Danny Boyle nagy sikert aratott az előzménnyel, mondhatni a "Kaptár" által keltett zombi-reneszánsz hátán lovagolt a mozikba. Még akkor is, ha készítői (nem Danny Boyle-é, hanem a filmé...) röhejesen tiltakoznak a zombi-jelző ellen, hiszen itt az őrjöngő, hústépő, fertőzöttek Düh-kórosak, ami annyit tesz, hogy majdnem ugyanazok, mint az élőhalottak, ám mégsem... De oké, ne erőltessük a párhuzamot, ha ettől a különbségtételtől jobban érzik magukat az alkotók, és művészibbnek...
Az első rész mégis újszerűen hatott, leginkább a dolog emberi aspektusaira koncentrált, némi drámával fűszerezve köpte az arcunkba: ilyenek az emberek, ilyenek vagytok ti!
Hogy a felépített mítosszal mit sikerült kezdenie a brazil-szappanopera-nevű Juan Carlos Fresnadillo rendezőnek, az most a kérdés. Már annak, aki még nem látta. Nekem már nem kérdéses, bár kissé érthetetlen eme rész ünneplése (persze, készül már a 28 hónappal később is) és fogadtatása... De csapjunk a lecsóba:
Don és kedves neje boldogan éldegélnek, néhány kedves és kevésbé kedves idegen társaságában egy szépen bedeszkázott vidéki házban. Hazudtam, mert a boldogságra max annyi okuk van, hogy gyermekeiket a katasztrofális járvány kitörése előtt külföldre küldték egy kis vakációra, így azok megúszhatták Anglia teljes pusztulását. Egy kölyök befogadásával azonban magukra szabadítják a poklot, no nem házaló ügynökök törnek be hozzájuk, vagy Jehova Tanúi, hanem az áldozatokra vadászó őrjöngő fertőzöttek. Főszereplőnk van olyan fasza gyerek, hogy nejét (tudod, jóban-rosszban, tűzön-vízen...) lazán ott hagyja a picsába, és elmenekül, egyedül megúszva a támadást.
És a már sokat emlegetett 28 hét eltelt, mialatt megérkeztek szokás szerint, mint mindenhová, a jóságos ámerikái katonák, hogy a halott szigetországot újra életre keltsék. Megindul London nagy részének kipucolása, az élet lassan visszatér a kerékvágásba, elzárt negyedekben lehet letelepedni a külföldről visszatérő angoloknak, és a néhány túlélőnek is, mint Donnak, a gerinces férjnek. Gyermekei is visszatérnek Spanyolországból, akik boldogan veszik tudomásul apjuk életben maradását, meg szomorkásan (de tényleg nem törik magukat különösebben) anyjuk halálát, amiről apuci egy kissé megváltoztatta a történetét. A gyermekek, Tammy és Andy különösen alulmotívált cselekedetre ragadtatják magukat: csak mert nincs fényképük az anyjukról, kiszöknek titokban az ellenőrizetlen területre a régi házukhoz. Én megértem, hogy valahogy el kell indítani az eseményeket, de ilyen gagyi fordulattal... Mindegy. Csodák csodája, édesanyjukat élve találják a lakásban, aki ott bujdokol. Kiderül, miután mindhármukat elszállítják a katonák biztonságba, hogy anyuci valamiért immunis a benne lappangó Düh-kórra, mint kötelező minden ilyen filmben, tehát kölykei is örökölhették ezt a fasza genetikai tulajdonságot.
Nem zártam ám szívembe a filmet. Néha teljességgel indokolatlan tettekre vetemednek a szereplők, a családapa pedig mindenütt feltűnik, remélem ezzel nem akartak bármiféle drámai mondanivalót belepasszírozni, ha igen, akkor jelzem, nem ment nagyon. A poszt-apokaliptikus London egészen jól sikerült, de már a visszaköltözés is megkérdőjelezhető, legalábbis, ameddig nincs teljesen sterilizálva a terület. Vér van, izgalom is... Lenne. Itt jön az egész buktatója a fentebb említettek mellett. Minden akciót és vérnyomásemelő pillanatot elbasztak. Élvezhetetlen, és szinte semmit sem látni. Kamera rángatózik, sötétségből hirtelen fénybe vált, aztán vissza, a vágónak eltördelném azt a kurva kapkodó kezeit. A legtöbb esemény kivehetetlen, néha már fel is adtam a kínlódást, hogy kisilabizáljam, ki öl éppen kit, mi is történik, és kivel. Az epilepsziára-hajlamosak lehetőleg kerüljék a filmet, garantált a görcs, rajtam is eluralkodott a Düh-kór egy időre ettől, de aztán sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, úgysem látok semmit, és ez az érdeklődésem maradékát is elvette. Főként a csetlés-botlás a végén a sötétben, ahol csak egy éjjellátón keresztül láthatunk, illetve nem láthatunk semmit. A klisés mozzanatok, lásd: immunis szereplő, és hogy a katonák bezárják és mészárolják a nem fertőzötteket is, nagyon sok zombis, IGEN, zombis filmben előfordul. Persze itt Düh-kór van, amely az előző részben egy vércseppel is elterjedhet, köztünk legyen szólva itt szinte tapicskolnak a vérben, de néha nem igazán fertőz. Jogos haragom egy része pedig csalódottságomnak is köszönhető: mire volt ez jó? És mi jöhet még?
Láttam már szarabbat, mint pl. a "Dead Man Walking", meg "Flight Of The Living Dead", ezért nem kap szigorúan kettest. És a látvány, a hangulat, meg az akciók (már, amikor látsz valamit) mentőövet dobnak a filmnek. Egyértelmű 5-ös. Már a 10-ből.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése