Xtro 2: A második találkozás - Xtro 2.: The Second Encounter (1990)

Ez is úgy indult, mint egy rendes nyugodt nap, amíg a Csabi meg nem kérdezte ’’ lenne-e kedvem az Xtro-2. filmről írni, én úgy is minden fosch-t megnézek ” (Ez nem is igaz. Hehe.) Pedig annyira volt hangulatom megnézni, mintha fogat mentem volna húzatni, lévén, hogy anno én már láttam ezt az 1990-es csodát. Mindegy, hős leszek, kibírom valahogy. Közben, ha unatkozom becsavarom a hajam, vagy kimegyek szendvicset gyártani. És nem is tévedtem sokat, ahogy teltek a percek egyre többször sandítottam az óra felé hangos sóhajok kíséretében. No, de ne szaladjunk ennyire előre…..

Valahol a hegyekben, sok száz méter mélyen, a föld alatt, titkos létesítményben. Indul a Nexus program. A cél: séta a túlvilágon egy teleport segítségével. Aki látta a "Légy" című klasszikust az tudja, semmi jó sem várható a dologtól. (Főleg, hogy megtudjuk, egy kísérletük már kudarcba fulladt Texas-ban, biztosan a Pameladzsoki-féle Dallas sorozatra gondoltak). A három bátor pokol-turista meg is érkezik, aztán el is tűnnek. Kellett a szerencsétleneknek oda menni!!!Barmok! A kutatók elkeseredésükben az első kudarc hőséhez fordulnak. Becses neve Ron Shepard, aki szemüvegben úgy néz ki, mint Stephen King. Igazi szuperhős alkat! Gyorsan verbuválódik a felmentő sereg, még négy katona. Pazar. Mielőtt, azonban bárhova is indulnának, váratlanul visszatér az egyik utazó. Amikor leveszik a sisakját, előtűnik a szerencsétlen kisminkelt pofija, bizonyára nem akart a túlvilágra menni make up nélkül. Nyugi, nemsokára úgyis meghal. Előmászik a (figyelem nem tévedés!) kis alien, utána egyből uzsgyi a szellőző rendszerbe. Ismerős valakinek? Beindul a mészárlás. A sötétből előtűnik az alien-hasonmás verseny győztese. Szerintem, H.R. Giger kölcsönadott a filmeseknek egy-két mintát a fel nem használt skiccei közül. Hőseinknek nincs elég baja a szörnnyel, még a labor biztonsági rendszere is bezárja őket. Az előre beprogizott robotok már csak ilyen kimértek és kegyetlenek. Győz a klausztrofóbia és előkerülnek a kétméteres fegyverek. Az egyik tudós hölgy pedig, Ripley-Sarah Connor keverékké alakul. Szereplőink egymással is viaskodnak, mert ilyen fordulat is kell, telnek a percek, rémünk kivesz egy-két ’’alkatrészt ’’ színészeinkből és megmutatja teljes valóját. Csak a feje alien, a többi testrésze nem oly kecses, mint ihletőjének. Ez van, egy újabb randa Elvis imitátor. Következik az ilyenkor szokásos szellőzőben menekülősdi. Meg az elkerülhetetlen hepppi-end.

Minimális béna történet. Ötlettelen, pedig nagy villanthatott volna ez a túlvilágra átmenős sztori. A szereplők jók, kb. annyira, mint a tv2 kórházas-sorozat színészei, sajnos a film végére többen maradtak életben a kelleténél. A trükkök is elég viccesek. Egyedül a zene, ami elfogadható. Tipikus második rész, a rosszabbik fajtából.

Gyenge 2-es. Ez van.


0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur