy pályaudvaron kezdi. És az egyetlen motivációja visszajutni a városba kedveséhez.
Végül a harmadik lehetőség: a főnök és egy bamba picsa egy bezárt irodában egymás agyára megy. Bocs, a főnök tipikus büdös bunkó, aki minden eszközt kihasznál,hogy szívathassa az agytrösztnek nem nevezhető csajt.

Miután szép lassan ráébrednek bentlakóink, valami nem kerek, már kutya sem kíváncsi a seggriszálásukra, jönnek a kötelező kérdések: mitől lettek az emberek ilyenek? A kormány áll a háttérben? Wi-fi? Módosított kaja? De nekem a legjobban a szőke picsa a dumája tetszett-,,Nincs többé telefonos kapcsolat?,, Óóóóóó, remélem gyorsan megdöglik az ostoba!!!!

A film lassan halad, de az idő durvulást hoz el a türelmesebbeknek, aki nem rendelkezik eme erénnyel: nézhet más sorozatot. Persze a házon kívül is zajlik az élet. Túlélni vágyok egyesülnek meg szétválnak, esetleg kihalnak, jön az idegesítő kiszolgáltatottság, futás a sötétben az ember sarkában loholó húsra ácsingózó lényekkel. Kifogy a benzin, elromlik az autó. Remény a túlélésre egyre kevesebb... és, hogy a helyzet még reménytelenebb legyen, elfogy a töltény a tárból, szóval nyakig ül a világ a szarban. Mekkora egy tetű ez a forgatókönyvíró! Folyik a vér, robbannak a fejek, kitépik a beleket, rágják a leszakított testrészeket, a látványra nem lehet panasz. Esetleg arra az idegbeteg kézrángató kameramanra... remélem ö is lassan futott és széttépték a zombik!! A bezártság nem várt szituációkat szül, ilyen pl. a vizelés vagy a visszatarthatatlan vödörbe fosás. Persze mit sem érne a történet ha a szálak egy jól időzített fordulattal nem fonódnának egymásba az utolsó részben, az irodából kiszabadulnak, a hős szerelmes pedig visszaér szerelméért. És persze a célegyenesben ez nem lesz zökkenőmentes, mindenki előveszi az ostobább énjét.
Vicces jelenetet is találtam: van egy ,,buzifijú,, aki a sors fintorának hála átváltozik, de mert lassú, ezért kint reked az udvaron, mivel az élők meg bent vannak elkezdi simizni meg kaparászni az üveget, merthogy ez nem dörömbölés az ablakon, az tuti!
Ne gondoljon senki délutáni matiné műsorra. Itt rengeteg a vér meg a bél. A lényeg meneküléséről, a túlélni akarásról szól. A zombik ijesztőek. A kamera kapkodás viszont nem hiányzott, néha már a hányinger kerülgetett. Egyszer meg is ijedtem, ez egész jó arány.
Olyan nagy pettyekben fröcsög a vér a kamerára meg a színészekre, hogy az valami csoda.,mint a "28 nappal később"-ben (na végre elértünk a valahol már láttam ezt-részhez), mert ott már voltak ilyesmi képkockák, meg árnyalatok és persze az alapötlet. Mindannyian tudjuk nem Danny Boyle szarta a spanyolviaszt, de ez a film sokat köszönhet neki. A történet végére elborul az agy, eljön a teljes őrület, és talán a legkeményebb halál is ekkor jön el: mindenfelé belek, temérdek liter vér és hasonló cukiság. Persze nagy irónia közepette, csak egy játékos marad, tehát meg van a Big Brother győztes. Nyereménye egy szép lakás,nagy autó temérdek pénz,meg egy laza harapás a nyakán...
Oda a remény, most sem lesz világbéke.

Lehetne jobban belemenni a film mélyebb értelmébe,a mögöttes dolgokba, tök feleslegesen és nem is az én feladatom agyalni a dolgon, majd mindenki aki kedvet kap és szán időt a végignézésre, majd kielemezheti a film mondandóját....ha van olyan.
Az ötlet remek, ez 10 pont,viszont nagyon vontatott, ami sokat ront az élvezhetőségen, ez mínusz 6 pont,a látvány dob még 2-3 pontot,csak hogy igazságtalan lehessek. Az annyi mint 6 pont. Ámen.


Dead Set Trailer - 4DVD - Click here for more free videos

2009. augusztus 2., vasárnap

House (2008)

Kezdésként leszögezem: ez a ház nem az a ház. Nagy reményekkel fedeztem fel ezt a „House”-t, valami ősi ösztönnel azt érezve: ez remake-je lesz a híres és szép emlékű 1986-os filmklasszikusnak. Na, hát így hallgasson az ember mindenféle hülye sugallatokra, meg hatodik érzékekre, egyedül a pókösztön a megbízható. Ammeg nekem nincs, ráadásul nem hinném, hogy működne ilyen esetekben. Miután megszereztem, (tudom hülye sorrend), elolvastam, miről is szól és megnéztem a trailer-ét is. Akkor már persze nyilvánvalóvá vált: csak a cím ugyanaz, mert biztos nehéz lenne kitalálni komplikáltabbat. A kétmondatnyi leírás alapján én annyit vettem ki: ez valami szokásos sorozatgyilkosos film á lá „Fűrész”, keverve némi „Kocká”-val meg egyéb felkapott sztorikkal. Nagy tévedés kéremalássan. Mert az, hogy „egy pár az erdőben defektet kapva egy panzióba megy az eső elől, majd bezáródnak, és egy üzenet érkezik a kéményen át, miszerint csak akkor élik túl, ha egyikük hajnalig meghal”, nos elég erősen utal a fent említett kissé elcsépelt történetek másolására. Na, a lényeg: kiábrándítanám azokat, akik ilyesmit várnak, noha alapjaiban így is le lehet írni a sztorit.
De kezdjük az elején.
Jelen esetben vizsgált történetünket író írta. Tudom, ez különös manapság a 2 oldalas forgatókönyvek alapján összebaszott horrorfilmek idején, azért is említem meg. Ted Dekker, aki még Magyarországon ismeretlen, de Ámerikában bestseller-író, leginkább a keresztény-fantasy műfajában. (Eme áramlatnak legismertebbje Frank Peretti, -lásd: Visitation,- aki ebbe a sztoriba is besegített) Bizony, ennek is van létjogosultsága, nem csak az állandó zsidó és azok seggét nyaló fősodornak. Persze ettől még lehet szar, ugye, de mégis érdeklődésre számot adhat ez a kis tény is. A „Visitation”-t nem véletlenül említettem: a mozi direktora azonos. Robby Henson ráadásul Dekker másik művét is filmre vitte, amely a „Thr3e” címre hallgat. (Szintén horror…). Mindehhez egy igazi karakterszínész is társult, Michael Madsen személyében. Na jó, ez csak az én véleményem, szerintem az. Lássuk mit dobtak össze:
Mint említettem vitatkozó pár utazik valahol Alabamában, éppen házassági tanácsadóhoz igyekezve. Jack, a férj, jobban tenné, ha áramot vezetne, legalább háromszor pusztulnak el majdnem a balfaszsága miatt. Aztán egy baleset helyszínén a cseppet sem szimpatikus seriff (Madsen) útba igazítja őket. Naná, hogy „igen, levágjuk az utat az ismeretlen erdőn át”, USA-ban ez veszélyesebb, mint a disznóinfluenza, annak ugyanis nem volt ennyi áldozata, mint az ilyen könnyelműségnek a filmekben. Persze útra kiszórt vasak és defekt, több keréken is. Már áll ott egy kocsi, amelynek utasaival találkoznak később a panzióban, amelyet menedékként az eső elől találnak. Így már négyesben lesznek a nagyarcú Randy-vel és hozzáillő párjával. Nem, sajnos ez nem egy szexfilm, mert akkor ugye milyen egyszerű lenne innentől. Egyszer csak megjelenik a személyzet is, deviáns felnőtt fiukkal, a szülők bizonyára közeli rokonai lehetnek egymásnak. A helyzet egyre bizarrabb a hülye-familiával, de amikor lelépnének, az ajtó előtt egy fegyveres-maszkos barom várja őket, és zavarja vissza a házba a kis társaságot. Ő a „bádogember”, ahogyan vendéglátóik nevezik, aki később egy konzervdobozra firkált üzenetet juttat el nekik a kéményen keresztül: valakinek meg kell halnia, különben mindannyiukat kinyírja. Hamarosan kenyértörésre kerül a sor a házigazdákkal is, akik már bűnösöknek nevezik a menedékkérőket, és leegyszerűsítendő a dolgokat, maguk akarnak végezni velük. Ez aztán szétzilálja a menekülő csapatot, mindenki másfelé, a ház pedig mindenhol le van zárva rácsokkal. Rövidesen felfedezik, a falak mindenfelé sátáni jelképekkel vannak teli, és egyik meglékelt vendéglátójukból fekete füst száll. Ez már bonyolítja a helyzetet, nem szimpla gyilkosokkal van dolguk hőseinknek. Később kiderül: valóban mind a négyen bűnösek, múltbeli nagy vétkeik felelevenednek, és igazi pokoljárás veszi kezdetét.
Tartogat néhány meglepetést a film, ezeket nem lövöm le. Sajnos időnként beleveszünk a menekülésekbe a folyosókon és bolyongásokba, ez egy idő után elég unalmassá válik. Néha szürreális dolgokba botlunk, furcsa kamera-beállítások és erős színhatások kavarják fel a nézőt. Feszültség is akad, bár azért nem kellett vérnyomás-csökkentőt bevennem utána, de a kellemes végkifejletig azért sikerül ébren tartani a kíváncsiságot. Madsen remekel, és a többiekre sem lehet panaszunk, nekem főként Jack felesége, Stephanie jött be, no nem csak mint színész… Hehe(Sajnos nem találtam meztelen képet róla, hogy feltegyem…)
Mindent összevetve nem az, amit fanyalogva vártam, bár annyira egyedire sem sikeredett. Jó néhány elhasznált panelt alkalmaz, de manapság melyik horror nem?
Nézd meg nyugodtan, nem veszítesz vele semmit, mint én például a „Túlvilág szülötte” című trágyával 45 percet az életemből, mert tovább nem bírtam. A „House” alkalmas emberi fogyasztásra.
10/7