2009. július 23., csütörtök

Vakság - Blindness (2008)

Vakok közt a félszemű a király.”

A „Legenda vagyok”, „28 héttel később”, „Tooth And Nail” és a „Happening” után egy újabb apokaliptikus vízió. Úgy látszik, manapság erre van kereslet, érdemes lenne ezt pszichikailag is mélyebben boncolgatni, vajon miért élik virágkorukat az erre kihegyezett filmek, de természetesen én nem kívánok ilyen mélységekbe vágni a szikémmel, nem vagyok én Réz András. Szerencsére.
Ha mégis némi magyarázatot keresnénk, én azt mondanám, hogy valószínűleg a korszellem ébredezik, látván az emberiség feje fölött gyülekező sötét fellegeket, de egyszerűen az is előfordulhat, hogy olcsóbb kevés színésszel forgatni. A világvége – amely alatt mi nagyképűen az emberiség végét értjük – mindig is kelendő téma volt, és lesz is. Persze ebbe nem számolom a kereskedelmi szennycsatornák katasztrófafilm dömpingjét, amelyek lassan már „hurrikán versus meteor” mélységekben búvárkodnak, hiszen az más kategória, a fenyegető veszély ezekben sosem éri el a katarzist, a végső pontot, fajunk kipusztulását, vagy visszasüllyedését a „teremtés koronái” pozícióból a nullára.
Ha a „Blindness”-t hasonlítani akarnám valamihez, akkor egy „Triffidek napja” és „Legyek ura” ötvözetként tudnám a leghitelesebben ábrázolni, de azért a képlet nem ennyire egyszerű. Egy érdekes játék a gondolattal, az emberi természet sötét oldalának végzetszerűen újra és újra felmerülő témájában. Mi lenne, ha…?
Igen, gondolat. A mai nézőknek ez meglepő lehet ebben a műfajban, hiszen a szupermozivá avanzsált „Legenda vagyok”-ban is csak egy rohadtul erőltetett pár mondatos tolerancialecke tellett, méghozzá olyan központisággal, hogy az ember úgy érzi eme közhelyes lejárt lemez köré épült a film.
Persze ne várjunk Schopenhauer-i filozofikus szárnyalást sem, hiszen azért mégiscsak egy filmről van szó, amely, ha jellemezni akarnám, 85%-ban dráma, a maradékban pedig thriller.
A hatalmas forgalom közepén egy autó megáll, és nem is akar elindulni. Sofőrje egy ázsiai fiatalember. Egyik pillanatról a másikra megvakult. Szerencséjére (?) segít neki egy fickó, aki hazaszállítja autóján, majd el is lopja azt. Feleségével irány a szemész szakorvos, ám az nem tud megállapítani a különös betegségről semmit. Másnapra egyetlen biztos diagnózist tud felállítani a doki: a kór fertőző. Ő sem lát már. Mint ahogyan a kocsitolvaj, és a szemész többi páciense sem. Az ilyen sztorikban kötelező szkafanderes-légzőmaszkos alakok megérkeznek, és már viszik is őket karanténba. Az orvos felesége vele tart, azt hazudja, hogy ő is megvakult. Az elkülönített helyen eleinte csak páran vannak, és minden eléggé rendezetten folyik, hála a látó nőnek, de ez nem tart örökké. A fertőzés egyre több embert hoz közéjük, zsúfolásig megtelnek a kórtermek, amelynek velejárója a kosz, a káosz és a rosszabbik emberfajta megjelenése is. Afféle mini-társadalom alakul ki, ezáltal vége az ál-idillnek. Fegyveres őrzőik szabály megszegése miatt lelőnek pár újonnan érkezettet. Egy pisztollyal rendelkező barom kikiáltja magát a „hármas kórterem királyának”, és születésétől fogva vak cimborájával (aki ugye jelentős előnyben van a többiekkel szemben - ilyen is ritkán fordul elő) nekiáll zsarnokoskodni, amely az ételszállítmányok elosztásának uralásával jár. Először kaja az értékekért akció jön, majd amikor ez már az első körben lefut, következik a kaja a punciért követelés. Bár a doki látó felesége még mindig előnyben van a többiekkel szemben, mégis erkölcsei visszatartják a zsarnokoskodó balfaszok rendberakásától, de egy kényszer-orgia után, amelynek egy nő halálos áldozata lesz, bosszút áll.
Nemsokára felfedezik, hogy szabadok, nem vigyáz már rájuk senki, így szemünk elé tárul a világ, amelynek trónjáról az ember lezuhant. Az utcákon vak vezet világtalant, marakodás az élelemért, hasonlóan egy hazai bolt trappista-akciójához. Ez az igazi apokalipszis.

A film erényei közé tartozik, hogy alaposan érzékeltetni tudja a kiszolgáltatottságot, amelyet egy vak ember érez. A képi világa is segít ebben, nincs hatásvadászat inkább realista-melankólia és reménytelenség uralkodik. Ez nem negatívum. A társadalom-kritika megállja a helyét, és a reakciók is hitelesek. Komor és mocskos az egész az utolsó percekig. Julianne Moore, a szemész felesége nagyot alakít, bár eddig én csak egy filmben láttam őt, a „Next” című atomfos papirmasé FBI ügynöknőjeként. (Tanulság: sose nézz Nicholas Cage filmet!!!) Elismerésre méltóan játssza a gondoskodó hitvest, még azt is elviseli, hogy párja elkap egy kis „vakrandira” egy másik nőt. A többiek is hitelesen hozzák a botorkáló beteget, bár ez nem olyan nagy bravúr. Aláfestő zene alig van a film folyamán, de ami van, az némileg megöli a feszültséget, ám valahogy mégis illik a hangulathoz.
Ami nem jött be, hogy majd’ két órás lett az egész, ezáltal van benne üresjárat rendesen, ezt nem értem miért kellett. Egyszer mindenképpen ajánlatos megnézni, és egy kicsit átérezni, átgondolni.
És megtudjuk a végére, milyen is igazán látni. Már ezért is érdemes.
10/7

2009. július 11., szombat

Deadgirl (2008)


Egy igen figyelemfelkeltő fülszöveget olvasván igencsak kíváncsian vártam már eme film megtekintését. Egy női holttest, és begerjedt fiatalemberek. Mi sül ki ebből? Úgy értem, ez nem az a szokásos klisés helyzet, mint pl. fiatalok egy csoportja bulizni indul az erdőbe, vagy új lakásba költözik a házaspár, esetleg néhányan egy bezárt helyen ébrednek. Ezeket a témákat kurvára elcsépelték, könyörgöm, ne több ilyet!
A film direktorai nem igazán készítettek nagyobb és ismert mozit, ezért aztán nem sokat tudni róluk. Nyilvánvalóan független alkotás (nem hinném, hogy hálivúd vevő lenne ilyesmire, meg bármiféle ötletes és újszerű sztorira), azonban ez nem látszik meg az elkészült művön. Azaz, a maszkok, trükkök jók, a színészek is jól alakítanak.
Nézzük magát a munkát:
Rickie és J.T. jóbarátok. Az unalmas iskola helyett úgy döntenek, ideje egy kis iszogatásnak, úgyhogy irány a rég elhagyott bolondokháza, amely a városon kívül áll. Érdekes ötlet, ha én sörözni akarok, akkor elmegyek kocsmába, nem romos és kísértetjárta épületekbe, vagy ravatalozóba, sem pedig az erdőbe, de a franc sem tudja arrafelé milyen hülyeség dívik. No meg egy kocsmában nem sok esély van arra, hogy mondjuk találjunk egy kis kutya általi megkergetés után egy meztelenül lekötözött nőt. (Vazz, lehet, hogy nekem is máshova kellene járnom piázgatni???) A hölgy egy nejlonnal van letakarva, és testileg igen kívánatos, ráadásul még mozog is, bár beszélni azt nem tud. Álomnő. Bár a szemei egy kissé furcsák, és elég bozontos az én ízlésemnek ott puncitájékon, de azért megérne egy pár numerát… J.T. is így gondolja, ezért a tiltakozó Rickie-t szájonpattintja, és elhajtja a francba. Később felkeresi, és elnézést kér, majd visszahívja a titokzatos fehérnéphez, ahol borzasztó dolgot mesél neki. Ugyanis kitörte a nyakát háromszor a nőnek, de még mindig él. Demonstrációként belelő egy párat pisztollyal, és valóban: az tovább él. Vagyis inkább funkcionál szexuális játékszerként. Rickie még ezek után sem kívánja kihasználni az adódó lehetőséget némi kielégülésre. (LÚZER). Legközelebbi látogatása során már ott találja másik osztálytársát, Wheeler-t is, aki vígan keféli a hölgyet. J.T. ugyanis úgy gondolta, megossza a husit mással is. Ez már sok, ezért ki akarja szabadítani éjjel a ribit, ám csak félig megy neki, mivel az őrjöngeni kezd.
Rickie inkább tovább stíröli azt az élő csajt, Joanne-t, akibe szerelmes, ám ezért is jól összeverik, méghozzá annak a faszija. Wheeler is kap rendesen, és dühében kikotyogja, hogy van ám nekik saját szexrabszolgájuk, ezért aztán ennek jutalmaként arra kényszerítik őket, hogy mutassák meg a nőt. Jól rábaszik erre Joanne kemény párja J.T. pedig már szinte odaköltözik halott ribihez, mintha bele is szerelmesedett volna. Barátja azonban véget akar vetni már ennek az egésznek, főként mivel frissítésképpen elrabolják már az ő Joanna-jét. És végül beteljesedik egy szerelem. Nagyon romantikus, a maga bizarr módján.
Hát ez a nem mindennapi történet.
Ami zavaró volt, az az igen gyakori üresjárat, mintha elfeledkeztek volna arról, hogy ez egy horrorfilm akar lenni. Már a sokadik olyan múvi továbbá, amelynél megint odatenném a dráma jelzőt is, bár azzal nehezebb lenne eladni, bizonyára. Azt meg kell hagyni, érdekes, és a képi megvalósítása is jól sikerült. És igen, a vége felé bizony igencsak horror-jelleget kap. Én ugyan többre számítottam, pörgésre, nagyobb izgalomra, tudjátok, amit az ember egy horror esetén elvár, szóval nem csak horrorisztikus témát. Egyszer érdemes megtekinteni érdekessége miatt, de nem lesz kultusz belőle, az bizonyos. A nő állapotára nincs magyarázat, de az úgyis csak elrontotta volna a játékot, hiszen a valóságban sem találsz mindenre választ, főként, ha nem is igazán keresed, és megelégedsz azzal, amit kapsz. Esetünkben egy halott muffal. Pesszimista hangvételét csak fokozza a szomorkás zene, ez már megint csak nem tesz jót a feszültségnek, illetve annak hiányának. A film némileg perverz is, ugye, de az sosem baj, és kegyetlen is, mint maga az emberi elme. Igazi új generációs mozi, hiszen régen nem volt olyan alacsony szinten az emberi psziché, hogy valóban eszébe jusson egy kiszolgáltatott áldozatot (?) így kihasználni, mint a szereplő tinédzserek.
Aszondom, nézze meg a kedves olvasó, mert minden felsorolt negatívum mellett egy ilyen történetet nem szabad kihagyni. Nekromantikus.
10-ből 6 és fél.

2009. július 5., vasárnap

Péntek 13. - Friday The 13th (2009)


Nemrég megkaptuk, hogy mindig csak régi filmekről írunk. Ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig arról nem tehetek, hogy manapság olyan szar múvikat készítenek, hogy nemhogy írni róluk, de megnézni sincs az embernek kedve.
Engedvén a közvélemény nyomásának, haha, íme egy majdnem friss mozi, ebből az évből, ráadásul már éppen ideje volt megnéznem, hogy mit műveltek Jason-nel. Nem hinném, hogy a nosztalgia vetette elő a sufniból a jó öreg Péntek tizenharmadikát, attól tartok inkább a biztos lóra tevés klasszikus példájával állunk szemben. Most készülnek ugyanis a „Rémálom”, „Predator”, „Alien” és egyéb nagy sikerek folytatásai, előzményei, újraforgatásai, meg minden, amit egy rókáról le lehet még nyúzni. Már nincs új ötlet, nincs lendület, válság van minden tekintetben, hát előcibáljuk azt a tehenet, amely fix, hogy tejelni fog. (Figyelitek, mennyi állatos példa: biztos ló, róka és tejelő tehén…)
Mármost ezt nem panasz, bármennyire is úgy hangzik, inkább egy helyzetelemzés. Mindaddig örülök, amíg némileg tisztelettel nyúlnak ezekhez, és nem basszák el alaposan a klasszikusokat. Jelen esetünkben az elemzett alany nem sokat adott, de nem is vett el semmit a mítoszból. Csak egy plusz rész, amely ráadásul figyelmen kívül hagyja a legelső után következő folytatásokat, és rögtön onnan indul.
Fiatalok egy csoportja az erdőbe indul szexelni, meg füvezni. Már megint itt tartunk, de most komolyan vazz, egyszer már megnézném, hogy öregek egy csoportja indul az erdőbe szalonnát sütni és orvosi recepteket cserélgetni. Na szóval, ezeket a sablonfigurákat Jason természetesen rövidúton lemészárolja, és kurvára nem kár értük, főként a szilikoncsöcsű ribancért, mi a francért kell huszonévesen műanyag mell? Legutolsó áldozata azonban hasonlít az anyjára, ezért őt csak elraktározza, nem öli meg. (Ez az anyád vagyok Dzsészön már mintha el lett volna lőve eccer…) Ezt persze csak később tudjuk meg, de azért én elárulom. Telik-múlik az idő, és újabb vendégek érkeznek a Kristály-tóhoz. Egy motoros, Clay, aki eltűnt nővérjét keresi, Malvint. Akarom mondani Whitney-t. Na ő az, akit Jason láncra verve tárol. Összefut egy brigáddal, miközben eltűnt nővére képét ragasztatná ki a boltban. Igazi seggfejek, kezemet dörzsölve vártam, hogy a mi mumusunk lemészárolja őket. Van köztük mindenféle benetton-szín, mint a jehova tanúi katalógusokban, mert Ámerikában elkerülhetetlen, hogy egy néhány fős brigádban csak fehér emberek legyenek a tolerancia jegyében. De unszimpátiánkat nem csak ezzel vívják ki, hanem viselkedésükkel is, főként vezetőjük, a kőgazdag Trent, aki igazi gyökér. Apja nyaralójához igyekeznek, és nője (?) rögvest úgy érzi, hogy a testvérét kereső fiatalemberrel viszonyt kell kezdeni. A kapcsolat azonban nem fog kiteljesedni (azaz nem dugnak), mert bizony közbeszól majd Dzsészön.
Megtekinthetjük a juppi-életmód kellékeit is később, luxusnyaraló, dzsip, kishajó, és kicsinyeskedés. Trent „igaz barátai” nagy barmok, és figyelmeztetése ellenére elkötik a motorcsónakját, és ezáltal elhaláloznak. És még sokan, ahogy az kötelező egy slasher-ben. Bár nekem ennek ellenére elég „vérszegénynek” tűnt, mintha próbáltak volna inkább másra helyezni a hangsúlyt. Gondolom a feszültségre és az izgalomra. Mit ne mondjak, a film közepéig ez nem különösebben ment. Onnantól belendülnek a dolgok, és igen fantáziadús halálesetek is történnek. Clay és Trent nője felfedezőútra indulnak, majd ráébredvén, hogy valami nagy gáz van, bemenekülnek a marha nagy nyaralóba, és fekete szereplőnk hősként indul sárga barátja megmentésére, mire Jason egy gyönyörűszép dobással hátbaveti egy fejszével. Feledhetetlen pillanat, ahogyan a kamera kíséri a forgó-suhanó szerszámot. Aztán hősünk (miért, ki lenne más a hős, a lúzer kis nyafogó balfaszok?) meglátogatja a menedékként számon tartott apartmant, hogy egy kiérkező rendőrt is megöljön, majd nekiálljon leszámolni a maradék túlélőkkel. Hogy ez mennyire sikerül neki, azt meglátjátok.
Marcus Nispel neve nem ismeretlen a horror-rajongók körében. Ő rendezte ugyanis a „Texasi láncfűrészes” remake-jét, amely remek lett. (Ő fogja a Conan remake-et is készíteni, de Schwarzenegger nélkül mehet a levesbe…) A videoklip-direktor most újabb klasszikust kapott, de ez már nem olyan kiemelkedő munka, mint a másik. Látszik, hogy valami új ízt akart adni a dolognak, bár a történet, ahogy várható volt, nincs agyonbonyolítva Nem is vártam valami csavaros történetet, de azért a mai igények kicsivel magasabbak, mint a ’80-as években. Bár, nagyon lehetséges, hogy csak én vagyok hülye, hiszen egy slasher-ben azért mégiscsak elég mellékes a történet valamilyen szinten. A színészek meg sikongatnak, meg hullanak, Trent pedig kiemelkedően teljesít, ami azt jelenti, hogy nagyon durva módon halálozik el.
A lényeg a lényeg: egy újabb rész, bár kissé eltér a többitől, modern ízléseknek megfelelővé varázsolt alkotás, de kövezzetek meg: nem szeretnék folytatást. Ez is megvolt, és legyen elég ennyi. Be lett bizonyítva, hogy 2009-ben is lehet folytatni a Péntek 13.-at, nem csak a Freddy-vel harcoló faszságnak van létjogosultsága. Sajnos Jason nem volt önmaga, ha szabad ezt mondanom. Hiányzott a gyilkológép, az ikonikus mészáros, aki robotmód mozog, akinél magabiztosabb élőlény nem is létezik. Valahogy elveszítette a „tartását”, megy, gyilkol, de ez nem a mi kedvenc tömeggyilkosunk. Viszont kapunk feszültséget, noha néha túlzásba vitt unalmassá váló percekké válik egy-egy momentum. A képek néha annyira túlzsúfoltak, hogy keresgélnem kellett rajta a lényeget.
Érezni a tiszteletadást, nem egy „Rob Zombie”-féle „kurváramegreformáloméselbaszom”-féle hülyeség. Ha belegondolok úgy igazán, nem tudom mit vártam, és mit tennék én a sorozattal, de engem nem is fizet senki az ötleteimért, ezért ne is várjatok semmit. Az alkotókat viszont megfizetik, ehhez képest egy közepesnél nem sokkal jobb folytatást kaptunk. Nézd meg, ha rajongó vagy, de ne számíts valami nagy durranásra.
Jason újra él, de ezért nem volt annyira érdemes feltámasztani.
10/6