2009. január 31., szombat

28 héttel később - 28 Weeks Later (2007)


Történetünk 28 héttel később kezdődik, mint a "28 nappal később", nekem pedig csak most volt rá érkezésem, hogy megtekintsem...
Danny Boyle nagy sikert aratott az előzménnyel, mondhatni a "Kaptár" által keltett zombi-reneszánsz hátán lovagolt a mozikba. Még akkor is, ha készítői (nem Danny Boyle-é, hanem a filmé...) röhejesen tiltakoznak a zombi-jelző ellen, hiszen itt az örjöngő, hústépő, fertőzöttek Düh-kórosak, ami annyit tesz, hogy majdnem ugyanazok, mint az élőhalottak, ám mégsem... De oké, ne erőltessük a párhuzamot, ha ettől a különbségtételtől jobban érzik magukat az alkotók, és művészibbnek...
Az első rész mégis újszerűen hatott, leginkább a dolog emberi aspektusaira koncentrált, némi drámával fűszerezve köpte az arcunkba: ilyenek az emberek, ilyenek vagytok ti!
Hogy a felépített mítosszal mit sikerült kezdenie a brazil-szappanopera-nevű Juan Carlos Fresnadillo rendezőnek, az most a kérdés. Már annak, aki még nem látta. Nekem már nem kérdéses, bár kissé érthetetlen eme rész ünneplése (persze, készül már a 28 hónappal később is) és fogadtatása... De csapjunk a lecsóba:
Don és kedves neje boldogan éldegélnek, néhány kedves és kevésbé kedves idegen társaságában egy szépen bedeszkázott vidéki házban. Hazudtam, mert a boldogságra max annyi okuk van, hogy gyermekeiket a katasztrófális járvány kitörése előtt külföldre küldték egy kis vakációra, így azok megúszhatták Anglia teljes pusztulását. Egy kölyök befogadásával azonban magukra szabadítják a poklot, no nem házaló ügynökök törnek be hozzájuk, vagy Jehova Tanúi, hanem az áldozatokra vadászó őrjöngő fertőzöttek. Főszereplőnk van olyan fasza gyerek, hogy nejét (tudod, jóban-rosszban, tűzön-vízen...) lazán ott hagyja a picsába, és elmenekül, egyedül megúszva a támadást.
És a már sokat emlegetett 28 hét eltelt, mialatt megérkeztek szokás szerint, mint mindenhová, a jóságos ámerikái katonák, hogy a halott szigetországot újra életre keltsék. Megindul London nagy részének kipucolása, az élet lassan visszatér a kerékvágásba, elzárt negyedekben lehet letelepedni a külföldről visszatérő angoloknak, és a néhány túlélőnek is, mint Donnak, a gerinces férjnek. Gyermekei is visszatérnek Spanyolországból, akik boldogan veszik tudomásul apjuk életbenmaradását, meg szomorkásan (de tényleg nem törik magukat különösebben) anyjuk halálát, amiről apuci egy kissé megváltoztatta a történetét. A gyermekek, Tammy és Andy különösen alulmotívált cselekedetre ragadtatják magukat: csak mert nincs fényképük az anyjukról, kiszöknek titokban az ellenőrizetlen területre a régi házukhoz. Én megértem, hogy valahogy el kell indítani az eseményeket, de ilyen gagyi fordulattal... Mindegy. Csodák csodája, édesanyjukat élve találják a lakásban, aki ott bújdokol. Kiderül, miután mindhármukat elszállítják a katonák biztonságba, hogy anyuci valamiért immunis a benne lappangó Düh-kórra, mint kötelező minden ilyen filmben, tehát kölykei is örökölhették ezt a fasza genetikai tulajdonságot.
Majd egy érthetetlen fordulattal apuci egy csók által elkapja a betegséget, és onnantól nincs megállás, terjed mint a tamagocsi-láz, mindenki össze-vissza harap mindenkit, bejut az ellenőrzött területekre is. A katonai válságstáb nem idegeskedik különösebben az egészen: likvidálni kell mindenkit, fertőzöttet, és egészségest. Szerencsére egy katona-doktornő úgy dönt, hogy főszereplő gyermekeinket kimenti, mert nagyon fontosak, márhogy genetikailag. Ebben segítségére lesz egy aranyszívű mesterlövész-baka, aki áldott jó ember. Aztán menekülés, menekülés, menekülés, meg futás, bújkálás a végkifejletig.
Nem zártam ám szívembe a filmet. Néha teljességgel indokolatlan tettekre vetemednek a szereplők, a családapa pedig mindenütt feltűnik, remélem ezzel nem akartak bármiféle drámai mondanivalót belepasszírolni, ha igen, akkor jelzem, nem ment nagyon. A poszt-apokaliptikus London egészen jól sikerült, de már a visszaköltözés is megkérdőjelezhető, legalábbis, ameddig nincs teljesen sterilizálva a terület. Vér van, izgalom is... Lenne. Itt jön az egész buktatója a fentebb említettek mellett. Minden akciót és vérnyomásemelő pillanatot elbasztak. Élvezhetetlen, és szinte semmit sem látni. Kamera rángatózik, sötétségből hirtelen fénybe vált, aztán vissza, a vágónak eltördelném azt a kurva kapkodó kezeit. A legtöbb esemény kivehetetlen, néha már fel is adtam a kínlódást, hogy kisilabizáljam, ki öl éppen kit, mi is történik, és kivel. Az epilepsziára-hajlamosak lehetőleg kerüljék a filmet, garantált a görcs, rajtam is eluralkodott a Düh-kór egy időre ettől, de aztán sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, úgysem látok semmit, és ez az érdeklődésem maradékát is elvette. Főként a csetlés-botlás a végén a sötétben, ahol csak egy éjjellátón keresztül láthatunk, illetve nem láthatunk semmit. A klisés mozzanatok, lásd: immunis szereplő, és hogy a katonák bezárják és mészárolják a nem fertőzötteket is, nagyon sok zombis, IGEN, zombis filmben előfordul. Persze itt Düh-kór van, amely az előzö részben egy vércseppel is elterjedhet, köztünk legyen szólva itt szinte tapicskolnak a vérben, de néha nem igazán fertőz. Jogos haragom egy része pedig csalódottságomnak is köszönhető: mire volt ez jó? És mi jöhet még?
Láttam már szarabbat, mint pl. a "Dead Man Walking", meg "Flight Of The Living Dead", ezért nem kap szigorúan kettest. És a látvány, a hangulat, meg az akciók (már, amikor látsz valamit) mentőövet dobnak a filmnek. Egyértelmű 5-ös. Már a 10-ből.

The Signal (2007)



A kísérleti filmekkel nehéz az ember dolga, mert vagy nagyon elvontak, esetleg full szar a minőségük és akad olyan is, ha csak egy pillanatra becsukod a szemed már elvesztetted a fonalat. A kvalitás a legtöbb esetben összefügg az anyagi problémákkal (ki akar pénzt beleölni egy eleve veszteséget termelő moziba), azonban ha mégis valami hatalmas csellel sikerül producereket találni, akkor sikerülhetnek kellemes meglepetések is

Adott három tehetséges fiatal rendező, akik ebben az alkotásban 3 fejezetre osztották a művüket. Állítólag egymástól tök függetlenül forgatták le részeiket, ami persze egy történetté állt össze. Szóval három rendező, három szegmens. Ez még nem lenne nagy dobás, esetükben azonban ez egy horror-film.

Bemelegítő képsoraink alatt megcsodálhatjuk menyire szar érzés egy szadistának kiszolgáltatva lenni. Több hölgy van a sufniba zárva, mint kerti szerszám. Odakünn a fák alatt, még látótávolságon belül, a kedves hentes éppen mészárol egy másik áldozatot. Több mint kellemetlen. A szabadság látszólag, csak pár lépésnyire van….

1. adás.
Őrült szerelemben.

Mya és Ben, a hűtlen pár arra ébred, a tv magától bekapcsolt (ez nem nagy kunszt), de az esti híradó helyett csak furcsa vibrálást meg fényeket ont. A telefonokból is csak statikus zörej a megszokott búgás helyett. A pannon kikapcsolta az előfizut gondoltam, vagy valami sokkal misztikusabb áll a háttérben. Észrevettétek, hogy az amerikai nők szex után mindig melltartóban vagy pólóban alszanak, és csak a pasik meztelenek? Szóval Mya a hűtlen, minden érvelés és nyáladzás ellenére hazaindul férjéhez. Az út viszont nem a szokásos monoton autózgatás. A parkolóban talál egy sérült embert, hazaérve a lakás előtt is mindenki furcsán feszült. Otthon sem a család meghitt csendes békéje várja,helyette apa hazahozta a haverjait sörözni, parti van készülőben. Itt is a tv-ben az a fura jel van a megasztár helyett. Apa jó közelről meg is bámulja az lcd-t, minek következtében picit nyomott lészen a hangulat. Lewis, anya férje elveszti a kontrollt és lakberendezőnek áll baseballütővel. Nem mellesleg közben szétcsap a cimborák között is, ha már nála az ütő. Mya a folyósóra menekül, ahol már dolgozik egy bakkattant kollega egy bazi nagy metszőollóval. A szomszéd csaj, akihez bekopog segítséget kérni, na ő sincs már csúcsformában. A helyzetet gyorsan orvosolja Dr. Metszőollós. Mindenki megzuhant teljesen. Szerencsére hősnőnk egy asztal alá bújva megmenekül, hehe. Igazi horror.

Másnap reggel felkerekedik, hogy megvalósítsa dédelgetett álmát a szeretőjével. Egy túlélővel összefutva megtudjuk, az utcán is nagy mészárlás volt. Elkezdődik a menekülés. Hősnőnk gyorsan egyedül marad.

2. adás
A féltékeny szörnyeteg.

A történet a 40. perc környékén érdekes fordulatot vesz. Az eddig komoly horror átcsap fekete humorba. Elég beteges és nagyon vicces. Érdekes elgondolás. Nekem tetszik. Picit zavaró, ám ugyanakkor mégis kellemes ez az éles váltás. Az addig Mya életére törő gonosz férj, hirtelen központi figura lesz. Az egész jelenet kibaszott komikus, vagy inkább abszurd. Csak itt az átlagnál sokkal brutálisabbak és morbidabbak a szereplők. Negyedóra móka után úgy tűnik el ez a fázis, mint amilyen váratlanul jött. A komikum átmegy felismerésbe, a felismerést felváltja a brutalitás. Érdekes átmenet. Én meg csak ültem letaglózva.

3. adás
Menekülés Terminusból.

Ez a fejezet Ben-ről, a szeretőről szól. A film, ha nem is talál vissza a mókás kitérő előtti mederbe, de rendesen megy a maga által kezdett út mentén. Lesznek csomókban álló véres hajak, bedagadt arcok, (jellemábrázolások?), no meg egy beszélő levágott fej. És sok vér rendesen, mégsem megy semmi a film rovására. A hiányok kiegészítik a hibákat, még ha nem is fedik el. Sodor minket a történet. A film végére marad elég kraft.

Én szeretem ezt a világvége utáni hangulatot. Ráadásul ennek a filmnek van kezdete és (majdnem) vége. 3- részre bontva. 3 alkotó keze munkája, mégis van egység. Van kapocs. Gondolom nagy hatással volt rájuk Tarantino és Guy Ritchie. Nem hanyagolandó tény, hogy a zene is fasza. Kellemes meglepetés. Számomra ez a tavalyi év meglepetés horror-filmje és egy jó ideje a legjobb, amit láttam. Persze ez csak az én véleményemet tükrözi.

Ha mindenképpen hasonlítanom kell más filmekhez, nekem először a "28-nappal később" jut eszembe, az első fejezet hangulata miatt. Más helyeken is párhuzamba lehetne állítani a kettőt, de minek. Annyi dicséret után egy kis negatívum is. A kép nem a legélesebb, sőt néhol gagyi. Sok helyen nem az alkotok profizmusa kerül előtérbe, pedig úgy hírlik, értik a dolgukat. A film végére belőlem is előtört az értetlenség, ha a jel hatására mindenki, aki érintkezett vele, dühöngő őrült lett, akkor főhőseink meg miért nem? Előferdülnek más kisebb hibák is, de ezeken kár lenne lovagolni... Remélem egyszer majd valakinek bevillan, hogy esetleg lehetne szinkront is dobni a filmre. Szóval, nem figyelembe véve a kisebb hibákat és nem feledve a tényt, miszerint ez nem egy hollywood-i film, és osztunk-szorzunk akkor egy kurvajó filmet kapunk, mert megérdemeljük….

10/9


2009. január 27., kedd

Midnight Meat Train (2008)


"Látom a horror jövőjét: a neve Clive Barker."
Ez egy rohadt elcsépelt mondat, amelyet azonban én is kötelezőnek tartottam elsütni, maga a nagy Stephen King mondotta ezt róla, és én nem kívánom kétségbe vonni szavait. Nem is nagyon tudnám, hiszen a "Hellraiser" című nagyszerű és perfekt műve számomra a horror alfája és omegája. (Persze nem az x-edik részek...). De említhetem a "Kampókéz", vagy az "Éjszaka szülöttei" című filmeket is, hogy a kép kissé világosabb legyen. Mindenesetre Barker "friss vért" hozott a némileg megfáradt műfajba, néha egyenesen filozófiai magasságokba ívelve a horrort. Ötletes, újszerű és beteges látomásai nemcsak novelláiban, könyveiben, hanem képregényen és moziban is megállják a helyüket. Illetve moziban nem annyira, példa erre éppen boncolt filmünk is, hiszen a Lions Gate nem szarozott sokat: Amerikában kb. 100 filmszínházban mutatták be, aztán tolták is ki DVD-re, mindenféle promóció nélkül, állítólag a próbavetítés nézőinek nem jött be. Be ne szarjak, micsoda igényesség hírtelen olyanoktól, akik a Fűrész 156. elcsépelt részeit dobálják piacra, nem beszélve az amerikai tesztközönségről, akik képesek néha bármit megzabálni...
Mindegy, ízlések és pofonok. (Márhogy nekem van ízlésem, ők meg pofont érdemelnek...). Én hülye viszont tényleg utoljára hittem az ilyen elbaszott beharangozóknak, és már-már bennem is kétely merült fel a mű irányába, bár Barker neve eddig mindig garancia volt a jó sztorikra. Kellemesen csalódtam.
1984-ben vetette papírra ezt a rövid történetet, aminek címét "Éjféli hús-vonat"-nak fordíthatnánk, ha nem hangozna nagyon szarul. Főhősünk, Leon, fényképész, s bár tehetsége van a dologhoz, a témaválasztása nem az igazi. Legalábbis ez a véleménye annak a tehetős tárlatvezetőnőnek, aki irányelvként az a jótanácsot adja: készítsen fotókat a város sötét oldaláról is. Mivel karrirjének beindulása múlik rajta, nem rest, és nekivág az éjszakai életnek.
Megment egy fiatal ázsiai nőt néhány "sztrítfájter" bicskás kölöktől, majd a lány elbúcsúzva tőle felszáll a metróra. Legközelebb egy újság képén látja viszont: keresik, mert eltűnt, valószínűleg ő látta utoljára. (No meg az a marhatagló, amivel agyoncsapja gyilkosa...) Szar ügy, de semmi komoly, tűnnek el emberek, valószínűleg a suhancok kapták el, gondolja, és el is megy a rendőrségre, ahol megköszönik a segítségét, és le sem szarják különösebben.
Leon nem hagy fel kirándulásaival, és hamarosan sikeresen bele is fut a gyilkosba. Bár még nem biztos benne, hogy a nagydarab mészáros (valóban ez a foglalkozása) öldögél, de egyre inkább meggyőződik róla. A dolog kezd kissé mániájává válni, kideríti, hogy az utóbbi 100 évben (!) folyamatosan tűnnek el emberek, valahol a metro környékén. Nyomába ered a killernek, önmagát is veszélybe sodorva alaposan, és folyamatosan fényképezi, míg végül szemtanúja lehet néhány ember "kikészítésének", és húskampóra akasztásának, amúgy jó hentes módjára. Csakhogy fényképezőgépe eltűnik, (nem írom le, hogy hogyan), és a kutya sem hisz neki, még kedvese is kételkedik, mint a jó mennyasszonyok általában.
Megindul a végső leszámolás, lenn a metróban, mígnem valami iszonyatos dolog sül ki a végére, ami hál'Istennek magasabbra emeli az egészet egy egyszerű sorozatgyilkosos-thrillernél. Nem beszélve a befejezésről, amit azért gyakorló horrorfilm-néző elég könnyedén sejthet már a vége felé, de mégis, a magyarázat ütős.
Hullák, szemkiszedés, gyilkosságok, vágóhíd, húskampókon lógó hullák...és sok-sok vér. De ez persze szerencsére társul a megfelelő gyomori izgalommal, és egy nem túl hosszú novellából kihozható jó történettel. A rendezés érdekes, furcsa effektek színesítik a filmet. Vinnie Jones (Blöff, A ravasz, az agy...) mint faarcú tömeggyilkos: ez egyenesen álomszerep számára. A befejezés, még, ha könnyen kitalálható, akkor is brutális és hátborzongató: kellett bele ez a természetfeletti szál is, legalábbis nekem...
Barker mester nem tagadta meg magát, és ismét egészen beteges művet adott ki keze alól, ne higgyetek senkinek, csak nekem: nézzétek meg. A többi történetéhez képest nem nagy csattanás, viszont a mai horror-fos tengeren eléggé felülemelkedik. Megérdemelt volna egy kis felhajtást, jobban, mint a futtatott filmek, de ez van, a lényeg, hogy megnézhetjük.
Megkapja a 9-est, a mínusz 1 az csak a sokáig elhúzódó végső összecsapás miatt van.
Ha nem is fogjátok ezentúl kerülni az éjszakai metrózást, de gyakrabban fogtok a hátatok mögé nézni odalent...

2009. január 23., péntek

100 Millió évvel I.E. - 100 Million BC (2008)


Hála az égnek, nagyjából kezd lecsengeni az a rohadt dinó-mánia, amit a "Jurassic Park" indított el kétes útjára, megszülvén rajzfilmeket, mekdonálcos szir-szarokat, könyveket és mozgóképeket. Minden kölyök hamarabb ki tudta mondani a Tyrannosaurus Rex nevét, mint a szüleiét, és az irtózatos ősgyíkokból puha plüssállatkák lettek.
Szerencsére ezek a komolytalan hulladékfilmek egyre ritkábbak, de én, Robotzsaru kollégámnak köszönhetően megtekinthettem egyet. (Baszd meg Robi!!!) Vesztemre, mondhatnám, de nincs jogom erre, hiszen megkaptam a figyelmeztetést: ez FOS. Így, csupa nagybötűvel. Legyen ez egy palackposta, kedves olvasók egy olyan embertől, aki a közért feláldozta önmagát, és utolsó erejével írja le a konklúzióját erről a szarról...
Hozzá kell tennem, hogy gyermekkoromban elbűvöltek a régi jó fekete-fehér filmek, amelyekben általában a lényeg az volt, hogy valami hülye robbantással kiszabadítanak (vagy életre keltenek) egy kurva nagy őslényt, aki ezért hálából alaposan összekócolja a papírmasé városokat (általában New York-ot). Persze ezeket nem nézhettem orrvérzésig, hiszen csak nagy ritkán adtak valami külföldi csatornán ilyesmit, azt is matiné-időben. Harminc évesen már nem igazán birizgálja a libidómat ez a téma, főként ilyen ruppótlan köntösbe csomagolva. Pedig milyen jól hangzik: kaland a múltban, azonnal magunk előtt látjuk Doyle "Elveszett világát", aztán marhára pofára esünk, mert szó sincs erről. Sajnos. Mert jól indul az egész, lehetett volna ilyesmi is, de a végére sikeresen elbasszák az egészet... Vagy inkább a történet 20. perce táján.
Tehát:
Argentínában hegymászók fedeznek fel egy barlangot, amely ki van pingálva rajzokkal. Hogy nem ősemberek koszolták tele a falakat, az bizonyos, ugyanis egy felíratban "Rita Hayworth", az '40-es évek szexszimbólumának neve van említve. Ugrunk egyet, és szemmel láthatóan kőkemény katonák érkeznek egy bázisra, ahol kiselőadáson felvilágosítják őket a rájuk váró feladatról. Ahogy most én is Benneteket: egy, a haditengerészetnél szolgáló tudós (vajon miért zsidó az összes tudós a filmekben???) elveszítette az öccsét, de nem ám akárhogyan. Hallottatok már a "Philadelphia-kísérletről"? Én anno sokat olvastam erről. A lényege: 1943-ban az amerikaiak bazinagy elektromágneses mezővel kísérleteztek, ami eléggé balul sült el. A film sztorijában is így esett, visszadobtak 70 millió évvel ezelőttre egy csapat katonát, ám ottragadnak a múltban. És napjainkban érett meg az idő arra, hogy utánuk küldjünk még egy kis egységet, mert érdemes feláldozni ezért újabb embereket. A társaság a szokásos, vannak vagy tízen, vezetőjük folyton kiabál velük és lányoknak szólítja őket - ez valószínűleg valami meleg dolog lehet. Naná, hogy belevágnak, ki ne tenné meg önként, hogy a majdnem biztos halálba menjen?
Az utazás sikerül, és kapásból egy tag (a nigger) rosszul landol: bele egy fába. Már megérte az egész... A dzsungelszerű világ rengeteg veszélyt tartogat: van akit egy virág köp pofán, majd belerohan a tóba, ám ott vár rá egy sokfogú valami, ami hamar be is zabálja őt. Majd vezetőjüket rabolja el egy röhejes jelenetben gyilkos ratyi-szaurusz, mire az űberkommandó pánikba esik (?), és nagy rohanásba kezd. Még szerencséjük, hogy az ottragadt társaság néhány tagja feltűnik, és megvédi a nyakig felfegyverezett katonákat néhány hegyes bottal...(???). Megtudjuk, hogy hat éve foglakoznak a túléléssel a múltban, és nagyon rutinosak. Van köztük két nő is, naná, de persze a katonanők nem debella tahók, hanem jó muffok, ahogyan mindenki elképzeli. A barlangba menekülnek ahányan maradtak, és ott várják a másnapot, hogy visszainduljanak a jelenbe, ami nekik jövő... (Itt van egy jó poén: a barlang-rajzoló faszi, aki leginkább Szombathy Gyulára hajaz az Űrgammákból, egy repülő csészealjat is firkál a falra.)
Megindulnak reggel, vissza ahhoz a ponthoz, ahová érkeztek, mert csak onnan juthatnak vissza a jelenbe. Ezt nem értem speciel, mivel az időutazó-készülék egy maréknyi cucc, amit a végén csak úgy hajigálnak, miért nem vágta valaki zsebre? De törvényszerűen hullanak az úton, mint a legyek, van, akit szárnyas hüllő, egy pterodactylus ragad el, komikusan néz ki, és többen felfalódnak egy piros ősgyík által, aki, mint kiderül, nagyon rühelli az embereket.
Teleport persze csak úgy működik, ha valaki bezárja a "kaput", ezért natürlich az öreg tudós ott marad, önként.
És ismét a jelen, csakhogy légy a levesben: a piros szaurusz átjött napjainkba. Na, eddig még elviselhető volt az egész: innentől már erősen fészekelődni kezdtem, no nem az izgalom miatt.
Egy ekkora kísérletről 5-6 ember tud? Ne má'. Menekülés közben leadva a vészjelzés: C KÓD, 423-AS HELYZET. Van olyan titkos jelzése a haditengerészetnek, amely az elszabadult emberevő őslényekre vonatkozik? Ezek aztán tényleg mindenre fel lehetnek készülve.
Helikopterre föl, ahonnan a film végéig még legalább ezerszer megmutatják a várost felülnézetből. Gondolom ez a kis kirándulás volt a filmben a legdrágább, ezért büszkélkedtek vele ennyire...
De múltból mentett hőseink nem szaroznak: kiugranak a helikopterből, hogy majd ők fegyvertelenül legyőzik a szörnyet, ezért (?) négyfelé válnak és szaladgálnak ide-oda. Puff neki, elég ideges lettem ekkorra már, nem is csodálom, hogy a dinoszaurusz is felrúgott néhány autót, amelyeknek érdekes módon nem sok baja esik. Mert ugye nincs jobb dolga egy több milliós városban, minthogy 4 hülyegyereket zavargásszon, ahelyett, hogy felfaljon mondjuk néhány japán turistát, vagy egyen egy jót a mekdonáldszban a vendégekből??!!
És futkároznak céltalanul, itt már hatalmas mértékű bugyutizmust ötvöznek ál-pátosszal felöntött hősiességgel, ami egyenesen hátborzongatóan értelmetlen és szar. (Mint ez a mondat...)
De a megoldás: becsaljuk egy alagútba, és ott majd lesz valami. valóban lesz, a zsidó tudós fiatalkori énje megjön a múltból, vagy honnan, négyszer pörgettem vissza, de akkor sem igazán fogtam fel, mi a helyzet, és jól legyakják a szemét vörös szörnyeteget. Aztán több, mint tíz percig ölelkeznek, mindenki mindenkit, ekkor már egyenesen imádkoztam a végéért, és bekövetkezett a csúcspont: THE END.
Ez egy hülye tv film, nem is értem, hogy a tv 2, vagy a másik szennycsatorna hogyhogy még nem adta le? Valószínűleg túl friss még. Mondjuk jobb is így, ha reklámmal teletömve kellene megnéznem, valószínűleg kómába estem volna. Így is most tanulom újra az összes alaptevékenységet, mint írás, olvasás, evés, űrítés. Hatásos egy film. Színészi játék nem sok, a főszereplő Christopher Atkins, a Kék laguna bongyor-hajú főhőse, kegyetlenül unszimpatikus. A trükkök még a 40-es években is jobbak voltak. Kukába az egésszel, vagy rakd az Alien Vs. Hunter mellé. (Szintén a kukába...)
10/1

2009. január 19., hétfő

Living Hell (aka Organizm) (2008)


Kedves rémüldözni vágyó! Ha már eleged van a vámpíros, zombis vagy esetleg a mindig szomorú arcú japán kislányos filmek tömkelegéből, akkor itt van nektek a vadiúj gyilkos növény (indák, vagy gyökér izék) rémsége.

A nyitó jeleneten már a rádióból halál-sikolyok hallatszanak. És már támad is a gyilok inda. Elég röhejes a kezdés, szegény csórikám pisztollyal lövöldözik a földből előbukkanó gyökerekre. Na jó, ez még nem lenne ok a mókára, de láthatjuk azt is, hogy nem árt neki a robbantás, és simán összehajtogat egy harckocsit. És még el sem kezdődött a film!

Ugorjunk is mindjárt vissza az időben 33 évet. Szadó-mazó anyuka gyötri gyermekét, vagy csak valami tényleg igazán fontosat akar belevésni a buksijába. Majd azon melegében következik egy kis Barátok közt előtti esti családirtás. Szerencsére ez csak főhősünk visszatérő rémálma és nem a mienk, aki éppen Benell városkába tart. Pont arra a katonai támaszpontra ahol elkezdődött a film (ezek szerint mégsem olyan titkos az a bázis). Szóval az U. S. Army éppen felszámol egyik vidéki ’’telephelyet”, hogy a földet visszakaphassa az ott élő indián törzs. Kis csel árán Frank Sears (Johnathon Schaech- Szalagavató) bejut a bázisra. Picit győzködnie kell az illetékes elvtársat, hogy a mélyben valami nagyon rossz dolog van elrejtve. Mivel a hadsereg mindig hallgat a civilekre, ezért leugranak a pincébe. Semmi említésre méltó, még a ph érték is normális. Frank hülye ötletének hála elkezdenek kutakodni a lezárt szobában és egy lefalazott helységben egy nagy tartályt lelnek. Szerintem nem kéne buzerálni! Sajnos a specialistákon nem segít sem a 3. műszak című sorozatból importált Bosco, sem a kék védőruci. Csak az menekül meg, aki gyorsabban fut, mint Forrest Gump. A gyökér elszabadul. Elég mókás mikor is az egyik áldozat, mint egy szatír széthúzza a zubbonyát, hogy mi is láthassuk mibe fog belehalni. Én meg majdnem a röhögésbe pusztultam bele. Muszáj egy kis komolyságot magamra erőltetnem, ez egy komoly mű. Ágyő katonák, ágyő Bosco. Ezek a szerencsétlenek is gépfegyverrel lövik a gyökeret. Frank, aki nem Sinatra és elhunyt Bosco özvegye Carrie (Erica Leerhsen –Texasi láncfűrészes) nem tud a fenekén megmaradni, keresik a bajt. Az öreg boltos indiánnak hála egy elrejtett filmtekercsre bukkannak. Még szerencse. Már kezdtem aggódni.

Hősünket és bátor kísérőjét megtámadja az organizmus, ahogyan ők nevezik, mégis túléli a randit. Nem írom le miért, úgyis rájön kinek lesz annyi elvetemültsége, hogy megnézze ezt a remeket. Frank lelkiismeretétől vezérelve jóvá szeretné tenni bűnét, és különben is Ő immúnis a nővényre. Ezt akármelyik háziorvos megmondhatja, se pollen, se parlagfű. Most már kézzel irtja a gyökereket erősebb, mint Fehérlófia, aki szintén pusztakézzel tépte ki a fákat.
Hogy ne legyen oly eccerű a finálé, még a hadsereg küld sok-sok harcedzett katonát. Akik ahogy az ilyenkor szokásos, tehetetlenek. És már el is értünk a történetnek azon részéhez, amikor elkezdődött a film és a manus pisztollyal lövöldözte az indát. Jön még egy kis gyomirtás és hál Isten a filmnek is végre vége.
Richard Jefferies-nek nagy falatnak bizonyult a rendezői sámli (Utoljára 1982-ben forgatott). Tipikus elszabadult valami titkos és félelmetes rémség film, mi meg nem fogunk beszarni. A kötelező idétlenségekkel és szánalmas jelenetekkel. Miután én nyár környékén sok időt töltök fűnyírással és kertünk rendezgetésével, nem ijedek meg holmi liántól. Esetleg, ha Tarzan himbálódzik felém rajta, akkor talán. Nálam bukta ez a film. Pedig elég tetszetős volt a trailer. Szívem szerint nem ajánlom senkinek a megtekintését. Esetleg kertészeknek, oktatófilm gyanánt, de nekik is csak félve merem. Kizárólag csak egyszer megnézős film. Közben lehet bármi mást tenni, nyugodtan kimehetünk a TV-nk elől úgysem maradunk le semmiről.

2009. január 18., vasárnap

À l'intérieur (2007)

A francia filmművészet nem csak "Zsérárdápárgyő" és "Zsánrénó". És nem csak a hálivúdba disszidált Aja fivérek készítenek horrorfilmeket Galliából elszármazva.. (Na jó, ők mondjuk nem igazán tisztavérű franciák, sőt... Ugye vágod, miről beszélek, ez nem polkorrekt...)
Az európai horror pedig nem csak olasz és spanyol nemzetiségű.
Összehoztad? Oké, tehát egy francia moziról van szó. És ezzel bizony a tökéletesen ismeretlen "Carnet Jove Jury Award"-on díjat nyert nyeretlen kétéves rendezője Alexandre Bustillo, aki ráadásul megírta ezt a sztorit. Mondjuk, nem hinném, hogy 3 ív papírnál többet tett ki a forgatókönyv, és tudom, hogy ez hülyén hangzik, de számomra nem is különösebben baj. Mert az alkotás nem rossz.
El is regélem egy rövid összefoglalóban a történetet:
Egy borzasztó autóbalesettel kezdünk. Figyeljünk oda, mert az egésznek ez a motívációja, mondhatni a kulcsa. Főhősnőnk, Sarah faszán belecsapódik egy másik kocsiba, ami már csak azért is szar dolog, mivel a 6. hónapban van. Párja meg is hal.
Úgyhogy elég elbaszott hangulatban leledzik később is, a szülés előtti napon. Mert szerencsére a gyermeknek nem lett semmi baja. A kórházból haza is megy, ahol nem sokat pihenhet félhomályos lakásában, mert egy nő bezörget, hogy ugyan engedje már be. Sarah szerencsére nem nyugdíjas Mariska néni, aki mindenkit beeresztene, ezért elküldi a látogatót, ám az néhány mondattal tudomására hozza, hogy ismeri őt. Aztán lazán beáll a totál üveg teraszajtóba, ahol jól le is lesz fényképezve (főszereplőnk újságokba készít fotókat...), és ököllel belezúz az ajtóba, majd eltűnik, miután a rendőrség értesítve lett. Nos, a képek szarok, sötétek, és nem nagy támpont a fakabátoknak, akik ráadásul el vannak foglava teljesen a külvárosban gyújtogató koszos élősködő bevándorlók pofátlan hőbörgésével. Ezt nem ők mondják, hanem a saját véleményem.
Tehát természetesen a hekusok elpályáznak, és nyugodtan fekszünk le alukálni. Mígnem a köldökbe nyomott ollóval ébredünk. Az még gondolom szarabb lehet a másnapos felkelésnél is, bár nem vennék rá mérget. Egy őrült kurva gyermeket szeretne, és lehetőleg ilyen instant módon, azaz egyenesen anyuka pocijából kivágva. Sarah érthetően nem tolerálja ezt a módszert, még ha esetleg nagy segítség is lenne a gyermektelen hölgyek számára, ezért sietősen felkapja a vizet, és elmenekül. No, nem a házon kívülre, mert az snassz, csak a fürdőszobába. Be is zárkózik rendesen.
És megjönnek a vendégek: Jean-Pierre, a főszerkesztője, aki a zavarodott gyilkos nőre azt hiszi, hogy Sarah mutterja, mert az kedvesen beinvitálja őt a lakásba. Később megérkezik a valódi is, akit tévedésből alaposan nyakonszúr saját leánya, és vadul elvérzik. Aztán főszerkesztőnk is piszokul meghal, a magam részéről sok ilyen újságíró-gyilkolást megnéznék itthon is...
Menekülő hadművelet alatt Sarah keze a kilyukasztott ajtón keresztül oda lett szegezve egy ollóval a falhoz. Hogy ne unatkozzunk megérkezik három rendőr és egy arab fogvatartott, akik szintén elhaláloznak, nem éppen végelgyengülésben. (A lázongó bevándorlóért nem kár.)
És megindul a szülés... Ami borzalmas.
Mit is mondjak? Érdemes megnézni. Felejtsd el hálivúdot, nézd meg ezt. Garantáltan nem fogják remake-elni a brutalitása miatt. Mert a vér folyik, sőt spriccel folyamatosan, valószínűleg több hektoliter, arról nem is beszélve, hogy egy férfinak az áldott állapotban levő hölgy kegyetlen bántalmazása eléggé ökölbe szorítja a kezét. Na jó, kivéve az emósoknak. Nincs felfokozó vonósnégyes, csak úgy megesnek a rohadt csúnya dolgok, szinte zene nélkül. Sajnos azonban a kurva "ne kapcsolj villanyt" mentalitás itt is győz, holott egy normális ember első reakciója a lakásban fenekedő veszélyre, hogy az egész házat kivilágítja. Mindegy, megszoktuk ezt a baromságot.
Viszont kegyetlenségből és vérből, iszonyból nincs hiány. Sajnos még egy macskát is megöl a gyilkos muff, ami engem nagyon megrázott, mivel nagy macskabarát vagyok...:) Az atmoszféra nyomasztó minden pillanatban, ráadásul folyton láthatjuk az anya testében a gyermeket a legdurvább akciók közepette, egy gyakorló apuka (mint én) gyomra ilyenkor eléggé összeszorul. Lehangoló, félelmetes, durva, brutális és kegyetlen befejezés. Nehogymá' ne kapjon egy 8-ast a tízesből... (A gyengébb osztályzást sajnos a főgonosz motivációjának elcsépeltségével is magyarázhatom...)


2009. január 15., csütörtök

Szanatórium - Insanitarium (2008)

Mindenki követ el hibákat, van ki többet is. Magam is közéjük tartozom. Elkések, sokszor este eszem, kiröhögöm a főnököm (persze, csak a háta mögött), vagy csak leülök filmet nézni.

Szóval a hibák száma végtelen. Emigyen történhetett meg, hogy egy késő éjjelen leültem rémüldözni a gépem elé. Semmi komoly elvárás, nem érhetnek meglepetések már sok ilyen filmet láttunk, és tényleg minden megy a maga monoton módján. A filmesek ötlettára szokás szerint kimeríthetetlen, de majd mindjárt elmesélem, hogy miért is…

Adott egy pasas kinek van egy húga, akit az ő megfogalmazása szerint is csak egyszerűen „ dilinyósnak ” nevezhetünk. Tehát mint ilyen zárt-osztályon a helye. Ez vezethette a bátyust ahhoz az elhatározáshoz, hogy egyszemélyes kiszabadító akciót szervez. A magányos hősök már csak ilyenek. Nevezzük nevén: Jack. (Milyen népszerű név). Hősünk tükör előtt levágja saját haját, de valami olyan szupcsi módon, hogy azért Hajas Laci is csak könyöröghetne. Mivel az új fizimiska még nem ok a beutalóhoz az elmeosztályra, ezért ösznye-visznya vagdossa saját pocikáját, ez mááár valami! A terv sikerült.

Bent a kórteremben: megismerkedhetünk Jack dokijával. Nem szimpi a tag. Főleg, hogy már sejthetjük mi magunk is, valami nem kóser. Sajna erről hősünk nem nagyon vehet tudomást, mert éppen lefoglalja a nyugtató hatása, minek következtében víziókat lát. (Nem vízilókat lát, akik éjszakánként előmásznak és megeszik a konyhában hagyott elemózsiát)! Először itt lepődtem meg, mert a betegeken a sittes narancssárga ruha volt...

Vannak itt nyálcsorgatós betegek, magukban dünnyögős alakok, csak Hannibál hiányzik, vagy nem is, mert van egy ember, aki nagyon hajaz rá. A fődoki egy Orfeumnak nevezett erősen illegális szerrel kísérletezget. Sok már itt a gyanús jel! Itt minden ápolónő jó csaj, nem holmi vénszipirtyó. Jack még ott melegében, annak rendje és módja szerint gyorsan barátokra is szert tesz, abból a fajtából kiknek a hátát csákánnyal simiznénk meg a legszívesebben.

Kisebb kalamajka támad, kedvenc betegünk megmenti egy ápoló néni bőrét, jó tett helyébe jót várj. És méééég szert is tesz egy paranoid haverra, aki sefttel az egyik őrrel( barátokból sohasem elég). Jut is eszembe, eddig nem is nagyon mutattak őrt. Gondolom, ha majd hullani kezd a férgese. Olyan, mint az a szőkéses sorozat, csak itt a hősön nincs annyi tetkó.

Jack a szökős, akarom mondani a szökés előkészítése közben véletlenül bibis lesz csoport terápia közben, mire az egyik faszi vérszagot fog és elindul a móka. Leszakad egy kéz, amit gyorsan fel is falnak. Igen, az Orfeumnak vannak mellékhatásai. Innentől egyértelmű, hullanak az emberek és még többen lesznek a zombi szerű lények. Főbb jellemzőik: okosak, gyorsak, dühösek, mókásan néznek ki, és ha úgy alakul, még egymást is megrágicsálják. Némelyik beszél, míg mások, csak hörögnek (mi van?), nem értem. És persze kifogyott az első elemlámpa (jobb is volt nem látni ezt a viccet), megszólal a 28 héttel később-szerű zene. A vér meg csak folyt és folyt, és csak folyt. És még mindig maradt egy vicces jelenet a végére.

Sajnos bármennyire is igyekeztem, nem sikerült komolyan vennem ezt a ’’ művet ”. Szerintem a statiszta zombik rohadt viccesek. A főbb szereplők játéka annyira eredeti, mint egy faláb. Én a jelenetek többségénél könnyesre röhögtem magam, főleg a film vége felé. Ma már egy szimpla kisvárosban őrültebb emberek laknak, mint a filmben látottak. A filmesek itt is komolyabban veszik magukat, mint ahogyan azt egy ilyen film indokolná. Tanult kollégám szavaival élve,, ez is csak egy csont” mi meg kiéhezett etiópok módjára faljuk a horrorfilmeket. Előbb-utóbb a filmesek ötlettelen és végeláthatatlan film özönébe fulladunk, vagy a horror utáni fanatizmusunkba döglünk bele.

Ha jobban belegondolok a film diliházába én is szívesen beutaltatnék egy-két embert.

10/3

2009. január 11., vasárnap

La Terza Madre (2007)


Kezdetben vala a Suspiria, 1977-ben.
Aztán megszületé az Inferno 1980-ban.
És zárszóként eljött hozzánk a "La Terza Madre", avagy a "Könnyek Anyja", de tudom még fokozni is: Mater Lacrimarum...
Európa, horror: vajon e két szó együtt említésekor ki az, aki nem Olaszországra gondol? Ki az akinek nem jut eszébe Dario Argento? (Speciel eszembe jutott Spanyolország is, meg Paul Naschy, de ha már olasz akkor Fulci és Bava, de csitt!) A manapság egészen lefelé ívelő csillagzatú rendező valaha még óriásikat tudott ütni, horrorfilmjei és gialloi (ez amolyan speciális olasz thriller-műfaj) mindenképpen korszakalkotók voltak.
A nagy múltú rendező úgy gondolta, hogy megkoronázza munkásságát, és egyúttal befejezi hosszú ideje szőtt történetét a "Három Anyáról". Nos a koronázás elég kétesre sikeredett, de erről majd később. Először is szeretném valamennyire ismertetni a hátteret, avagy mi is van, kik ezek az "Anyák"???
Három boszorkány, Mater Suspiriorum, a Sóhajok Anyja, Mater Tenebrarum a Sötétség Anyja, és Mater Lacrimarum, a Könnyek Anyja. testvérek, és kurvára szeretnék a világot a saját sötét és gonosz kedvükre uralni. Annyira azért nem nagy mágusok, hogy maguknak építkezzenek (ezt megértem, tiszta őrület, a sok tróger kőműves, meg a többi) ezért a 19. században megbíznak egy Varelli nevű építészt, hogy készítsen nekik épületeket, ahol jól ellehetnek. Egy készült New Yorkban, egy Freiburgban és egy Rómában. Tisztára, mint a Rotschild-ok...
Varellinek azonban eljár a szája, akarom mondani a keze, mert könyvet írt róluk, ahol homályosan ugyan, de elárulta a legyőzésük módját is... A gonosz ribancok rohadtul kényesek arra, ha valaki be akar nekik kavarni, és különböző durva módokon végzi mindenki, aki a közelükbe akar férkőzni... De sorban legyőzetnek: a Sóhajok Anyja Freiburgban baszik rá a Suspiria-ban, az Inferno-ban a Sötétség Anyja New York-ban, míg végül a Könnyek Anyja Rómában kap erőre, hogy aztán jól lezúzza őt Asia Argento, a rendező leánya.
A kezdés rohadt ígéretes, legalábbis nekem, aki odavan az ilyen misztikus-természetfelettis-démonos-satöbbis horrorokért: Brusco atya kiásat egy koporsót, amelyen egy ládika pihen. El is küldi egy múzeumba, (csak a ládát), ahol sajnos arra illetéktelenek nyitják fel, két nőszemély, az egyik Sarah Mandy, aki a főszereplőnk lesz, és Asia Argento játsza, a másik meg szintén valami asszisztens, ő alaposan rá is baszik. Már, ha nevezhetjük így, ahogyan a száját egészen kitágítják, majd a saját beleivel folytják meg. A dobozban van három randa démoni szobrocska, meg egy divatjamúlt ruhadarab, ami magában hordozza az erőt, ami által a ribanc úrnő újra kiterjesztheti hatalmát. Vagy valami ilyesmi, Argento sosem volt az összefüggések és ésszerű magyarázatok mestere...
Sarah ezek után szemtanúja lesz kolleganője borzalmas megölésének, és jómaga is alig tud elmenekülni, szerencsére egy furcsa, női hanggal megáldott természetfeletti erő segít neki. (Később kiderül, ez az anyja, aki valami gecinagy fehér mágus volt, mielőtt kinyírták).
Michael-hez menekül (akinek eredetileg címezték a ládát), aki dugva tartja őt, és a múzeumban valami nagykutya történész. Időközben a tunika felfedezése után Rómát elárassza az erőszak. Gyilkosságok, halál, anarchia, minden, ami kell ahhoz, hogy a Könnyek Anyja megerősödjön, ráadásul a világ minden tájáról érkeznek a boszorkányok, repülővel meg egyéb járművel. Sarah menekülés közben ki is nyír egy ázsiai foghíjas muffot. Eközben Michael-nek elrabolják a gyermekét, Sarah pedig felfedez magában némi örökölt mágia-tudást. Ismét paphoz megy, de nem gyónni, hanem mert barátja is oda igyekezett még, mielőtt eltűnt. (A pap is csúf módon végzi hentesbárddal felaprított fejjel...) Itt találkozik egy nővel, aki felfedi előtte szülei valódi mivoltát, aztán nála is alszik, de nem fekszik össze vele, mert a leszbikus hölgy mással nyalakszik, na meg is halódnak rendesen, lándzsa a punciba...
Sarah innen elmegy látogatóba egy hülye nevű belga alkímistához (igen, ilyenek élnek napjainkban a háttérben, mint a szabadkőművesek...), aki segít neki. Ismét találkozik Michael-lel, aki furcsán köhög, ami nem meglepő, mert a torka át van vágva, tehát nem az influenza a tettes. Megkeresi a gonosz kurva házát, ahol találkozik a belga ifjú segítőjével, és jól leszámolnak.
A film első fele egyenesen odaragasztott a képernyőhöz, nagyon tetszett. Izgalom, fenyegetettség és belezés. Aztán a második fele, a bolyongás és a néha unalomba fúló percek nagy csalódást okoztak, nem beszélve a Könnyek Anyjának legyőzéséről, amely olyan egyszerű, mint a kettes legó. Hogyan lehet egy ilyen nagyívű trilógiát ennyire gagyin lezárni? Nem volt ötlet? Azért van szépség is a befejezésnél, mondjuk a boszorkányszekta élete a katakombában, elborult és művészi erotikus akciók. A meztelenségről jut eszembe: Argento természetesen ebben a filmben is megmutatja leányának fedetlen bájait, furcsa olasz családmodell, mit ne mondjak. De ez nekünk nem baj, hiszen nagy rajongói vagyunk a durcás arcú Asia-nak, legalábbis én mindenképpen.
Valahogy olyan, mintha Argento elfelejtette volna a siker titkát. Szinte egy szimpla horrorfilm, nincs árny-fényjáték, elveszett a színek varázsa, amely olyan megragadó volt mindig is filmjeiben, a feszültség elvész az ide-oda járkálásban, keresd meg ezt, keresd meg azt. Hiányérzetünk marad a film után: valami méltó befejezést vártunk. De persze pozitívumok is vannak: a semmivel össze nem téveszthető, mindenütt jelenlevő természetfeletti fenyegetettség folyamatos, a gyilkosságok igazán borzalmasak és művésziek, és kedvenc szinésznőnk is nagyon jól hozza a formáját. No meg a boszorkányok általában erősen alulöltözöttek, ami szintén szívet melengető egy férfiembernek.
Dario Argento elveszítette a "Bölcsek Kövét", de még így is egy erős 7-es, minden nyafogásom ellenére.

2009. január 5., hétfő

Bréking nyúúúúz 2009


Avagy, idén mit nézzünk a moziban.

Január: Fűrész 5. A Fűrészes csókák véget nem érő kalandjai folytatódnak.
Érkezik még az Underworld-3 prequel. Talán most nem lesz 2 perces Görög Zita szerep.

Február: Julian Moore főszereplésével jön a Vakság.
Frank Miller megint álmodott egy nagyot Spirit - A sikító város címmel érkezik egy
újabb ötletes képregény feldolgozás.

Március: A Rémségek cirkusza. A vámpír történetes Darren Shan sem úszta meg a filmre
vitelt.
Zack Snyder is debütál a Watchmen - Az őrzők-kel.
Sőt, állítólag érkezik a Dragonball film is.
Április: A megunhatatlan vérfarkas-os sztori is újraéled. Benicio del Toro főszereplésével.
Május: Sam Raimi és tesója, ha egyenlőre nem is rukkolt elő a legendás Gonosz Halottak trilógia újabb részével, de cserébe bemutatják a Drag me to hell címre hallgató filmjüket.
Hugh Jackman megint farkassá válik az X-man:Origins: Wolverine-ban.
Állítólag még berepül az Enterprise űrhajó is.

Június: Ez a robotok hónapja lesz.. Transformers: Revenge of the Fallen.
A vetélytárs pedig a Terminator:Salvation. Cristian Bale föszereplésével

Futottak még: Kedvenc másnapos Bruce Willis-ünk megint sci-fi-ben brillírozik. The Surrogates címmel.És talán végre év végén megérkezik a James Cameron álltal beígért Avatar is, ha győzzük kivárni 2009 decemberét.

Xtro 2: A második találkozás - Xtro 2.: The Second Encounter (1990)

Ez is úgy indult, mint egy rendes nyugodt nap, amíg a Csabi meg nem kérdezte ’’ lenne-e kedvem az Xtro-2. filmről írni, én úgy is minden fosch-t megnézek ” (Ez nem is igaz. Hehe.) Pedig annyira volt hangulatom megnézni, mintha fogat mentem volna húzatni, lévén, hogy anno én már láttam ezt az 1990-es csodát. Mindegy, hős leszek, kibírom valahogy. Közben, ha unatkozom becsavarom a hajam, vagy kimegyek szendvicset gyártani. És nem is tévedtem sokat, ahogy teltek a percek egyre többször sandítottam az óra felé hangos sóhajok kíséretében. No, de ne szaladjunk ennyire előre…..

Valahol a hegyekben, sok száz méter mélyen, a föld alatt, titkos létesítményben. Indul a Nexus program. A cél: séta a túlvilágon egy teleport segítségével. Aki látta a "Légy" című klasszikust az tudja, semmi jó sem várható a dologtól. (Főleg, hogy megtudjuk, egy kísérletük már kudarcba fulladt Texas-ban, biztosan a Pameladzsoki-féle Dallas sorozatra gondoltak). A három bátor pokol-turista meg is érkezik, aztán el is tűnnek. Kellett a szerencsétleneknek óda menni!!!Barmok! A kutatók elkeseredésükben az első kudarc hőséhez fordulnak. Becses neve Ron Shepard, aki szemüvegben úgy néz ki, mint Stephen King. Igazi szuperhős alkat! Gyorsan verbuválódik a felmentő sereg, még négy katona. Pazar. Mielőtt, azonban bárhova is indulnának, váratlanul visszatér az egyik utazó. Amikor leveszik a sisakját, előtűnik a szerencsétlen kisminkelt pofija, bizonyára nem akart a túlvilágra menni make up nélkül. Nyugi, nemsokára úgyis meghal. Előmászik a (figyelem nem tévedés!) kis alien, utána egyből uzsgyi a szellőző rendszerbe. Ismerős valakinek? Beindul a mészárlás. A sötétből előtűnik az alien-hasonmás verseny győztese. Szerintem, H.R. Giger kölcsönadott a filmeseknek egy-két mintát a fel nem használt skiccei közül. Hőseinknek nincs elég baja a szörnnyel, még a labor biztonsági rendszere is bezárja őket. Az előre beprogizott robotok már csak ilyen kimértek és kegyetlenek. Győz a klausztrofóbia és előkerülnek a kétméteres fegyverek. Az egyik tudós hölgy pedig, Ripley-Sarah Connor keverékké alakul. Szereplőink egymással is viaskodnak, mert ilyen fordulat is kell, telnek a percek, rémünk kivesz egy-két ’’alkatrészt ’’ színészeinkből és megmutatja teljes valóját. Csak a feje alien, a többi testrésze nem oly kecses, mint ihletőjének. Ez van, egy újabb randa Elvis imitátor. Következik az ilyenkor szokásos szellőzőben menekülősdi. Meg az elkerülhetetlen hepppi-end.

Minimális béna történet. Ötlettelen, pedig nagy villanthatott volna ez a túlvilágra átmenős sztori. A szereplők jók, kb. annyira, mint a tv2 kórházas-sorozat színészei, sajnos a film végére többen maradtak életben a kelleténél. A trükkök is elég viccesek. Egyedül a zene, ami elfogadható. Tipikus második rész, a rosszabbik fajtából.

Gyenge 2-es. Ez van.

2009. január 3., szombat

Holtodiglan - Devil's Pond (2003)


Manapság egyre gyakoribb a házasság úgy, hogy a felek szinte alig ismerik egymást, és sajnos a gyermekvállalás is. Bizonyára ez felgyorsult világunknak köszönhető, illetve annak elég káros mellékterméke. A tempó a következő: esküvő egy év után, gyerek másfél év után, viharos válás két év után.
De mi van, ha a véletlen olyan emberrel hoz össze, akinek nemcsak az a legzavaróbb tulajdonsága, hogy lehugyozza a wc-deszkát, és szanaszét hagyja a büdös zoknijait? Ha a szerelem és a mennyország után felfedezett életed párja nemhogy rigolyás, és szinte vadidegen, hanem olyan őrült, hogy a zártosztályon lenne a helye?
Ezt a kérdést járja körbe Joel Viertel rendezésével (az első rendezése) a "Holtodiglan" című film, mindössze két darab szereplővel! Bizony, némi kétely bennem is dolgozott, amikor a színészek számával szembesültem, de szerencsére ez feloldódott idővel, ahogyan egyre mélyebben merültünk az őrületbe.
Julianne és Mitch, mint már említettem, kevesebb, mint egy éve ismerkedtek meg. Kezdőképsoraink az esküvőt mutatják. Julianne egy enyhén sznob hölgy, aki gazdag családból származik, míg választottja szegény, és még apja sem látogatott el az örömteli eseményre. Ráadásul nagy terveik vannak: nászútra nem a Hawaii-szigetekre mennek, vagy Zalakarosra, hanem a világtól távol, egy vadászkunyhóba, amely egy zsebkendőnyi szigeten áll, néhány nyamvadt cserje és pár fa társaságában. Ha lúd, legyen kövér: két hétre kívánnak elvonulni, méghozzá úgy, hogy még hozzátartozóik sem tudják hová.
A táj gyönyörű, a zöld erdő közepén egy kék vizű tóban a pici kis sziget... Szinte álom... Eleinte. Az első meglepetés akkor éri az embert (minket nem is annyira), mikor kiderül: egy deka térerő nincs a helyszínen. Főhősnőnk pedig kiböki: nem tud úszni, sőt, egyenesen víziszonya van. Egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy elég szar állapotban leledző csónak, de Julianne gondolkodás nélkül rábízza magát újdonsült férjére. Minden happy és szép, a kissé rozoga vadászlakot rendbe rakják maguknak, és a csaj vidáman hódolhat hobbijainak, nappal a festészetnek, éjjel a dugásnak. Pár nap után megesik kettőjük között az első keményebb súrlódás, ám Mitch bocsánatot kér, és megint rendben van minden. Aztán eltűnnek a lány fogamzásgátló tablettái, és azonnal férjére gyanakszik, mivel ő már többször említette a gyermekek iránt vágyát. Majd a tizedik napon, amikor már kurvára sok a jóból, a romantikából,a szépséges tájból, Julianne úgy dönt: irány vissza a normális életbe, a civilizációba. Döntése elég komoly akadályba ütközik: férjurába, aki szerint ez a normális élet, és igenis maradni fognak! Kiderül még ez-az, és a nagy csalódás: nem volt véletlen a találkozásuk anno.
Innentől megkezdődnek a különböző izgalmasabbnál-izgalmasabb szökési kísérletek, mígnem valóban bebizonyosodik: Mitch egy kibaszott őrült, még a csónakjukat is elsüllyeszti. Főhősnőnk víziszonyát is leküzdve jut át a másik partra, ám ott elkapja drága szerelme, és visszacibálja a pokollá és rémálommá változott szigetre. Hogy teljes legyen a biztonság, és nehogy a vízbe fulladjon a kisasszony, még egy bazi nagy lánccal oda is rögzíti a helyszínhez, még hogy a tartós kapcsolatok nem a földön köttetnek?
Így megy ez a végkifejletig, amely alaposan eldurvul.
Ismeritek azt a rohadt szorongó érzést a gyomorban, amikor olyan filmeket néztek, ahol az ember tökéletes kiszolgáltatottsága egy vadállatnak a téma? Amikor szinte együtt lélegzel a főszereplővel, és drukkolsz neki? Ez olyan film. Már a legelején is átjárja a közelgő dráma előszele, amikor még a boldogságban lebeg a párocska, és a gyönyörű táj mögött megérezhető a nagy magány, a "mindentől távol" reménytelensége.
Ahogyan egyre inkább ütközik ki Mitch-ből a szociopata, annál erősebb a feszültség és a félelem.
A szereplők nagyon rendben vannak, nem lehetett egyszerű kettőjüknek a hátukon elvinni a filmet, de sikerült, ugyanígy a rendezőre sem lehet panasz. Belefeledkezel, magával sodor, bár megzavar egy-két kirívó hiba: hogy a francba lehet égő cigarettával a szánkban átúszni a tavat? A víz néha az első három lépés után nyakig ér, néha meg csak derékig, ugyanazon a helyen.
A vége is valahogy elkapkodott lett, de ugye az ilyen dolgok villámgyorsan történnek, nem nagy gond ez. Egy kellemes csalódás a film, én élveztem, nem volt leállás, mindenkinek ajánlom némi pihentető szorongásra.
Megvan a 10/9.

2009. január 1., csütörtök

Alien Vs. Hunter (2008)


Most mondhatnátok, hogy nem vagyok normális. Valami van is ebben. Január elsején, enyhén másnapos fejjel filmet nézni - nincs ezzel semmi baj, hazánkban még rengetegen cselekednek így. De hogy egy garantáltan szar filmet végig kínlódni? Na ez az önkínzás Himalájája. Nem beszélve a babonáról, miszerint, amit Új Év napján teszel, az kísér egész évben, meglehetősen merész cselekedet volt ez részemről...
Hogy honnan is vettem előítéleteimet az Alien Vs. Hunter irányába? Nem kellene ecsetelni különösebben, de azért megemlítem. Arról ne is beszéljünk, hogy a címe enyhén ismerős valahonnan, de a pofátlanság csúcsa, hogy a film borítója is, és a betűtípusa is, amelyen pórias egyszerűséggel tüntették fel az "Alien Vs. Predator" mintájára, hogy: AVH. Na, nekünk magyaroknak már ennyi is elég ahhoz, hogy felálljon a szőr a hátunkon, ám még ez sem rettentett vissza. Meg kellett néznem, hogy megadjam Kedves Olvasó nektek az intő jelet: kerüljétek nagy ívben!
Tisztázok valamit: ha azt írom, hogy valamit ne nézz meg, az nem azt jelenti, hogy valóban sose tekintsd meg, vagy, ha ajánlom, akkor rohanj a moziba. Nem ám. Döntsd el magadtól, ne hallgass rám, majd utólag eldöntöd, igazam volt-e? Én is sok hülye kritikát olvastam régebben, de az emberek különböznek, ne vedd Szentírásnak szavaimat, lehet, hogy Neked tetszeni fog, amit én rühellek.
Márpedig ez a film ebbe a kategóriába esik.
Scott Harper, a mű rendezője már sok filmben közreműködött, de csak, mint effektes, és egyéb tányérnyalója a Hálivúdi filmbiznisznek. Ám jött a gondolat, tegyünk valamit, törjünk ki, és lépjünk elő, mint tehetséges filmkészítő, és ezt sajnos tett is követte, a "Szuperkrokodil" című film, amely az IMDB-n laza 1,5-öt nyert el a 10-ből, kőkemény b-kategóriás minőségével. Jelen múvink pedig 1,6 - ot. Akkor az milyen lehetett, vazz???
Főszereplőnk, William Katt, aki leginkább valami különc homokosnak néz ki, főként sorozatokban pazarolta tehetségét, de neve ismerős volt nekem rögtön a jobb sorsra érdemes "Piranha" című film feldolgozásából, de szerepelt olyan nagyívű alkotásokban is, mint a "Kíborg 4." is... Összejött tehát egy nagy "tím", fos rendező, huszadrangú színész, és egy lopott történet dizájnostúl, mi kell még egy nagy durranáshoz?
Le is pötyögöm a szanaszét komplikált történetet:
Főhősünk újságíró, aki szemtanúja egy űrhajó lezuhanásának, és amikor a helyi zsaruval odamennek, akkor a fakabát kinyírásának is, egy predator és alien ötvözetének készült lény által. A rémületet fokozza egy nigger csaj is, aki túlélője családja megölésének, de ez nem olyan biztos, én legalábbis ezt vettem ki ebböl a katyvaszból, és folyton parázik a film folyamán. Elindulnak a nemtudomhova, és segítséget hívnak két ember személyében, de jön egy geci nagy CG-pók, és lelöki a felmentősereg kocsiját az útról, ám az egyik fickó élve marad, amelyiknek az ertéelklub műsorajánló faszija a magyar hangja, rögvest meg is utáltam... Megtudjuk továbbá, hogy van két ellenfél is, egymásra vadásznak, egyik a filmekből összetolvajolt lény a pókjával, a másik meg egy 50'-es évekbeli sci-fi robotjára hajaz.
Túlélőink elmennek valami épületbe, néhány társukhoz, akikről nem derül ki, hogy kik és minek vannak ott, csak annyit tudunk meg, hogy a hegyek között vannak valamiért. Megszületik a logikus döntés: ne meneküljünk a picsába, hogy hívjuk a hadsereget, a nemzetőrséget, vagy a magyar gárdát, hanem menjünk el valami Valentin nevű faszhoz, mert az jobb megoldás. És természetesen egy csatornarendszeren keresztül, mivel a két egymásra vadászó élőlény, meg a pók, (az a predatormásolaté), biztos őket keresik, hogy megöljék őket. És tényleg, egy embert ki is nyírnak, de a fene sem tudja kit a sok közömbös karakter közül.
Megérkeznek Valentinhoz, akiről kiderül, hogy egy fegyverbuzi hegylakó, aki nem szereti az amerikai hadsereget. Ez ebből a párbeszédből derül ki, amelyet lányával folytatnak:
-Hívjuk a hadsereget!
-Ó, ne, apa nem igazán szereti a hadsereget!

Tehát a világ és szaros életük megmentése azon függ, hogy a bajszos fegyvermániás fasz nincs oda a hadseregért. Nem is értesítenek senkit ám, hanem elindulnak, míg Valentin birokra kel a zöld lézereket lövöldöző robotszerű izével. Nagy nehezen megússza, na, erre lelépnének, de természetesen a csapat kettészakad, a menekülő emberekre, és Valentinra, aki az újságíróval fel akarja tartani a lényt, vagy lényeket, vagy csak ki akarják verni egymás répáját a bozótosban... De összetalálkoznak néhány jó haverral, mind felfegyverzett kommandós, valamiféle gárdisták, és hasonlítanak is a hazaiakhoz abban, hogy állandóan sörösdoboz van a pofájuk előtt. Olyannyira kemények, hogy az egyiknél van egy rohadt vállról indítható rakéta is, na ezt kapd ki, de mind elhullanak, kivéve a seriff-szemüveges és persze a főszereplő. A másik brigád eközben valami alagúton egyenesen a földönkívüli űrhajóba megy be, mer' az csak úgy nyitva van, el is hoznak onnak valami fegyvert. Biztosan az, mer' olyan. Összejön a csapat, és ismételten eldöntik, hogy nincs értelme menekülni (???), egyszerűbb csapdát állítani a gonosznak. Na ez persze lófaszt sem sikerül, de a robot-szerű élőlény megkegyelmez nekik. És aztán jön egy marha nagy csattanó, ami poénos, ez tényleg mindent visz, persze baszok elmondani, ám ez sem menti meg a másfél órás szenvedéseimet. Hát ennyi.
Mindeközben olyan kérdésekkel szembesülünk például, hogy hogyan képes egy olyan élőlény bárkit is elkapni, amelyiknek olyan a látása, mintha katedrálüvegen át nézne az éjszakába, a másik meg kezdetleges célkereszten át vakoskodik. Szóval vak vadász világtalant. Az is felmerül bennem, hogy 2008 legszánalmasabb fosfilmjei miért (lásd még "A Halál Völgye") szépiasárga színben folynak, persze az éjszakai felvételek meg kékben??? És ismét tudakozódnék, melyik mocskos állatnak jutott eszébe, hogy a szörnyeteg mutatásakor alkalmazzunk 1900-as évek féle filmtrükköt, mintha Chaplint mutatnánk???
Megmondom a frankót: a régi, 80'-as évek B-moziai szórakoztatóak és szívet melengetően bájosak, mert van bennük némi önirónia, látszik, hogy alkotóik nem vették véresen komolyan az egészet. De jelenünkben az ilyen filmekben nincs. Igenis, eladom, és te megzabálod, ez bazmeg egy kurva csont, amit meg kell rágnod. Hát ezért szar ez az egész. meg az ötlet hiányában, meg a normális alkotógárda hiányában. Egyetlen szó jellemzi: a MIÉRT? Alaptalan, nem látok motivációt az érdektelen figurák tetteiben. És persze nem beszélve arról, hogy kidolgozatlan karakterek küszködnek, céltalanul, az ember leginkább azért drukkol, hogy valaki nyírja ki őket., mert én szégyellem ezt a kaotikus szart.
Lényeg: 10/1
Borzalom.
Utóírat: A magyar filmforgalmazók mi a faszért ilyen filmeket szinkronizálnak nekünk, és dobnak piacra???